Az alaptörvény ennyit is ér: nem lehet kikényszeríteni a szülőtartást

A Hódmezővásárhelyi Járásbíróságon csütörtökön elveszítette a szülőtartásért indított pert a helyi idősotthont fenntartó kistérségi társulás. Azt akarták volna elérni, hogy az egyik lakó felnőtt gyerekei pótolják ki anyjuk kevéske nyugdíját, és így megkapja az intézmény a teljes térítési díjat – írja az .

2013. február 12., 05:02

Miután az alaptörvénybe is bekerült, hogy a felnőtt gyerekek kötelesek gondoskodni rászoruló szüleikről, Hódmezővásárhely a perrel tesztelni próbálta, mire elég a megváltozott jogszabályi környezet.

Ha nyertek volna, hasonló perek százai indulhattak volna az országban. A kudarc után sem adják fel, most úgy tűnik, törvénymódosítást fognak kezdeményezni.

A régóta meglévő jogszabályok szerint felnőtt gyerek csak akkor kötelezhető az apja, anyja idősotthoni térítési díjának kifizetésére, ha a saját megélhetését ez nem sodorja veszélybe. A jogszabály egész pontosan úgy fogalmaz, hogy az a felnőtt gyerek kötelezhető fizetésre, „akinek családjában az egy főre jutó jövedelem a tartási kötelezettség teljesítése mellett meghaladja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének két és félszeresét”.

A nyugdíjminimum most 28 500 forint, tehát a limit 71 250 forint. Egy egyedül élő, 98 ezer forint minimálbért kereső felnőtt gyerektől tehát például legfeljebb 26 749 forintot lehet elkérni az anyja idősotthoni térítési díjára – írja az

idex.