Akkucsata: majdnem verekedésbe torkolt az alsózsolcai lakossági fórum

A szlovén cég az augusztus 30-án este megtartott lakossági fórumon próbálta elfogadtatni az akkumulátorgyár működését pártoló prezentációt. Nem jártak sikerrel, a helyiek nemtetszésüknek bekiabálásokkal adtak hangot.

 

2023. szeptember 1., 14:10

Szerző:

Csütörtök este az Alsózsolcán akkumulátor-újrahasznosítót építő Andrada cég lakossági fórum keretében mutatta meg a helyieknek az egyelőre üres üzemcsarnokot, de a fórumról egyedüliként tudósító Északhírnök beszámolója szerint inkább az indulatoké, semmint az érveké volt a főszerep.

A diavetítéssel színesített céges beszámolót követően mód nyílt a lakossági kérdések feltevésére. Ekkor felizzott a hangulat.

„Menjetek haza, menjetek a kurva anyátokba” – kiabálták a sorok közül a lakók közölte az eszakhirnok.com beszámolója. A lap azt is megjegyezte, hogy a polgármester sem támogatta az akkugyár létesítését.

A fórum résztvevői többek között arról érdeklődtek, hogy hogyan valósítja meg az Andrada, hogy semmilyen veszélyes anyag ne szivárogjon ki a zárt rendszerből. Szerették volna megtudni, hogy mi lesz az akkumulátorok ledarálásával járó por sorsa, míg más amiatt aggódott, hogy a város iskolájához közel egy olyan üzem létesül, amely évente 10 ezer tonna veszélyes hulladékot kíván hasznosítani.

A cég képviselői azt mondták, hogy a technológia hordoz magában előnyöket és kihívásokat is, ez pedig érzékelhetően nem nyugtatta meg a hallgatóságot és záporozni kezdtek a kérdések – írta az Északhírnök.

A beszámoló szerint a pokol a kérdésfeltevések közben szabadult el, a helyi portál azt írta, hogy nem sokon múlt, hogy a cég képviselőit, egy férfit és egy nőt megverjék. Őket végül biztonsági emberek kísérték ki.

Az önkormányzat szeptember 5-re újabb fórumot szervez, az Andrada pedig szeptember 26-án és október 15-én is tart nyílt napot az épülő üzemben.

(Kiemelt képünk illusztráció: korábban a debreceni lakossági fórumon is az alsózsolcaihoz hasonló szenvedéllyel szólaltak fel a lakosok. Forrás: Salánkiné Kuti Zsuzsa Facebook)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.