Átveszi a főváros az Iványi Gábor vezetésével működő intézményeinek dolgozóit

A főváros átveszi az Oltalom Egyesület és a MET hajléktalanellátó intézmények dolgozóit, kifizeti a béreket és a járulékokat is. 

2023. október 20., 08:49

Szerző:

A fővárosi önkormányzat átveszi az Iványi Gábor vezetésével működő Oltalom Egyesület, illetve a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) hajléktalanellátó intézményeinek dolgozóit. A városvezetés szerint a valós megoldást az jelentené, ha a kormány megállapodna az egyházzal, de amíg ez nem történik meg, a fővárosnak kell lépnie az ügyben. Az Oltalom és a MET ugyanis a 260 főt befogadó Dankó utcai éjjeli menedékhely mellett ápolási osztályt, átmeneti szállót, nappali melegedőt, női szállót, és egy családokat fogadó intézményt működtet. Ennyi ember nem kerülhet az utcára, nem maradhat ellátatlanul – írja a Népszava.

„Kényszerű távozásuk elkerülése érdekében november elsejétől a főváros átveszi az intézmények dolgozóit, fizeti a béreket és a járulékokat is” – jelentette be Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes csütörtöki háttérbeszélgetésén. Az intézkedés várhatóan 70 főt érint és havi több tízmilliós kiadással jár. Az átvett dolgozók munkáltatója a főváros hajléktalanellátó szervezete, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) lesz, várhatóan ők látják majd el a szakmai felügyeletet is, de ez még kérdéses. A fentiekről szóló előterjesztésről jövő héten dönt a Fővárosi Közgyűlés.

A városvezetés azzal indokolta a javaslatot, hogy több mint kétszáz zömében többféle betegséggel, alkoholproblémával, egyéb függőséggel küzdő hajléktalan kerülhet az utcára, ha a két vidéki oktatási intézménye után a fővárosi Dankó utcai hajléktalanszállót is be kell zárni. Ez már kapacitás problémát okozna és évtizedes visszalépést jelentene a fővárosi hajléktalanellátásban.

(Kiemelt képünkön: Iványi Gábor.Fotó: Oltalom Karitatív Egyesület)

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.