Járókelők segítettek újraéleszteni egy holtan összeeső fiatal fiút

A segélykérők a mentésirányító utasításai szerint megvizsgálták a fiút, aki ekkor már nem is lélegzett, és a telefonos instrukciók alapján azonnal megkezdték az újraélesztést.

2023. szeptember 14., 17:59

Szerző:

Az iskolából sétált hazafelé tegnap délután az a 18 év körüli szívbeteg fiatal, aki hirtelen összeesett egy budapesti aluljáróban. A beteghez azonnal több járókelő, köztük egészségügyi dolgozók is odasiettek és rögtön mentőt hívtak 

írja az Országos Mentőszolgálat Facebook-bejegyzésében.

Mint írják: a bejelentők mentésirányító bajtársunk utasításai szerint megvizsgálták a fiút, aki ekkor már nem is lélegzett, így a telefonos instrukciók alapján azonnal megkezdték az újraélesztést. Egyikük eközben a közelben kihelyezett félautomata defibrillátorért is elszaladt, amit így használni is tudtak. Bajtársaink perceken belül helyszínre értek és emelt szinten folytatták az életmentést, amit az aluljáróban összegyűlt tömeg aggódva figyelt.

Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és a fiatal beteget kritikus állapotban szállították kórházba a mentők. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk! 

– fejezik be a bejegyzést.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: 168.hu aktív)