Airbnb szavazás lesz Terézvárosban

Az Airbnb két hétig lesz téma Budapest VI. kerületében.

2024. augusztus 1., 12:01

Szerző:

Ügydöntő szavazást tartanak a rövidtávú lakáskiadásról szeptemberben Terézvárosban, ahol több mint kétezer Airbnb szálláshely működik.

A terézvárosi önkormányzat közleménye szerint, a kerület lakói a következő kérdésre válaszolhatnak majd:

„Egyetért azzal, hogy a VI. kerületben tiltsuk meg a társasházi lakások kiadását Airbnb-típusú szálláshelyként?"

A szavazást a kerületben az Országgyűléstől kapott felhatalmazás alapján bonyolítja az önkormányzat, amelynek arra van lehetősége, hogy korlátozza, hány napra adható ki egy évben egy szálláshely – írták.

Teljes vagy részleges tiltás a tét

A közlemény szerint, mivel nincs jogi eszköz arra, amellyel ellenőrizhető lenne, hogy "egy lakást 60, 75 vagy például 130 napra adhatnak ki egy évben, ezért a voksoláson a teljes tiltás, illetve aközött dönthetnek a lakók, hogy maradjon minden a régiben".

Soproni Tamást, a Momentum színeiben újraválasztott polgármester közölte: a szavazás szeptember 2-től két héten át tart, online és személyesen is lehet majd szavazni a 16 éven felüli, állandó vagy tartózkodási hellyel rendelkezőknek.

„Szemben a nemzeti konzultációkkal és a budapesti lakógyűléssel, a kérdés valódi, az eredmény pedig ügydöntő lesz: a terézvárosiak többségi akaratát végrehajtjuk"

- fogalmazott.

A lakások mindössze hét százalékát szokták rövidtávon kiadni

Mint írták, Terézvárosban jelenleg 2226 legális magán- és egyéb szálláshely üzemel. A KSH adatai szerint 2023. január 1-jén 29 251 lakás volt Terézvárosban, azaz a rövid távon kiadott lakások körülbelül 7,6 százalékát teszik ki a teljes lakásállománynak.

Az önkormányzat - segítve a döntést - kiadványt készít a teljes tiltás mellett és ellen szóló érvekről, melyet a szavazás előtt minden háztartásba eljuttat.

(Fotó: Soproni Tamás hivatalos Facebook-oldala)