Agymosott társadalom?

- Bármelyik kormányt rákapcsolhatnánk a poligráfra, az eredmény a hazugságtartományon belül mindig pozitív lenne, még akkor is, ha a hazugságok egy részét finomabban tévedésnek vagy nagyotmondásnak lehet nevezni. Miért gondolod, hogy a Fidesz ebben „jobban teljesít”?

– A hazugság mindig jelen van a politikában, és persze minden oldalon, amit a médiának természetesen le kell lepleznie, ám a hazugságnak van egy normális mértéke. Ez meghatározhatatlan, de az ember érzi, hogy mi tűrhető és mi van túl minden határon. A Fidesz túl van. Amit csinál, az voltaképpen csak diktatúrában lenne elkövethető, hiszen a demokráciában a pillanatnyi hazugságok is lelepleződnek, az évekig tartó folyamatos hazudozás meg pláne. Ám arra kellett rájönnöm, hogy nálunk ez nincs így. A Fidesz – anélkül hogy reagálna az ellenzék kritikájára, a szakmai bizonyítékokra, anélkül hogy egy percig is próbálna vitázni – gátlástalanul hajtogathatja ötször és százszor a már „lebukott” állításait. Következmény nincs. Úgy érzem, mintha a magyar társadalomból hiányozna az önvédelmi ösztön ezzel a sulykoló, kábító propagandával szemben.

– Erre térjünk vissza kicsit később. Amit mondasz, abból az is kiderül, hogy nemcsak a módszer új, de ezt egy jól átgondolt stratégia működteti, és egy ütőképes, jól felépített csapat. Kiszámítottan mondják azt, amit, és ebben komoly társadalomismeret is lehet.

– El kell ismernem, hogy értenek a tömeglélektanhoz. Ami egyébként nem új tudás, a XX. század diktatúrái is úgy működtek, hogy megszállták a nyilvánosságot, és minden más véleményt kizárva tömték az embereket a saját hazugságaikkal. A Fidesz arra jött rá, hogy ez formálisan demokratikusnak tűnő körülmények között is működtethető. Azt kell csupán elérni, hogy miközben az ellenzéki sajtó és média jelenléte kimutatható – a szólásszabadság keretei tehát elvben léteznek –, a nyilvánosság intézményeit döntő részben egyedül a hatalom uralja, és úgy járassa csúcsra, ahogy csak diktatúrában szokás. És a hatás, az agymosott társadalom ugyanaz lesz. Ez az új találmány.

– De nem mindegy, hogy milyen állításokat, sulykolni való és általában egyszerű „igazságokat” hurcol magával évek óta a Fidesz, és miért pont azokat. Ezek nyilván kiérlelt, hatásukban többször bizonyított hívószavak.

– Itt van például az elmúltnyolcév fogalma, ami ma már brand, persze negatív. A tartalma pedig az, hogy „ezek” mindent elloptak, elrontottak és elhazudtak. Ezt a jelentéshalmazt fűzték fel az őszödi beszédre, amely így aztán ugyebár önkéntes bevallása az előbbi bűnöknek. De közben a nyolc évet is elgyurcsányosították, pedig majd két és fél évet Medgyessy kormányzott, egy évet pedig Bajnai. Az egész időszakot mégis Gyurcsányhoz kötötték, mert tőle féltek leginkább. Ráadásul az első négy év még sikeres is volt, stabil négyszázalékos növekedéssel, az életszínvonal jelentős emelkedésével. 2006-ban viszont Gyurcsány valóban nem vallotta be, hogy az új ciklusban ez már nem tartható. Ez a tény Őszöddel együtt baj, hiba, sőt bűn – és a kettő együtt –, de a ballib koalíció regnálása így is egy jó és egy rosszul indított periódusra bontható. Utóbbiban ráadásul Gyurcsány végig korrigálni igyekezett jó irányban, csak a Fidesz ezt egyáltalán nem engedte. Elmúltnyolcév tehát nincs, csak a Fidesz hazugságtárában.

– A másik meghatározó elem a szabadságharc. A rezsi ellen, Brüsszel ellen, a multik ellen, az IMF ellen, itt-ott a kapitalizmus ellen is. Miért lett ez a kurucos, hetyke, kokiosztogató virtus olyan népszerű? A kilencvenes évek elején a társadalom még nem mutatott olyan bezárkózós, nacionalista jegyeket, mint most.

– Az is tömeglélektani közhely, hogy egy országot harccal lehet mozgósítani, kézben tartani és irányítani. A dolog alapja az állandó fenyegetettség mítoszának a fenntartása. Orbán jól érezte meg, hogy a társadalomban ez a frusztráció még mindig benne van. A baloldal és a liberálisok meg azt hitték, hogy ezt a szintet már meghaladtuk, az efféle, olykor felbukkanó tendenciák nem olyan fontosak. Kétségtelenül tévedtek, mint ahogy abban is, hogy az erős, a népért az ördöggel is megküzdő vezető már nem a nemzet biztonságérzetének netovábbja. Láthatjuk: az.

– De miért? A lecsúszó, a helyzetével, a változó világgal megbirkózni nem tudó közép- és alsó középosztály menekül a nemzeti maszlagba? És tényleg menekül? Olyan nehezen hiszem el, hogy az emberek többsége bocskaiban fekszik le és atillában ébred.

– A nacionalizmus mélyen benne van a társadalomban, ahogy a XIX. század közepe óta mélyen átszövi a magyar irodalmat is. Gondolj Petőfire, Jókaira, de akár Adyra, aki azért is ütötte a magyart, mert az nem tudott megfelelni az ő nemzeti elvárásainak...

– Ezt többször hallottam tőled, de a XIX. században egész Európa nacionalista volt, később meg a meghatározó, nagy művészek közül több ellenpéldát tudnék mondani, mint ahányan a tételt igazolják.

– Rendben van, de ne feledd, hogy annak, aki legalább az általános iskolát elvégezte, a Petőfi–Arany–Jókai-vonal maradt meg az emlékezetében. Ma meg ismét ezt nyomják, a mondákat, a regéket, a csodaszarvast, a végvári vitézeket, a hősöket: a magyar nagyságot. Másrészt persze a nacionalizmust valaminek újra fel kellett ébresztenie, ez igaz. A rendszerváltással és az unióba való belépéssel kapcsolatos illúziók elenyésztek, sőt átfordulnak ellenszenvbe. Kiderült, hogy tizenöt év alatt sem érjük utol Ausztriát, és hogy a csatlakozás önmagában nem hoz anyagi javulást, de korlátozást igen, például a költségvetési hiány kényszerű visszaszorítását. 2006 után – először a kormányzati spórolás, aztán a világválság miatt – az életnívó visszaesett, amit persze tömeges csalódás kísért. Ezt az érzést könnyen lehetett kihasználni a nacionalista demagógiára. Mindenki csak hazudott nekünk, mindenki becsapott minket, ki védi meg végre a szegény magyarokat? Orbán azt mondta az országnak, hogy majd ő.

– Van a hétköznapi tapasztalat. Belenyúlunk a zsebünkbe, és kevesebb van benne, mint volt. Látjuk az árakat. Látjuk – ha akarjuk – a szegénységet. És itt nincs győzelem, nincs magyar nagyság, itt értelmüket vesztik a hazugságok. Ha ez így van, a kábítás csak felületes lehet.

– Az biztos, hogy 2012-ben, amikor a gazdaság ismét recesszióba csúszott, és csökkentek a reálbérek, a Fidesz azonnal elérte a népszerűsége mélypontját. A megkérdezettek 80-85 százaléka mondta, hogy a dolgok rossz irányba mennek. Ezért jött a rezsicsökkentés 2013 januárjában, és onnantól a zsebére figyelő társadalommal elhitették, hogy ez jár neki. Hogy mi lesz a leszakadó vezetékekkel meg az elmaradó felújításokkal, arra nem figyel senki, hiszen csak a pillanat számít. Tölgyessy Péter egyszer azt mondta: ha nincs évi 4-5 százalékos növekedés, az emberek rögtön úgy érzik, hogy stagnálunk. Most az sem érdekel senkit, hogy az elmúlt négy évben összesen háromszázalékos bővülés volt, a „rezsiharc” szinte mindenkit elbódít. Ez olyan látszat, ami mögött hazugság van, és a jövőnkkel folytatott felelőtlen hazardírozás. De a dolog sajnos működik. A kábítás egyelőre felülírja a józan észt.