Nagy segítség ez a magyar családoknak: már alsós tanítók is oktathatnak felsősöket

Vajon tényleg visszaléptünk az 1960-as, 1970-es évekbe? Januártól az alsós tanítókat a nyolcadik osztályba is delegálhatják dolgozni, az új törvénymódosítás értelmében.

2024. január 12., 18:07

Szerző:

Az új pedagógus életpályatörvény, más néven státusztörvény 2024. január 2-ától hatályos végrehajtási rendelete számos változást tartalmaz a tanárok és az óvodapedagógusok foglalkoztatási szabályaiban. Egyik ilyen változás az az, hogy az általános iskolák elsősorban alsó tagozatán dolgozó tanítói, azaz az 1-4. évfolyamon tanítók már a nyolcadik osztály végéig, azaz egészen az általános iskola befejezéséig beoszthatók tanári feladatokra – írja a lap. 

Népszava értesülése szerint az alsós tanítók januártól már nyolcadik osztályban is taníthatnak, míg az óvónői állások betöltéséhez elegendő lehet középfokú végzettség. Ennek hátterében egy új kormányrendelet áll

A lap a változtatás okai kapcsán felkereste a köznevelésért felelős Belügyminisztériumot, de csak azt a választ kapták:  hogy a tanítók eddig is jogszerűen taníthattak az 5. és a 6. évfolyamokon, az új szabályozás csak kibővítette ezt a lehetőséget. A 2023. december 31-éig érvényes rendelet valóban lehetőséget adott erre, de a kiegészítő része a törvénynek azt is megfogalmazza, hogy egy adott tantárgyat csak „a tantárgynak megfelelő műveltségi területtel rendelkező” tanító tud tanítani magasabb évfolyamokon.

Az új szabályozás ezt a részt már nem említi.

Az óvodapedagógus-munkakör betöltéséhez szükséges végzettségi követelmények is változtak. Az aktuális rendelet szerint a munkakörben már nemcsak felsőfokú óvodapedagógus diplomával, hanem középfokú óvodai nevelő szakképzettséggel is lehet dolgozni. Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk a kormány ezzel az újítással az óvónő-hiányt próbálja enyhíteni; a képzést öt éves vagy bizonyos felnőttképző iskolákban kétéves képzéssel lehet teljesíteni. Azonban a szakképzésért felelős Kulturális és Innovációs Minisztérium azóta kijelentette, hogy az óvodai nevelőket nem az óvodapedagógus munkakörben, hanem a nevelést segítő szakképzett pozícióban lehet foglalkoztatni.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője úgy fogalmazott, hogy a foglalkoztatási szabályok változásának oka egyértelműen a pedagógus-hiány. Szerinte a rendelet módosítása, amely már nem írja elő a felső tagozatokon tanítóknak a tantárgyakhoz tartozó műveltségi területen szerzett képzettséget, lehetővé teszi, hogy az általános iskolák alsós tanítóit bármilyen tantárgy oktatására beoszthatják a felső tagozatokra is – írja a lap. 

Gosztonyi Gábor a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke úgy fogalmazott: 

Jó lenne, ha a kormány megértené, hogy a tanári pálya nemcsak egy hivatás, hanem egy szakma. A tanítókat a felsőoktatási képzésük során a 6-10 éves korosztály nevelésére készítik fel, teljesen más módszertanokra van szükség, mint a 10-14 éves diákok esetében

– számolt be a lap. 

A szakértők kiemelték, hogy a tanítóknak a szakmában való tartózkodását az is motiválja, hogy az alsós osztályokkal dolgozhatnak együtt. Azonban az óvodapedagógusoknál felmerülő problémákkal kapcsolatban az érdekvédő úgy vélekedett, hogy az, hogy mostantól középfokú óvodai nevelő szakképesítéssel is lehet óvodapedagógus, visszaléptünk az 1960-as, 1970-es évekbe. Szerinte az óvodai nevelői szakképzéssel egyenesen veszélybe kerülhet az egyetemi óvodapedagógus képzés jövője.

(Kiemelt kép: KISBENEDEK ATTILA / AFP)