Aki fut, sokáig él – Van-e még remény az oktatásban?

- A legutóbbi PISA-felmérésből kiderül, hogy a magyar diákok eredményeiben nem történt lényeges változás. Vannak, akik szerint ezt nem kell misztifikálni.

- A PISA-mérés az egyik legfontosabb olyan nemzetközi teszt, amelyből kiindulva véleményt lehet formálni a magyar oktatás minőségéről. A tényekre alapozott oktatáspolitika a fejlett világ egyik jellemzője.

- A tények a hazai oktatáspolitikát nemigen zavarják. Holott ez a negyedik ipari forradalom ideje, ami az élet minden területén, így az oktatásban is változást hoz.

- A PISA-mérés kialakulása a kilencvenes évekre, a harmadik ipari forradalom idejére datálható. Az oktatási rendszerek azzal szembesültek, hogy a tudás gazdasági érték, s egyre nagyobb igény mutatkozott a gyakorlatias tudás iránt. Nem meglepő tehát a PISA-mérés koncepciója: mérjük meg, tudják-e használni a tizenöt éves diákok azt, amit tanulnak az iskolában, elsősorban a szövegértés, a matematika és a természettudomány területén. A PISA a kezdetektől fogva a kiválóságot (az excellence-t) és az egyenlőséget (az equityt) méri. Magyarországon, kisebb-nagyobb hullámhegyektől és hullámvölgyektől eltekintve egyik területen, azaz a szövegértés, a matematika, a természettudomány területén sem léptünk előre, a diákok az átlag alatt teljesítenek. Volt ugyan 2009-ig egyfajta fölívelő tendencia, de 2010-től egészen tragikus folyamatok zajlottak.

- Mert a Hoffman Rózsa-féle fordulat szakított a kompetenciaalapú oktatással?

- Igen, a kompetencia szitokszóvá vált. Az elmúlt tíz évben az oktatás rendszerébe voluntarista módon nyúltak bele. Ez nagyon nagy baj, mert a beavatkozások nem vettek tudomást a PISA-mérés adatairól, miközben azok az országok, amelyek ahhoz igazítva változtattak, azóta minőségibb oktatást nyújtanak. Magyarországon már nem egyszerűen csak a PISA-tesztek eredményein kellene javítani, ennél jóval mélyebb átalakításra volna szükség. Holott a magyar oktatási rendszer erőn felül teljesít, a szülők lehetőségeikhez képest, néha még annál is jobban támogatják a gyerekeiket. A pedagógusok még ebben a kaotikus, zűrzavaros helyzetben is igyekeznek minőségi munkát végezni. Viszont még a harmadik ipari forradalom kihívásaira sem találta meg a választ a hazai rendszer, miközben már itt a negyedik.

Vass Vilmos

Fotó: Marton Meresz

- De a média időben megkongatta a vészharangot.

- Egyetértek azokkal a véleményekkel, amelyek szerint a PISA-felmérés – egyebek mellett – azért vált ennyire nagy hatásúvá, mert a média és a politika számára is egyszerű és hatásos üzeneteket tudott közvetíteni. Nálunk a 2018-as adatok bemutatására – néhány szakértői elemzés kivételével – a sikerpropaganda nyomja rá a bélyegét. Ez azért baj, mert nem értjük meg az újabb folyamatokat. Bár a mérés alapkoncepciója nem változott, ám a kiválóság és az egyenlőség mellett megjelent a jóllét (a well-being) tényezője. Ez leegyszerűsítve azt méri, mennyire érzik jól magukat a diákok az iskolában. A túlterheltség, a felesleges adminisztráció és a méltatlan életkörülmények nem segítik ugyanis a rendszer minőségének javulását.

- Abban, hogy rendszerszinten lehessen változtatni, lehet szerepe a Nemzeti alaptantervnek (NAT)?

- Igen. A rendszerváltás idején kétpólusú szabályozórendszer alakult ki. Az alaptanterv fő funkciója a közoktatás szemléleti megalapozása úgy, hogy egyben biztosítsa az iskolák tartalmi önállóságát is. Az iskolák helyi pedagógiai programja pedig alapvetően az innovációra épül. A NAT-nak tehát van jelentősége a közoktatás autonómiájának és pedagógiai kultúrájának erősítésében. Olvasom, hogy az átdolgozott NAT végleges változata már a kormány előtt van. De a dokumentum társadalmi és szakmai vitájáról nem hallottam.

- Vagyis nem tudja a szakma, mit tartalmaz?

- Nem tudja. Arról nem is beszélve, hogy miközben a kormány előtt van a NAT, lényegében készen állnak a tankönyvek és a kerettantervek is, ha igazak az ezzel kapcsolatos információk. Ez egy voluntarista, kaotikus folyamat. Az igazi probléma azonban továbbra is az, hogy megmarad a NAT tananyag-központúsága. Pedig minden pedagógus tudja azt, hogy lehetetlen vállalkozás lecsökkenteni az óraszámot, növelni a tananyagot, és közben még fejleszteni a kompetenciákat is. Ez pedagógiai zsákutca.

- Azt mondta, a harmadik ipari forradalomra sem készültünk föl, s máris itt a negyedik. Át lehet ugrani ezt a szakaszt?

- Ez nagyon nehéz kérdés. Az optimista jóslat szerint öt–nyolc év hoz eredményt egy-egy rendszerszintű beavatkozás esetén.

- Nem jellemzi valahogy ezt az egész szemléletet Maróth Miklós lekicsinylő megjegyzése a Harry Potter-könyvekről?

- Dehogynem, ennek óriási jelentősége van.

- Miközben a 2010-es évek gyerekeinek már az is avítt.

- Persze. Ez körülbelül olyan, mint amikor az a generáció beszélt az A kőszívű ember fiairól, amelyik már meg sem értette, mit olvasott, mert a regény egy része latinul van, és bár a benne használt kifejezések a köznyelv részei voltak a 19. században, de a 20.-ban már nem.

- Akkor viszont lényegében mindegy, hogy Takaró Mihálynak milyen szerepe van a NAT-ban.

- Azért károkat mindenki tud okozni. De ennél jóval nagyobb a probléma. Úgy beszélünk az oktatásról, hogy fogalmunk sincs arról, milyen szakmák lesznek akárcsak öt év múlva. Azt viszont tudjuk, hogy a kreativitás, az innováció, az emberi tényező mindenképpen fontos lesz, és ezekre kellene az iskolának fölkészítenie a fiatalokat.

- Viszont sok szülő amiatt szorong, hogy a gyereke nem boldogul, ha nem tudja kívülről a János vitézt.

- A szülők számára azt kell világossá tenni, hogy ha az oktatási rendszer nem ad érvényes választ a negyedik ipari forradalom kihívásaira, akkor az ő gyereke egész egyszerűen nem tud majd boldogulni az életben. Minden szülő elemi érdeke, hogy a gyerekének olyan jövőt biztosítson, amelyben megtalálja önmagát, a boldogulását. A magyar oktatási rendszer ezt nemcsak nem segíti, hanem szembe is megy vele. Erre azok a szülők, akik megtehetik, választ adnak: kimenekítik a gyerekeket az állami oktatási rendszerből.

Vass Vilmos

Fotó: Marton Meresz

- Már nincs hová.

- Ha már nincs, akkor a diákok jelentős része elmegy innen. Meglehet, ez a jövőképe ennek az országnak. Az olcsó és képzetlen munkaerő, egy olyan társadalom, amelyet lehet manipulálni.

- És miként kényszeríthető ki legalább a párbeszéd?

- Emlékezzünk az 1985. évi törvényre az oktatásról. Ezt a szakértők által autonómiatörvénynek nevezett szabályozást a hetvenes évek reformjai készítették elő. Tantervi reform, kísérleti iskolai programok és nem utolsósorban az MTA fehér könyve – egy új műveltségkép kidolgozása jellemzi ezt a folyamatot. Úgy tizenöt év kellett hozzá.

- Most lát ilyen kezdeményezéseket?

- Gazdasági szakemberek használják az innovációéhség fogalmát. Jelenleg a hazai oktatási rendszerben ennek jeleit látjuk. Zajlanak a pedagógiai innovációk, a jó gyakorlatok. Nem adminisztrációból és portfóliókészítésből áll a pedagógia gyakorlata. Én nem pusztán a PISA-eredmények szignifikáns javulását szeretném látni három-hat-kilenc év múlva, annak örülnék, ha minél több pedagógiai válasz születne az innovációéhségre és a negyedik ipari forradalom kihívásaira. Ez lenne az alapja, hogy boldoguljanak az életben a fiatalok. Kutatások szerint a 8-10 százalékos helyi innovációnak már rendszerszinten is van hatása. Kellene az oktatás szereplőit segíteni, hogy ez a 8-10 százalék minél nagyobb nyilvánosságot kapjon. Manapság kevés lehetőség van erre. Ám ne feledjük, gyermekeink a 21. században szeretnének élni. Úgy gondolom, nincs olyan pedagógus, aki ezt ne szeretné a maga módján elősegíteni.

- Ha a ’85-ös oktatási törvény előzményeiből indulunk ki, akkor most is kell még úgy 15 év.

- Körülbelül. De aki fut, sokáig él.