Akik megszoknak és akik megszöknek
A társadalom jó része egyelőre kiegyezett az Orbán-rezsimmel, amely biztonságot és megélhetést ígér, de a helyzet törékeny, sőt robbanásveszélyes. Egy, az Élet és Irodalomban megjelent esszé szerint új, a „néppel” kiegészített hatalmi bázisra és új ellenzékre van szükség. A szerzővel, Tamás Gáspár Miklós filozófussal SZÉNÁSI SÁNDOR beszélget.
- Ön azt írja, hogy a magyar polgári rend, amelyről annyian álmodtak és álmodnak, megvalósult. Benne élünk, és hiába nem hiszünk a szemünknek, a mostani féldiktatúra azonos a nálunk lehetséges polgári társadalommal, és nem is lehet más. Már miért ne lehetne?
– Csak a liberális kapitalizmus hívei – akik értelmiségiek – szeretik a tisztán piaci társadalmat, maguk a magyar tőkések a kedvezményeket szeretik, a biztosított profitot, nem pedig a versenyt. Nagyjából olyan polgári társadalomra lehetett számítani Magyarországon, amilyen a maga autoritárius módján ki is alakult. Az, hogy ehhez egészen elvetemült féldiktatúra kapcsolódjék, persze nem volt szükségszerű. A polgárság, a középosztály természetesen kívánja a kemény kézzel megteremtett rendet, amelyben otthonra talál, ahol biztosítva van a külföldi versennyel meg az alsóbb néposztályok elégedetlenségével szemben. Ez kedvez az önkény tendenciájának. Orbán teljesíti ezeket a polgári óhajokat.
– De ha a féldiktatúra nem volt szükségszerű, miért jött létre mégis? A középosztálynak miért nem volt jó a korábbi, igaz, széteső, zavaros, de senkit sem fenyegető liberális korszak?
– A társadalom negyven százaléka szegény, sőt nagyon szegény. Robbanékony helyzetben élünk. A balliberálisok nem ígérték meg a bizonytalanság, a középosztályi félelmek megszüntetését, ezek eloszlatására Orbán tett – persze ellentmondásos – lépéseket. Az ő autoritárius rendszere, szemben a fasizmussal, nem mozgósít, hanem semlegesít, depolitizál. Részben demagógiával, részben szigorú rendszabályokkal tartja féken a szegényeket, akik (mert modern, atomizált tömegtársadalomban élünk) csak a médiarendszeren keresztül mutathatnák ki az elégedetlenségüket. De a leghatékonyabb médiákból kikapcsolták a kritikát, a fölszínen tehát csend van. A kormány szimbolikus és reális jóléti intézkedésekkel pacifikálja a lakosság jelentős tömegeit – vagy megijeszti, félelemben tartja őket. A középosztály megkapja a nacionalizmust, a nép pedig a szegények, öregek, segélyezettek iránti végtelen megvetés boldogító gőgjét. Az ország passzivitásra van ítélve. Épp ezért olyan borzalmas ez az egész. Bár rövid távon kétségkívül sikeres.
– A visszafojtott elégedetlenség viszont elvben kitűnő felhajtóerő lenne az ellenzéknek, amely azért rendelkezik valamiféle nyilvánossággal, és az sem tagadható, hogy előáll programokkal. Mégis gyenge. Miért nem ütnek át a baloldal ajánlatai?
– Azért, mert az átütő ajánlathoz antikapitalistának kellene lenni, a magyar baloldal pedig a kapitalizmus híve.
– Szerintem jól teszi, hogy nem vár az Auróra ágyúira, ráadásul a polgári világon belül is sokat tehetne a szegényekért és elesettekért.
– De nem úgy, hogy helyesli a kapitalizmust. Csak az antikapitalizmusnak van sikere száz esztendeje. Ez a modern kapitalizmus jellemzője: a kapitalizmus kultúrája antikapitalista („adversary culture"), de a politikája soha. Nálunk az ellenzékben csak tőkepárti pártok vannak. Orbán is tőkepárti, de gyakran sugallja azt, hogy mégsem. Ezért szavaznak rá munkások is – ez évszázados trükk már.
(A teljes interjút elolvashatja a 168 Óra legfrissebb számában.)
