2014. június 12., 15:12

Néhány órán belül véget ér a júniusi kánikula. Késő délután északnyugat felől egy hidegfront éri el az országot, amely mögött már 7-8 fokkal hűvösebb levegő áramlik térségünkbe. Az Országos Meteorológiai Szolgálat radarképe szerint a közeledő viharzóna már átlépte a nyugati országhatárt.

2014. június 12., 14:41

Az uniós választás tapasztalatait hamar feldolgozta a Fidesz, és arra jutott, hogy 2010 után ismét át kell alakítani a fővárosi közgyűlés összetételét szabályozó választási törvényt. A döntő érv „az olcsóság és hatékonyság”. Meg az, hogy ne legyen Budapest „szocialista kádertemető”, ahogy Rogán Antal hangsúlyozta. Mire számíthatunk? BUJÁK ATTILA írása.

2014. június 12., 11:39

Alkotmánybírósági határozat mondta ki igazukat, mégis futhatnak a pénzük után azok a közszolgák, akik a 98%-os büntetőadó miatt estek el végkielégítésük nagy részétől. Egyikük levelet írt szerkesztőségünknek, amelyben elmesélte kálváriáját, és amelyből kiderül, megannyi kedvező bírósági döntés ellenére az illetékes hatóság válasza: „Az ön kérelme nem teljesíthető.”

2014. június 12., 10:35

A jövő év elejére mind a háromszáz jegyértékesítő automatát üzembe helyezi a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), amivel kiváltja az árusítóhelyeket. A Napi Gazdaság szerint az ott foglalkoztatott több mint kétszáz alkalmazott nem kerül utcára, a társaság más területen ad nekik munkát.

2014. június 12., 08:58

A tizenkét pillérből álló Norvég Alapok közül kilenc pénzét a kormány kiszervezett hivatala, a Széchenyi Programiroda koordinálja. A fennmaradó három – a Norvég Civil Alapok – támogatásait pedig, a kabinettől függetlenül, az Ökotárs Alapítvány osztja. A kormány, személy szerint Lázár János szerint viszont egységesen, minden pénzt a kabinetnek kellene terítenie, ám a norvégok ebbe nem mennek bele. A norvég nagykövet asszony azt mondja: a Civil Alapok 2004 óta 16 országban működnek, mindenütt szinte ugyanolyan rendszerben, de sehol nem tapasztaltak még csak hasonlót sem ahhoz, mint ami Magyarországon történik. LAMPÉ ÁGNES interjúja.

2014. június 12., 05:32

Orbán Viktor erősebb, mint valaha, mégis változatlanul azon van, hogy rövid pórázon tartsa a független médiát és nem kormányközi szervezeteket; de mitől fél? Ezt taglalja a Die Zeit, amely a reklámadó kapcsán arról ír, hogy a miniszterelnök hadjáratot folytat a baloldal ellen.

2014. június 11., 22:11

A 168 Óra címlapján az író Grecsó Krisztián, akinek nemrég jelent meg új regénye Megyek utánad címmel, s aki arról is beszél lapunk munkatársának, hogy bár könyveiben felülemelkedik a politikán, publicisztikáiban nem hallgathat a hatalom tébolyáról. A hetilap digitális változatát itt lapozhatja végig.

2014. június 11., 21:24

Tizenegy megyére és a fővárosra csütörtökre is első fokú figyelmeztetést adtak ki a várható hőség miatt. Ezzel együtt viszont az ország jelentős részén heves zivatarok és felhőszakadás veszélyére is felhívta a figyelmet a meteorológiai szolgálat.

2014. június 11., 18:45

Budapest ellen nyílt háborút folytat az Orbán-kormány, a módosított önkormányzati választási rendszer választási csalással ér fel – jelentette ki Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője szerdán budapesti sajtótájékoztatón.

2014. június 11., 15:56

Felújították a 23 éve működő gyermekrehabilitációs központot Debrecenben, a csaknem 300 millió forint európai uniós támogatásból elkészült beruházást szerdán sajtótájékoztató keretében adta át Papp László (Fidesz), Debrecen stratégiai fejlesztésekért felelős alpolgármestere és Lampé Zsolt, a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet főigazgatója.

2014. június 11., 15:02

2014. június 11., 14:41

Kedvezett az időjárás az idén a parlagfű gyors fejlődésének, a gyomnövény korai megjelenése miatt a virágzásra és a pollenszóródásra is korábban lehet számítani, ezért mielőbb meg kell kezdeni a gyommentesítést – hívja fel a figyelmet a Földművelésügyi Minisztérium.