Aránytévesztés

- Kutatók azt mondják: a nők akkor lehetnek érdemi hatással a törvényhozásra vagy a közéletre, ha az arányuk eléri a 40 százalékot egy döntéshozó testületben. Ez a kritikus tömeg. Nálunk 9,1 százalék a nők aránya az Országgyűlésben.

Juhász Borbála: Nagyon messze vagyunk még attól, hogy a magyar női politikusok fölvállalják a nők érdekeit.

Herczog Mária: Jó, de azért fontos az is, milyen a nők aránya egyéb vezetői pozíciókban. Tény, már sok éve felülreprezentáltak a nők a diplomások és az egyetemi hallgatók körében. Az úgynevezett női ágazatokban is – egészségügy, oktatásügy, szociálpolitika – erős a női dominancia. Ám ahogy megyünk fölféle a ranglétrán, drámaian csökken a női vezetők aránya.

– Annak idején, a nyolcvanas évek közepén, vajon csodának tűnt-e, hogy Csehák Judit egészségügyi miniszter lett? Egyáltalán: tudatosan nőt akartak-e a tárca vezetőjének?

Csehák Judit: Sok minden befolyásolta a döntést. Azért is lehettem akkor vezető, mert egyedülálló nő voltam. Mert nem voltam férjem, aki akadályozzon, hogy jobb beosztást érjek el, mint ő. És akik akkor mellettem döntöttek, nyilván látták: festem a szemem, nadrágot is viselek. Ismertek annyira, hogy tudták, a pozíció miatt nem fogok megváltozni.

H. M.: A nyolcvanas években kétségkívül paradigmaváltást jelentett Judit megjelenése a magyar politikai életben. Addig ugyanis munkásasszony-külsejű női vezetőket neveztek ki. Judit volt az első dekoratív nő, aki ráadásul nem valamilyen „né”-ként, hanem a saját nevén került pozícióba. Nyíltan vállalta az életét, holott addig a politikusok életéből semmi nem látszott.

Cs. J.: De azért jellemző, hogy Sárközy Tamásnak a legutóbbi könyvében, amelyben különféle kormányokról ír, az a „legfontosabb” megállapítása rólam: Lázár György nem szerette, hogy csizmát viseltem. A férfiemlékezet jobban emlékszik a csizmámra, mint a munkámra...

J. B.: Csodálkozol? A női vezető esetében legtöbbször valóban nem azt nézik, milyen szakember az illető, hanem azt: hogyan néz ki, milyen palacsintát süt, miért van éjjel kettőkor még a parlamentben. Például mert akkorra teszik a szavazást, mondjuk.

H. M.: Igaz. Magasabb beosztású nőtől a média is azt kérdezi rögtön: hogyan viseli el ezt a családja, miként oldja meg a gyereknevelést. Férfi politikustól soha nem kérdeznek ilyesmit. Az sem szempont, elvált-e, hányszor házasodott, van-e gyereke.

– Visszatérve a férfiak és a nők közéleti-politikai arányához: 2007-ben az Országgyűlés nem szavazta meg a női kvótát. És úgy tűnt, ez nemcsak a férfiakon múlott.

J. B.: Valóban. A törvényjavaslatot akkor SZDSZ-es képviselők nyújtották be, ám a saját pártjukból sem mindenki támogatta őket. Még női képviselők sem.

Cs. J.: Eszembe jut, mit mondott Pető Andrea, a társadalmi nemek kutatója: elsősorban a férfiakkal kell elfogadtatnunk, hogy mi alkalmasak vagyunk pozíciókra. Szerintem viszont saját magunk között kellene ezt elfogadtatni. Nem?

H. M.: Egyetértek! Lényeges, amit Judit felvetett, hogy nincs szolidaritás a nők között. Borzasztó, de a nők sokkal előbb és durvábban ítélkeznek egymásról. Például amikor valakiről megállapítják: az illető nem jó anya, mert „karrierista”.

Cs. J.: Addig, amíg saját magunkat és a saját érdekeinket nem tudjuk képviselni, nem várhatók el gesztusok a férfiaktól.

J. B.: Ez így van, de én azért pozitív példát is tudok a szolidaritásra. Éppen a 2007-es kvótavita kapcsán össze tudott fogni a három magyar női ernyőszervezet: a konzervatív Magyar Asszonyok Érdekszövetsége, a Magyar Nők Szövetsége és mi, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség.

– Mégsem sikerült elég világossá tenniük, miért is szükséges a kvótarendszer.

H. M.: Hasonló helyzetre emlékeztetnék. A kisebbségek pozitív diszkriminációjáról ugyancsak komoly vita zajlott, hogy például a roma gyerekeknek vagy fogyatékos gyerekeknek, kisebbségi csoportoknak több támogatást adjunk, mondjuk, könnyebben juthassanak be az egyetemre. Sokan támadták ezt. A kvótakérdést is érdemes árnyaltabban megközelíteni, s minden szempontot figyelembe venni.

Cs. J.: Két felfogás létezik. Az egyik nézet képviselői a nők másságát hangsúlyozzák, s azt, a másságnak hogyan kellene megjelennie a döntéshozatalban. A másik álláspont szerint nem azért kell a női kvóta, hogy a másságunkat a döntéshozatal részévé tegyük, hiszen a nők és a férfiak jogilag egyenlők. Mindkét szempont jogos...

J. B.: Nehezen értik Európában, hogy itt még mindig baj van a nők jogaival. Hiszen nekünk nem kell csadorban járnunk, lehet jogosítványunk, szavazhatunk és szavazhatnak ránk. Tehát úgy tűnik, jogilag minden rendben. Valójában még sincs, hiszen nem jelennek meg a női érdekek a politikában.

– Nyilvánvaló, hogy a női közösség csak a politikán keresztül tud érdeket érvényesíteni. Ötleteink ugyan lehetnek, de akkor is a parlament dönt.

J. B.: Igen. Hiszen mindaddig, amíg a politika dönt arról, mire használják fel az adóforintokat egy országban, addig fontos ott ülni a döntés asztalánál. Mert ugyanott határoznak arról is, mit tanuljanak a gyerekeink, kelljen-e a kórházban fizetni, vagy sem.

Cs. J.: Ráadásul a női politikus arra is jó, hogy a férfijogokat is képviselje. Magyarországon a férfiak özvegyi nyugdíját, azt, hogy ők is igénybe vehessenek gyerekápolási táppénzt és általában az ilyen típusú ellátásokat, én kezdeményeztem, és el is fogadták. Büszke vagyok erre.

H. M.: Akkor csak kérdezem: mi az oka annak, hogy ha egy adott választókerületben egy férfi és egy nő a jelölt, valószínűleg a férfi nyer, s a nők is rá szavaznak? Mi a magyarázata ennek? Ezt valahogy tudnunk kellene. Másfelől sajnos kevés a tere annak, hogy világossá lehessen tenni: ha nők képviselnek minket, az semmit nem veszélyeztet, inkább erősíti a férfiak és a nők érdekérvényesítését.

– És mennyiben változna a politika minősége és stílusa, ha több nő venne részt benne?

Cs. J.: Összeszűkült világunkban a tesztoszterondominanciából fakadó folytonos harci készenlét és kardozás, amit a férfiak csinálnak, veszélyes. Nekem a női politikusok közül nem Margaret Thatcher az ideális, akinek férfiasabbnak kellett lennie a férfiaknál. Inkább Angela Merkel pártján állok, aki konszenzuskeresést vitt a politikába.

J. B.: Közgazdasági adatok szerint azok az országok, például a skandináv államok, ahol kevésbé mély a nők és a férfiak közti társadalmi nemi szakadék, jobban teljesítenek a gazdaságban, magasabb a GDP-jük. Magyarországon a lakosság fele nő. Ez előbb-utóbb csak feltűnik a pártoknak is, és reméljük, belátják: lehetetlen, hogy a lakosság 52 százalékát 9 százalék képviselje a parlamentben. Annál is inkább, mivel 2014-ben már csak 199 képviselő kerülhet be az Országgyűlésbe: sok férfinak is el kell köszönnie a parlamenti politikától. Nagy kérdés, milyen következtetésre jutnak a pártok. Példa lehet Franciaország, ahol 50 százalékos kvótát vezetnek be. Mindenesetre azon is elgondolkodhatnának a pártok, kiknek a szavazatai dönthetnek a 2014-es választáskor. Számos amerikai elemző állítja: Barack Obamát a nők segítették ismét győzelemre.