Aranyos, loncsos, bozontos kutyussal fotózkodott Vona Gábor
„Az ellenfeleim – jobb híján – gyakran gúnyolódnak az állatok iránti szeretetemen. Ennek gyökerei a gyermekkoromba vezetnek, amikor még etológus szerettem volna lenni. Amit akkor ösztönösen sejtettem, mára hitemmé lett: a teremtett világ minden elemét összeköti valami, ami közös, ami egy, ami az egész létezés értelme" – írta 22 órája posztolt Facebook-bejegyzésében Vona Gábor, aki a mellékelt egy nagy, loncsos kutyával barátkozik éppen, ő tudja miért.
Mi csak találgatunk.
Eszünkbe jutott például, hogy alig egy napja jött a hír: a nagy svunggal középre tartó Jobbik debreceni önkormányzati képviselője egyedüliként nem volt hajlandó megszavazni a városi közgyűlésben, hogy egy roma fiatal a továbbtanuláshoz ösztöndíjat kapjon az Arany János Tehetséggondozó Programban. Ágoston Tibor ehelyett azt javasolta, hogy a roma fiatal kedvéért – akit „bizonyos hiányosságokkal” vádolt meg, de azt nem árulta el, hogy miről van szó – „Rostás Winnetou” néven inkább felzárkóztatási programot hozzanak létre.
Ez nyilván majdnem annyira hiányozhatott a Momentummal, az LMP-vel és a Párbeszéddel karöltve a demokráciáért tüntető Vonáéknak, mint ablakos tótnak a hanyattesés.
Ilyenkor mindig jól jöhet egy eb. De legalábbis rosszul talán nem.