Egy időben többféle Soros is feltűnik a manipulációs áradatokban, és az egyik alig hasonlít a másikra - amit még Soros akarhat

Anna Porter, a magyar származású író szikár, előítélet-mentes, józan könyvet akart írni George Sorosról, és ez sikerült is, bár bizonyára lesznek, akiknek hiányozni fognak az összeesküvés-elméletek.

2020. május 4., 07:00

Szerző:

Nehéz bármi újat mondani egy emberről, akiről könyvtárnyi irodalom szól, és persze könnyű is, mert a róla írt művek zöme a szeretet-gyűlölet vonalon mozog, és ritkán középtájon. Soros, a könyörtelen tőzsdecápa, az érzékeny filantróp, öt kontinens bajkeverője, a nyílt társadalom ellentmondást alig tűrő, küldetéstudatos exportőre ma már annyiféle politikai és érzelmi ítélet szimbóluma, hogy a manipulációs áradatokban amúgy is fejvesztett ember káprázó szeme előtt egy időben többféle Soros is feltűnik, és az egyik alig hasonlít a másikra.

Lehet választani a magyarellenes összeesküvő, a migránsbarát, a zsidó elitista, a romángyűlölő magyar revizionista, az antiszemita, a világuralmista stb. alakok között, vagy előállítani ezek speciális keverékét, logika nem számít.

Anna Porter Mit akar Soros? című könyve nem a ritkán spontán mítoszokból indul ki, hanem egy valóságos ember szándékait szeretné megérteni, illetve regisztrálni Soros saját mítoszának, egy demokratikus, barátságos, nyitott társadalomról szőtt víziójának a sorsát, ami a jelenben inkább bukást jelent, de hát nincs még vége a történelemnek és az utópiáknak.

Nézzük, az elfogulatlan szerző mire jutott?

Anna Porter

Soros öndefiníciói közül Anna Porter jellemzőnek találta ezt a mondatot: „Gyerekkorom óta meglehetősen erőteljes messianisztikus álmokat dédelgetek… túlságosan is meg voltam győződve mindig a magam fontosságáról, őszintén szólva úgy képzeltem el magamat, mint valami istenséget.” Hogy ez miért és mikor alakult ki benne, a könyv nem írja le, vegyük adottnak. Mindenesetre a rendkívülihez, a szabályokon túli világhoz való vonzódása megnyilvánul az úgynevezett reflexivitás-elméletében is. Soros azt mondja: a világhoz való viszonyunk tudományosan nem írható le, mert a személyes történetünk és neveltetésünk nem engedi meg, hogy a dolgokról objektív képet alakítsunk ki, ráadásul a megfigyelés önmagában is befolyásolja vizsgálatunk tárgyát. Így áll elő az a reflexív helyzet, ami Sorosnak olyan, mint halnak a víz: úgy véli, az ő versenyelőnye az, hogy a megérzései, döntései, merészsége képes előnyösen befolyásolni a piacot, a tőzsdét, bármit. Ez sikereinek alapja.

Mindez nyilván Soros egyedülállóságának filozófiai körítése, bár nem mondható, hogy túlságosan meggyőző. Anna Porter azt írja, ezt igazán közérthetően és következetesen soha nem sikerült összefoglalnia. Tény azonban, hogy Soros valóban a szabályozatlan piacokon gazdagodott meg, ahol a bukás veszélye percenként követelt vasidegeket és gyors reflexiókat.

A filantróp üzletember Porternek egy interjúban elmondta, hogy Karl Popper A nyitott társadalom és ellenségei című könyve olvastán érezte meg: létezik olyan társadalmi modell, amelynek elterjesztése neki dolga lehetne, messze túl a tőzsde világán, de az ott keresett pénztől nyilván nem függetlenül. Az első Nyílt Társadalom Alapítványát 1984-ben, és épp Budapesten hozta létre, bár Soros azt állítja, ebben semmiféle óhazai nosztalgia nem volt. Mindenesetre innen számítható az a vélekedés, hogy Soros, a könyörtelen üzletember és érzelmes filantróp valamiféle hasadt tudatú ember lenne, pedig abban, hogy különféle, egymással nem feltétlenül koherens személyiségek lappanganak bennünk, nincs semmi különös, legfeljebb változatlan élethelyzetekben ez kevéssé derül ki. A népnyelv ismeri ezt: megfordult benne a borjú, mondja, ha valaki valamilyen sokk, kihívás, dráma következtében gyökeresen más vonásokat látszik mutatni.

Soros azt állítja, ez a sokk intellektuális volt, egy könyv okozta.

A valóság nyilván bonyolultabb.

Egyébként gyakran emlegeti, hogy folyamatosan próbálja összehangolni személyisége különböző oldalait, ez néha egy bonmot-ba fut („pénzügyi filantróp és filozófiai spekuláns vagyok), máskor szökevénynek állítja be magát („osztályom árulója vagyok, akit zavarnak a túl nagy jövedelemkülönbségek”). Mindenesetre a szerep, amelyet felvállalt, példátlan. Ellenfelei azt mondják, az alapítványa behálózza a világot, és ez igaz. A New York-i székhelyű Open Society Global Board mellett 23 igazgatótanács dolgozik, a világban 39 irodát és alapítványt működtet. A programok a legtöbb esetben regionálisak, vagy éppen teljes kontinenseket fednek le, mint a Human Rights Initiative, amely a jó kormányzással, az emberi jogokkal foglalkozik; az LMBTI jogait Afrikára, Ázsiára, Európára, Latin-Amerikára, a Karib-tengerre és a Közel-Keletre kiterjedően vizsgálja. Soros a Human Rights Watch legnagyobb támogatója, és segíti az Amnesty Internationalt is.

Hogy ez az óriási szervezet hatékony lenne, kérdés.

Iszonyatos pénzeket költött – és költ el –, egyedül Oroszországban egymilliárd dollárt szánt a szabad civil szervezetek támogatására, míg 2003-ban el nem lehetetlenítették. Grúziában 4o millió ment el a Sevarnadze elnök elleni kampányra; a kis Észak-Macedóniában a korrupt államfő megbuktatására 31 milliót fizetett; Ukrajnában a Majdan-forradalom idején 1,6 milliárdot költött, és így tovább. Porter megjegyzi, Soros természetesen sokszor beavatkozik az illető országok belpolitikai ügyeibe, ez azonban mindig a demokratikus jogokat követelő kisebbségek támogatását jelenti olyan autokratikus országokban, ahol az erőviszonyok a szabad politikai verseny ellen hatnak. Sorosnak ez ügyben láthatóan nincsenek skrupulusai, őt a nemzeti, törzsi korlátok őszintén nem érdeklik.

Fotó: Kovalovszky Dániel

Erre pedig most minden alapja megvan. A könyv idézi Fukuyamát, aki a legutóbbi idők illiberális, populista és fasiszta erőinek előretörését látva azt írja: „Új vita kell. A globális kapitalizmus a jelenlegi formájában lassan felbomlasztja azt a középosztályt, amely a liberális demokrácia társadalmi bázisát képezi.” Fukuyama és Soros is arról beszélnek, hogy ha a tőke globális működését nem sikerül újraszabályozni, az elszegényedő, lecsúszó rétegek félelmei és dühei szétverik a nyugati társadalmakat. A Trump-jelenségben semmi véletlenszerű nincs. Soros az Új Közgazdasági Intézet támogatásával, az Európai Unió újraszervezésének javaslatával, a legjobb közgazdászok – Sachs, Stiglitz, Kaletzky, Golding – mozgósításával kilencvenévesen is úgy küzd, mint aki érzi, az utolsó pillanatban vagyunk.

Ki tudja, belátta-e már, hogy a világ tőle sem lett jobb, a zárt társadalmak nem nyíltak meg, szabad polgárok helyett ismét törzsek szerveződnek, megint kiderült, hogy egyetlen társadalom sem boldogítható az akarata ellenére. Annyi illúzió után most azt kell menteni, ami menthető, és messianizmusnak ez sem kevés.

A megérzései: 1998 figyelmeztető levél az F. Timesban: elkerülendő az orosz válságot, enyhe rubelleértékelést javasol. Ezzel pánikot kelt, a rubel zuhan, az orosz PM lemond, az orosz adósságtörlesztés leáll.

Az kérdés, hogy miért engedték be a magyarok Sorost. Talán az adósságban fuldokló ország vezetői Amerika híres milliárdosa révén több könyörületet reméltek a pénzpiacokon?

Vagy a rendszer totális irányvesztéséről volt szó, azt sem tudta, hol áll a feje? Mai szemmel nézve megdöbbentő, ami történt. A magyar alapítvány élére Soros egy 56-os, börtönviselt embert választott, Vásárhelyi Miklóst, Nagy Imre munkatársát. A szervezet elkezdte másológépekkel tömni az egyetemeket, miközben privát kezekben csak az ellenzék stencilezője volt, de az is tudható, hogy a háttérben Soros pénzelte az ellenzéket.