Aki fizet, azt soron kívül meggyógyítják
Bár a Fidesz-kormányzat politikai kommunikációja az egészségüggyel kapcsolatban erősen magánellenes, 2011-től egy jogszabállyal mégis legalizálták, hogy a közfinanszírozott intézmények bizonyos körülmények között térítési díjat kérjenek. Az Uzsoki Kórház élt ezzel a lehetőséggel.
Aki írásban lemond a közfinanszírozásról, és magánbetegként a szolgáltatást meg is tudja fizetni, soron kívüli ellátást kap az Uzsoki kórházban. Az Uzsoki általában az adott beavatkozásért járó OEP-finanszírozás kétszeresét kéri a privát betegtől, ehhez jön még az ellátóknak fizetendő érdekeltségi díj. Eddig a csípő- és térdprotézisműtétekre volt a legnagyobb a kereslet. A csípőprotézis-beültetést 1,4 millióért, a térdprotézisét 1,7 millióért vállalják – írja a
Népszabadság.A lap emlékeztet: kórházi menedzserek jó ideje keresik, hogyan lehetne magánpénzt bevonni a rendszerbe. Néhány hete a Magyar Kórházszövetség közgyűlésén az igazgatók azt is kimondták: az állami intézményeken belül mielőbb ki kell alakítani a fizetős részlegeket.
A fővárosi Uzsokiban a rendszer bevezetése óta eltelt hónapokban már több mint százmillió forintért vásároltak privát szolgáltatást. A felszámolt díjnak valamivel több mint a felét a közreműködő orvosok, műtősök, ápolók, gyógytornászok és más szakdolgozók kapják, akiknek ezért azt is vállalniuk kell, hogy ezt a tevékenységet kizárólag munkaidőn kívül, vállalkozóként végzik. Ami marad, az az intézményé.
A közfinanszírozási plafon miatt ma Magyarországon egyetlen kórház sem képes annyi beteget ellátni, amennyit egyébként a méretei, a felszereltsége lehetővé tenne – mondta a Népszabadságnak Karátsonyi Annamária, az intézmény gazdasági igazgatója, aki szerint az állami pénzen létrehozott kapacitást bűn parlagon hagyni, különösen akkor, ha a fizetőképes beteg amúgy is kopogtat a kórház kapuján.