Ápolónőre támadt egy részeg nő Vácott

2018. szeptember 25., 10:09

Szerző:

A Váci Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal az asszonnyal szemben, aki a váci kórházban egy nővért ütlegelt.

A bűnügy vádlottját, egy nagymarosi asszonyt még 2014 februárjában, ittassága miatt a váci Jávorszky Ödön Kórházba szállították.

Ott az elkövető a folyosón rátámadt a szolgálatban lévő ápolónőre, a karját ütlegelte. 

Az asszonyt akkor közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A Váci Járási Ügyészség 2014 májusában 5 évre elhalasztotta a vádemelést vele szemben. Ez azt jelentette, hogy ha 5 éven belül nem követ el bűncselekményt, vádemelés nélkül megszűnik az ellene indult büntetőeljárás. 

A vádhalasztás tartama alatt azonban az asszony lopást követett el,

amely miatt szintén gyanúsítottként hallgatták ki.

Mivel a vádemelés elhalasztása nem volt eredményes, a vádlottnak most a 2014-ben elkövetett cselekmény miatt is felelnie kell – írja az Ügyészség.