Átadták a Horn Gyula sétányt

Horn Gyula 90. születésnapjának alkalmából átadták a Horn Gyula sétányt a XIII. kerületben.

2022. július 5., 19:08

Szerző:

Az önkormányzat közleménye szerint a megemlékezésen és átadón jelen volt Dr. Tóth József polgármester, Hiszékeny Dezső, a XIII. kerület országgyűlési képviselője, Tüttő Kata főpolgármester-helyettes, a Horn-kormány egykori tagjai, az MSZP vezetői, illetve Horn Gyula fia, ifj. Horn Gyula és unokája, Horn András.

Horn Gyulát 2004-ben választotta díszpolgárai közé a XIII. Kerületi Önkormányzat. A XIII. Kerületi Önkormányzat kezdeményezte – és a Fővárosi Közgyűlés döntött –, hogy Horn Gyula nevét ezentúl sétány is viselhesse az angyalföldi Gyermek téren felállított szobra közelében. A beszédek utána a megemlékezésen résztvevők elhelyezték koszorúikat Horn Gyula szobránál.

(Kiemelt kép forrása: XIII. kerület Önkormányzata)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.