"Aljas csapda" - Bírálja a kormány lépését az MSZP
Az MSZP szerint az Alkotmánybíróságot (Ab) érintő törvényjavaslat nem szól másról, mint hogy az állam hogyan tudja a magánnyugdíjpénztárakban lévő pénzeket "eltulajdonítani" - mondta keddi, parlamenti sajtótájékoztatóján Bárándy Gergely.
A szocialista képviselő hozzátette, ha az állam ezeket a pénzeket visszafizeti, akkor "nem állami lopást, hanem intézményesített állami sikkasztást valósít meg". Úgy fogalmazott, hogy a Fidesz frakcióvezetője által benyújtott, az Alkotmánybíróságot érintő törvényjavaslatok jogalkalmazási technikáit a XX. század néhány "demokratikusnak nem nevezhető rezsimje" már alkalmazta. Mint mondta, ezek arról szólnak, hogy benyújtanak egy javaslatot, amelyet óriási társadalmi felháborodottság övez, majd ezután, a társadalmi szervezetek képviselőivel folytatott egyeztetéseket követően, némi engedményeket tesznek – írja az MTI.
Kijelentette, ezzel az a probléma, hogy "egy aljas csapda", mert a kormány két lépést tesz előre és egyet vissza, így több lépcsőben éri el célját. Megjegyezte, hogy ez a visszalépés is csak látszatvisszalépés, mert az Alkotmánybíróság, a pénzügyi tárgyú törvényeket az emberi méltósághoz, az élethez, a vallásszabadsághoz, az állampolgársághoz és a lelkiismereti szabadsághoz fűződő jogok miatt bírálhatja felül. Hangsúlyozta, hogy a pénzügyi tárgyú törvényjavaslat viszont elsősorban nem ezeket, hanem a tulajdonhoz való jogot sérti.