ÁSZ: Átláthatatlan volt a SZFE gazdálkodása, indokolt volt a modellváltás

A közlemény szerint az Állami Számvevőszék 2015 és 2019 között összesen három alkalommal végzett ellenőrzést, illetve utóellenőrzést a Színház- és Filmművészeti Egyetemnél.

2021. április 26., 17:22

Szerző:

„A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vagyongazdálkodása 2018-2019-ben, valamint 2020-ban a fenntartóváltás időpontjáig nem volt átlátható és elszámoltatható” – írta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a közleményében. E szerint az SZFE vezetése nem biztosította a közfeladat ellátását szolgáló nemzeti vagyon megőrzését és védelmét. „A nemzeti vagyon védelme érdekében indokolt volt a tulajdonosi joggyakorlás kereteinek megerősítése” – írták.

A közlemény szerint az Állami Számvevőszék 2015 és 2019 között összesen három alkalommal végzett ellenőrzést, illetve utóellenőrzést a Színház- és Filmművészeti Egyetemnél, amelyek sorozatos és visszatérő gazdálkodási törvénysértésekre, illetve korrupciós veszélyekre világítottak rá. „A mostani ellenőrzést indokolta az is, hogy az SZFE is a felsőoktatási modellváltással érintett intézmények közé tartozik. A vagyonjuttatásról rendelkező jogszabály szerint 2020. augusztus 1-től az SZFE fenntartói jogait – amelyeket addig az állam nevében az illetékes miniszter gyakorolt – a törvény felhatalmazása által létrehozott közérdekű vagyonkezelő alapítvány vette át, és azokat az alapítvány kuratóriuma gyakorolja” – írták.

Az ÁSZ azt közölte, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem 2018-2019-ben rendelkezett az alapvető számviteli szabályzatokkal, azonban a vagyongazdálkodás kereteit nem szabályszerűen alakította ki. „Az alkalmazott számlarend nem volt összhangban a jogszabályi előírásokkal, továbbá 2019-ben az SZFE nem rendelkezett az önköltségszámítás rendjére vonatkozó szabályzattal. Ez azt jelenti, hogy az SZFE korábbi vezetése nem alakította ki a szabályszerű könyvvezetés és vagyongazdálkodás alapvető feltételeit” – írták.

A közleményben arra is kitérnek, hogy 2020-ban a fenntartóváltás fordulónapjára vonatkozóan a Színház- és Filmművészeti Egyetem a törvényi előírás ellenére nem készített záró beszámolót, illetve nem állított össze leltárt a rendelkezésére álló vagyonelemekről. „Ezáltal a fenntartóváltás időpontjában nem volt biztosított a számviteli nyilvántartásaiban szereplő vagyonelemek szabályszerű kimutatása, és nem volt igazolt azok megléte sem. Az e törvénysértés miatt indokolt munkajogi eljárást az ÁSZ azért nem kezdeményezte, mert az előző kancellár foglalkoztatási jogviszonya időközben megszűnt. Az ÁSZ azt is megállapította, hogy 2018-2019-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetem működésében és gazdálkodásában a teljesítményelv nem érvényesült” – tették hozzá.

Az ÁSZ szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem a 2018. és 2019. évi éves költségvetési beszámolók elkészítéséhez, a mérleg tételeinek alátámasztásához nem állított össze leltárt, amely tételesen, ellenőrizhető módon tartalmazza a mérlegben szereplő eszközöket és forrásokat. „A leltárak hiányában a beszámolók nem nyújtottak megbízható és valós képet a vagyoni helyzetéről és ennek változásáról, ezáltal a vagyon jogszabályi előírások szerinti kimutatása nem volt biztosított” – írták.

A közleményt azzal zárták, hogy a modellváltásra tekintettel az Állami Számvevőszék az ellenőrzött szervezet részére javaslatokat nem fogalmazott meg, hanem elnöki levélben hívta fel a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó kuratórium elnökének figyelmét az ellenőrzés megállapításainak jövőbeli hasznosítására, a rendelkezésre álló vagyon pontos számbavételére.

(Kiemelt képünk illusztráció: 168.hu | Merész Márton)

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.