Állami gondozásban

- Hiányoltuk aktivitását a vészterhes napokban, amikor gyökeresen átszabták a Fővárosi Közgyűlés összetételét. Mennek a képviselők, jönnek a kerületi polgármesterek. Pár napra rá a főváros uniós fejlesztési terveit húzta le a listáról régi barátja, Lázár János. Szólnia kellett volna valamit.

– Nem hiszem, hogy méltányos lenne, ha rajtam kérné számon a parlament által hozott törvényeket. A megválasztásomra vonatkozó jogszabály jottányit sem változott. Személyemben érintve nem voltam. Mibe szólhattam volna bele kívülről?

– Mellesleg a hármas metróval jöttünk. Egész jó pályát mentünk. Se beltéri tűz, se leállás, se metrópótló.

– A sínszálakat folyamatosan cseréljük, hogy megelőzzük a közvetlen élet- és balesetveszélyt. Rajta tartjuk a szemünket az ügyeken. A szerelvényeket felújítjuk, az infrastruktúra megkopott. De igaza van, ezen nincs mit szépíteni. Más kérdés, hogy a hármas sem három év alatt romlott le. Lázár miniszter úr garanciát vállalt azért, hogy a metró ügyét a kormányzat előbb-utóbb rendezi. Úgyhogy nem eszik olyan forrón.

– Ha Lázár mondta, városunk nagy barátja mondta. Az ma már egyértelmű, hogy aki Budapesten főpolgármester akar lenni, Tarlós Istvánnal kell megmérkőznie. Ha jelölték, nyilván be is vonták a közös gondolkodásba, a közgyűlés átalakításába.

– Részt vettem ilyen jellegű beszélgetésen. Ha mindenáron szeretne véleményt hallani...

– Szeretnék.

– ...ebben önkorlátozást fogok tanúsítani. Több okból is.

– Sejtjük az okokat.

– Bocsássuk előre: azzal, hogy a kerületi polgármesterek bekerülnek a közgyűlésbe, a közvetlen választás elve erősödik.

– Az önkormányzatiság elve viszont gyengül.

– Ha valakinek, nekem vannak erről közvetlen tapasztalataim. Budapesten kevés olyan aktív polgármester van, aki a kilencvenes évek elején is a pályán volt. Olyannyira kevés, hogy már csak egymagam vagyok, viszont emlékszem azokra az időkre, amikor a fontosabb döntéseknél – ilyen a forrásmegosztás – a polgármesterek többségének egyetértésre kellett jutnia. Hogy ott mi volt...

– Elképesztő alkusorozat, zsibvásár lesz. Mi sülhet ki ebből?

– Nehéz kiszámítani. Ha mindenki főpolgármestere akarok lenni (és az vagyok), számomra nem létezhet se jobb-, se baloldali kerület. Nem érdekelhet, hogy a szembenálló pártok (vagy a szomszédos kerületek) miként próbálják átvágni egymást.

– Fogadjuk el. De félő, hogy a főváros mint egység ezzel megszűnt.

– Ebben a pillanatban zavaros konglomerátumnak tűnik.

– Sokan mondják, Tarlós határponthoz érkezett. Ha ragaszkodna az önképéhez, vissza kellene lépnie.

– Ugyan miért? Mert az ellenzék úgy szeretné? Nézze, nem mondhatom meg előre, hogy mit fogadok el, mit nem. És ha lesznek viták, vállalom őket. Nyilvánvaló, hogy egy adott politikai közösséghez tartozom, a miniszterelnök urat őszintén támogatom. De ez nem jelenti, hogy nem lesznek ütközéseink, mondjuk, a pályázatok ügyében.

– Ideje lenne beszállni.

– Túl sok ostobaságot nyilatkoztak már erről összevissza. Az ellenzék ideológiája pillanatnyilag az: azért kell a fővárosnak virtigli baloldali polgármester, hogy megvédje a várost a kormányzati vegzálástól.

– És nem kell megvédeni?

– Ezzel az a probléma, hogy ha egy kormányoldalról érkező főpolgármester számára is bonyolult, körültekintést igénylő feladat védeni a város érdekeit, képzelje, milyen esélye lenne egy baloldali városvezetésnek, Gyurcsány pártfogoltjának, aki a kormány ádáz ellenségének tartja pártját.

– Orbán ellen? Milyen esélye lenne?

– Azt az ön fantáziájára bízom.

– Lefordítom: ön az óvatos kompromisszumok bajnoka, aki ősbudapestiként középtájon áll a pártérdek és a városi érdekek sűrűjében. De ez a koncepció ezekben a hetekben megbukott. A közgyűlést átformálják, a fejlesztéseket lefagyasztják, a várost közcégeiből sorra kiforgatják.

– Túlzó kifejezést használ. Azért várjunk ezzel egy kis időt. Csodálkozom is néha, amikor egyesek a miniszterelnök végrehajtó bábjaként állítanak be. Aki igazán ismer, jól tudja, mennyire idegen ez számomra. Ha van valami, ami tőlem távol áll, az a szervilizmus. De olvasok olyasmiket is, hogy öntörvényű vagyok, akinek makacssága a Fideszben is kiveri a biztosítékot. Nos, én egyik sem vagyok.

– Hanem? Taktikus?

– Nem tudom, de jó lenne zöld ágra vergődni azzal, melyik a helyes Tarlós-kép. A kettő együtt nem jön össze.

– Miféle fővárosi eladások várhatók még a jövőben a Főgáz-pakett pénzzé tétele után a rezsicsökkentés csomagjába pakolva?

– Valamit ne feledjen: az állami tulajdon erősítése nem kizárólag Budapestet érinti. Az országban mindenütt így megy.

– Én nem tudom, hogy megy, de Budapest költségvetése elképesztő mértékben leapadt.

– Mert csökkentek a közfeladatok is. Azokat (egészségügyi létesítményeket, iskolákat) elvonta a kormány.

– És ez jó? Ön ezzel tökéletesen egyetért?

– Hogy mivel értek egyet, mivel nem, az összetett dolog. Az egészségügyi intézmények központosításával például egyet lehetett érteni, az oktatással árnyaltabb a véleményem. De ha a feladatokat elviszi az állam, a forrásokat is vinnie kell. A szocialista vezetésű Szeged megtarthatta az iskoláit?

– Senki sem tarthat meg semmit, ha Orbán nem akarja. De önnek tetszik, hogy a rezsicsökkentés mezébe bújtatva számos funkciót elvonnak Budapesttől? Vizet, gázszolgáltatást, távhőt, áramszolgáltatást, ki tudja, még mit.

– Haladjunk sorban. A rezsicsökkentés a lakosság többségének tetszik. Hogy a közszolgáltatásban lehetnek árnyoldalai, az más kérdés.

– Mi marad a főváros kezében, személyesítve Tarlós István kezében? A legnagyobb zsákmányfalat a BKV. Azt mikor viszi el a MÁV?

– Nézze, hetente olvasok újabb és újabb verziókat arról, mit akar elvonni Budapesttől az állam. Konkrét döntések persze nincsenek. De hogy pontosan meghúzzuk a frontvonalakat, rögzíteni akarom: én egyben akarom tartani a főváros több mint száz éve kialakult, egységes közszolgáltatási rendszerét. Amennyire lehet. Csak az a város vehető komolyan, amelynek önálló közszolgáltatási struktúrája van. Ám nem tudok olyan elhatározásról, hogy a cégeket elviszik. Amikor utoljára beszélgettünk a miniszterelnök úrral, például azt mondta, hogy a csatornázási műveket nem is akarja állami gondozásba venni. Amiről határozottan tudok, az a BKV államosításának terve.

– Hát az nagy manőver. Komoly botrány lesz. Viszont nagy teher gördülne le önről. Igaz, a városnak nem maradna szinte semmi befolyása.

– Az egyik szemem sír, a másik nevet. Botrány, hogy korábban 112 milliárdos működési hitelt vetettek fel a BKV-val. 2010 óta egy fillért sem vettünk fel.

– De most viszik az adósságot is.

– Ha a BKV-t valóban vinné az állam, a főváros működési gondjainak kilencven százaléka megoldódna. Úgy tudom, lesz is a miniszterelnök úr és köztem egy hosszabb beszélgetés, amelyben kitérünk majd erre.

– Olyan véleményeket hallani, hogy az új, agyonállamosított struktúrában az ön tevékenysége a hopmester szerepére esne vissza. Annyi mozgástere maradna, hogy eldöntse, milyen színű legyen irodájában a tapéta.

– Ez azért enyhe túlzás, mert a fővárosi főpolgármesteri rang ettől még megmarad, és akárhogy vesszük, ez az egyik legfontosabb legitim politikai funkció. És ha annyira formális lenne a főpolgármesteri cím, ahogy az ellenzék mondja, miért kaparnak annyira utána ők maguk?

– Hát azért, mert a rang megmarad. Azt mondják a fejlesztési pénzről szóló vitára, hogy a kampány előtti játszma része. A végén jut is, marad is. Fő, hogy mindenki úgy érezze, jól járt. De ön ezt nem mondhatja ki.

– Eddig abban az illúzióban éltem, hogy a szókimondók közé sorolnak. Ön szerint a politikus mindig kimondhatja, amit gondol?

– Magyarországon? Soha. Szereti Orbán ezt a várost? Mióta a pályán van, hadakozik vele. Az ember azt hinné, túljutottunk ezen. De nem. Most szimbolikus jelzéseket ad: a minisztériumokat akarja vidékre telepíteni.

– Hét éve meghívott vendég vagyok a Fidesz elnökségi ülésein. Nem tapasztalom, hogy a miniszterelnök úr lenne, aki megrögzötten hangsúlyozza a főváros–vidék ellentétet. De nem tudok a nevében nyilatkozni. Én Budapest főpolgármestere vagyok. Ha bármi megkülönböztetést el tudok képzelni, csak a főváros javára tehetem.

– Akkor a következő négy év...

– Öt év...

– Bocs, a következő öt év nagy kaland lesz önnek. De nekünk is. Az új, merőben ismeretlen karakterű közgyűléssel kell birkóznia. Itt nincsenek győztesek.

– Hogy mire jutunk, nem rajtam múlik. De egy biztos: addig folytatom, amíg értelmét látom ennek a munkának. Amíg az eredmények tőlem is függnek.