Fellélegezhetnek az alsózsolcaiak: egyelőre mégsem épül meg az akkufeldolgozó

Az Andrada visszavonta az alsózsolcai akkumulátor-újrahasznosító engedélykérelmét, a hírt a Momentum jelentette be.

2023. szeptember 21., 17:33

Szerző:

Erdei Sándor Zsolt, a Momentum miskolci önkormányzati képviselője a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a szlovén Andrada cég visszavonta az alsózsolcai akkumulátor újrahasznosító engedélykérelmét. Mint ismert, Alsózsolcán akkufeldolgozó üzemet akartak létesíteni, ez ellen azonban hangos tiltakozását fejezte ki a lakosság. 

Erdei bejegyzésében azt írja: „Úgy tűnik, az Andrada visszavonta az alsózsolcai akkumulátor újrahasznosító engedélykérelmét. Érdemes volt tüntetni! Borsod-Abaúj-Zemplén megyen ne legyen a Fidesz kormány hulladéklerakója, veszélyes anyag-feldolgozó üzemeinek telephelye. Köszönet mindenkinek, minden pártnak, és szervezetnek, és a lakosságnak aki velünk tartott.”

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a gyár nem épül meg. Arról van szó, hogy a vállalat most környezeti hatásvizsgálati eljárást indít, megelőzve a hatóság ilyen irányú kezdeményezését. Erre a nem elhanyagolható részletre saját posztja alatt, egy kommentben utal az önkormányzati képviselő.

Cikkünk megjelenése után az Andrada is közleményt adott ki, melyben azt írják, „mi, az Andrada tulajdonosai és vezetése, teljes mértékben értjük és komolyan vesszük az akkumulátor-újrahasznosítási technológiák keltette lakossági aggodalmakat. Vállalatunk az európai uniós üzleti normák szerint működik, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a közvélemény kérdéseit. Ezért azt a felelős döntést hoztuk, hogy a legmagasabb követelményeket is idő előtt teljesítjük, így bizonyítva a technológiánk biztonságát és fenntarthatóságát a legszigorúbb környezetvédelmi szempontok alapján.”

Mint írják, az előzetes vizsgálati eljárás helyett indított környezeti hatásvizsgálat célja, hogy a lakosság, a civil és szakmai szervezetek, valamint az önkormányzat és az országos hatóságok minden kérdésére megnyugtató, transzparens választ adjanak. Kiemelik azt is, hogy betekintést nyújtanak a helyi közösség mellett a szakmai, civil és politikai döntéshozók számára is a részletes dokumentációba. „Mindezzel a vállalatunk megerősíti az elkötelezettségét amellett, hogy maradéktalanul megfeleljen minden hazai és európai uniós környezetvédelmi, illetve biztonsági szabályozásnak” – fogalmaz a levél.

 

 (Kiemelt képünk illusztráció / Pexels.com)

 

Tegnap 17:27

Nemzetközi partnerei kemény bírálatot fogalmaztak meg a magyar miniszterelnökkel szemben, mivel nyugati szövetségesei szerint Orbán Viktor magyar kormányfő a „békemisszióját”  összemosta az épp betöltött soros elnökséggel. Ennek egyik bizonyítékául azt hozták fel, hogy Orbán a közösségi médiában az elnökségi logót is használta a „békemissziós" fotókon. Ennek azonban vége, az EU soros elnökségi logója már nem szerepel Donald Trump korábbi amerikai elnökkel folytatott találkozóról pénteken megosztott fényképeken.

Tegnap 13:39

Korábban bejelentették, hogy eltűnt, majd egész éjszaka keresték azt a férfit, akinek a holttestét végül hajnalban sikerült kiemelniük a kutatócsapatoknak a Balaton vizéből.