Ángyán József: Kishantosnak a közjót kellene szolgálnia
Kishantosnak és a termőföldnek a jövőben is a közjót kellene szolgálnia, nem beperelni és elzavarni kellene a központot, hanem segíteni – jelentette ki Ángyán József agrármérnök.
A második Orbán kormány volt államtitkára, egyetemi tanár azt követően nyilatkozott, hogy részt vett a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. és a Mezőföld Népfőiskolai Társaság „Kishantos a jövő generációkért” címmel tartott rendezvényén a Fejér megyei településen – számolt be róla a Népszava.hu az MTI tudósítása alapján.
Ángyán József szerint a Vidékfejlesztési Minisztérium stratégiájában is szerepel a kishantosi nonprofit kft.-éhez hasonló központok létrehozása a helyi társadalom erősítésére, a gazdálkodás átalakítására, illetve a fenntarthatóság bemutatására, most pedig az állam ennek az ellenkezőjét teszi. Ángyán József szerint a jog eszközeivel és az alkotmány segítségével a törvénytelen eljárásokat meg kell szüntetni, és a rendet vissza kell állítani.
Mint a Népszava is beszámolt róla, közben folytatódik a kishantosiak persorozata. A jelenlegi állás szerint az ökogazdaság és a pályázatnyertesek közötti birtokvédelmi perekben egymásnak is ellentmondó ítéletek születtek.