Angela Merkel szavai – A botrány az, ami nem hangzott el az ünnepi beszédekben

Meghökkenéssel és zavarodottsággal fogadta az ellenzék Angela Merkel német kancellárnak az 1989-es Páneurópai piknik 30. évfordulóján elmondott beszédét, valamint azt, hogy az Orbán Viktorral közös sajtótájékoztatón nem szabadította föl Magyarországot a magyar kormányfő uralma alól. A másik oldal ugyanakkor diadalmas pökhendiséggel méricskéli a Fidesz-alapító Bayer Zsolt által nemrég még nemes egyszerűséggel lehülyézett Merkel szavait, azt bizonygatva, hogy lám, a kancellár elismerte, az ország jól használja föl az európai uniós forrásokat. Ebből pedig egyenesen következik – ahogy egy hivatásos kormányzati propagandaügynök állítja –, hogy „az ellenzék egyik utolsó hazug mantráját – miszerint ellopják az uniós pénzeket Magyarországon – lőtte ki a német kancellár”.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Nos, ilyen kijelentést tenni épp azokban a napokban, amikor a Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt nyújtott be vádiratot Simonka György fideszes országgyűlési képviselő és 32 társa ellen a Fővárosi Törvényszéken, legalábbis kockázatos, de a reszkír hosszú távon anyagilag biztosan megéri. A költségvetési csalás a nemrégiben még Orbán társaságában fotózkodó és vele koccintó Simonka György esetében az volna, hogy ő és társai jogellenes módon akarták megszerezni a zöldség-gyümölcs termelői csoportoknak és a termelői szervezeteknek kiírt uniós és hazai pályázati támogatásokat. A képviselő által okozott vagyoni hátrány meghaladja az 1,4 milliárd forintot. Természetesen bármikor fölemlegethető Voldemort nagyúrnak, vagyis a szintén fideszes Mengyi Rolandnak ehhez kísértetiesen hasonló botránya, esetleg a miniszterelnök vejét is érintő Elios-ügy. Ez utóbbi miatt Magyarország inkább lemondott az uniós támogatásról, csak ne legyenek további vizsgálatok, még a végén esetleg baj lenne belőlük. Vagy itt van Farkas Flórián esete is: az általa vezetett Országos Roma Önkormányzat az Európai Csalás Elleni Hivatal kiszivárgott jelentése szerint 1,6 milliárd forintot síbolt el abból az uniós támogatásból, amelyből hátrányos helyzetben élő cigány emberek munkába segítését kellett volna támogatniuk, vagyis az unió szerint meglopták az övéiket.

A példák persze hosszan sorolhatók, de minek is: a korrupció átszövi a kormányzati működés mindennapjait, érinti az uniós forrásokat, s ezzel Angela Merkel nyilvánvalóan tisztában van.

Érdemes azonban fölidézni, hogy mit is mondott Angela Merkel német kancellár az ünnepi beszédében, majd a sajtótájékoztatón. Egyrészt fölhívta a figyelmet Európa egységességének fontosságára, valamint arra, hogy a jövőt csakis az európai értékekre lehet alapozni. Kijelentette, hogy „néha át kell ugranunk a saját árnyékunkat, hogy az Európáért vállalt közös felelősségünket a világ előtt is igazoljuk. Nem utolsósorban azok is erre emlékeztetnek bennünket, akik a háborús és konfliktusos régiókból hozzánk menekülnek védelemért. És arra is emlékeztetnek, hogy milyen fontos, hogy az üldözés és a menekülés kiváltó okait kell megszüntetni.”

Bár a kormánypropagandában van erre hajlam, azért ahhoz elég nyakatekerten kell vájtfülűnek lenni, hogy ezeket a mondatokat valaki Merkel behódolásaként értelmezze. És ki előtt is kéne behódolnia? Orbán néhány hónappal ezelőtt még Európa új fazonszabászának szerepében tetszelgett, ma pedig a kispadon ücsörög arra várva, hogy megszólítsa a másodedző. Eközben a kormány verőlapjaiban lesajnált és kigúnyolt Merkel Sopron után Izlandon tárgyal Dánia, Finnország, Izland, Norvégia és Svédország vezetőivel a klímaváltozásról, valamint az Oroszországgal való kapcsolatról, majd Boris Johnson brit miniszterelnöknek ad harminc nap határidőt arra, hogy megállapodjanak a kilépés körülményeiről, hangsúlyozva: az EU-ban maradó 27 ország egységesen, közösen áll ki a belső piac épségének megőrzése mellett.

Meglehet, ez sokaknak nem tetszik, de Merkel továbbra is az európai nagypálya irányító középpályása, ugyanakkor nem lehet elégé hangsúlyozni, hogy még mindig Németország kancellárja, vagyis elsősorban a német érdekek képviselője. Ebbéli szerepében mondta azt, hogy „a kohéziós alapok, a strukturális alapok azzal a céllal jöttek létre, hogy elősegítsék a konvergenciát az EU-n belül, és ha ránézünk a magyar gazdasági növekedési rátákra, akkor láthatjuk, hogy ezt a pénzt az ország jól fektette be, hogy ez az emberek javát szolgálja, és Németország örül, hogy magyarországi munkahelyeivel részt tud venni ebben a növekedésben.” Egyrészt Merkel e kijelentésével valóban szívességet tett Orbán Viktornak, nagy valószínűséggel azért, mert a magyar kormányfő is támogatta jelöltje, Ursula von der Leyen megválasztását az Európai Bizottság élére, illetve azért, mert a magyar kormány minden elképzelhető – gyakorta az észszerűnek tűnőnél jóval nagyobb – támogatást megad a már Magyarországon lévő és az ide várt német cégeknek. Másrészt mindez előrevetíti azt is – és ez már baljósabb értelmezés –, hogy a kormány az uniós források újbóli elosztása során már egyáltalában nem számíthat akkora támogatásra, mint korábban.

Összességében tehát Merkel hozott is meg nem is, kedveskedett is meg nem is, csalódást okozva ezáltal mindazoknak, akik abban reménykednek, hogy majd a nagy testvér megoldja azt, amit Magyarország képtelen, és megszabadítja a magyarokat a magyarok által kormányra emelt Orbántól. De hát ez nem az ő dolga. A kancellár tiszteletét tette egy olyan eseményen, amely Németország számára kiemelt jelentőségű, és a magyarokat is arra emlékeztetheti, hogy volt idő, amikor tisztelettel és szeretettel invitáltak bennünket a nagypályára.

A botrány nem az, hogy mit mondott vagy mit nem tett Angela Merkel. Sokkal inkább az, hogy mi nem hangzott el az ünnepi beszédekben.

Nem hangzott el például Németh Miklós akkori miniszterelnök vagy Horn Gyula külügyminiszter neve, akiknek valóban vannak érdemeik abban, hogy a Páneurópai piknik harminc évvel ezelőtt úgy alakult, ahogyan. Nekik valóban volt dolguk azzal a folyamattal, amelyről Merkel kancellár ma így beszél: „Mi, németek hálával emlékezünk Magyarország szerepvállalására az európai egység elérésében és a német egység megtalálásában.” A még élő Németh Miklóst meg sem hívták e mostani eseményre, mintha soha semmi köze nem lett volna hozzá, ezzel szemben a berlini fal leomlásának 30. évfordulójára, ahogy mindig, természetesen most is meginvitálta őt Berlin főpolgármestere.

Mindebben nincsen semmi meglepő: az Orbán-kormány csak folytatja annak ideológiai megalapozását, hogy a rendszerváltás hőse kizárólag az a fiatalember volt, aki a Hősök terén, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén valóban történelmi léptékű beszédet mondott. Folytatódik tehát a történelem átírása, a kísérlet most arra irányul, hogy ki lehet-e radírozni egy még létező generáció kollektív emlékezetét.