A sok rossz után végre jó hírek: kiváló lesz az idei pálinka!

Remek minőségű pálinka várható idén az idei gyümölcstermés alapján. A szakmai szereplők az előzőnél kedvezőbb évre számítanak, a tavalyi visszaesés után az idén 600 ezer hektoliterfok feletti mennyiség várható – közölte az Agroinform.hu 

2024. július 10., 10:53

Szerző:

Kiemelték, a legnépszerűbb pálinkagyümölcs, a kajszi az előző évekhez képest sokkal nagyobb mennyiségben termett az országban, a többi gyümölcsnél is kedvezőek a terméskilátások. A népegészségügyi termékadó 2019-es bevezetése óta gyakorlatilag megfeleződött a pálinka kereskedelmi forgalma, szemben a 2019 előtti, rendre 1 millió hektoliterfokot meghaladó mértékkel tavaly 581 ezer hektoliterfok volt a mennyiség.

Mihályi László, Pálinka Nemzeti Tanács elnöke a közleményben hangsúlyozta, a kereskedelmi pálinkafőzdéknek komoly kihívást okoz, hogy a kedvező terméskilátások ellenére a gyümölcsárak a tavalyi magas értékek közelében rekedtek. A közleményben kitértek arra is, hogy az elmúlt 10 évben nőtt a magánfőzés népszerűsége, a bejelentett főzőberendezések száma, illetve a magánfőzés keretében előállított párlat mennyisége. A bejelentett magánfőző berendezések száma Magyarországon ma több mint 30 ezer.

Az Agroinform.hu felhívja a figyelmet arra, a július 1-jétől bevezetett kötelező visszaváltási rendszerre (DRS). Főszabályként ettől az időponttól csak olyan terméket lehet forgalomba hozni, amelynek palackját a Mol Hulladékgazdálkodási Zrt-nél (MOHU) regisztrálták. Annak a főzdének, amely 5000 darabnál kevesebb palackot ad el évente, továbbra sem kell belépni a DRS rendszerébe. Két azonos palack közül tehát az egyik 50 forintért visszaváltható lesz, a másik pedig nem.

A különbséget a fogyasztó csak egyféle módon észlelheti, rajta van-e az 50 forintos logó – írják a közleményben.

Diólikőr, dióbor: a zöld dió minden jóságát magába zárja

A diófa generációkat kísér végig a kertben, hatalmas árnyéka nyáron kellemes hűs sziszeták helyszíne. A dió szinte minden része használható: a diólevél gyógyhatású, a termés pedig még éretlenül is felhasználható. A zöld dióból különleges finomságot lehet készíteni: a diólikőr vagy dióbor nem csak ízletes, de gyógyhatásuk sem elhanyagolható. 

A diófa hazánkban őshonos növény, olyannyira, hogy már honfoglaló magyar őseink is gyűjtögették, fogyasztották a Kárpát-medencében. A legismertebb és legjobb termőhelyek a mai Tiszacsécse és Milota környékén találhatóak. A dió hasznosítása több évezredes múlttal büszkélkedhet – szinte minden része értékes – írja a Házipatika

A zöld dió a nagymamáink féltve őrzött kincse

A csonthéját még ki nem fejlesztett, fiatal, zöld termés a zöld dió, amely csak akkor fogyasztható, ha belül még puha. A hibátlan darabok szedését és átválogatását az optimális hőmérsékleten való áztatás és hosszú érlelés, a fűszerek gondos kiválasztása, a mesterséges adalékanyagoktól mentes előállítás és a használt recept pontos betartása követi. Az eredmény: enyhén diós, fűszeres illatú és ízű, édes finomság. A zöld dióból különféle eszenciák, borok, likőrök , olajok, lekvárok is készülnek.

A kulináris ínyencség adalékmentes, kiváló különböző húsokhoz, kacsához, libához és vadakhoz, de remek alkotóeleme lehet a sajttálaknak is, főleg a füstölt sajtok ízét egészíti ki, illetve kacsa- és libamájas készítményeknek. Ha desszertként szeretnénk fogyasztani, akár gyümölcstálakhoz, kelyhekhez, vagy fagylaltféleségekhez is kiválóan illeszkedik. A zöld dió leginkább szirupban található meg a polcokon.

Dióbor és diólikőr zöld dióból

A dióbor és a diólikőr nagyon népszerű étvágygerjesztő italok, habár hazánkban még kevéssé ismertek. Az elkészítésük ráadásul igazán egyszerű, így bátran belevághatunk, hogy elkészítsük ezeket a különleges italokat – ajánlja az Agroinform.

Fontos, hogy a bort és a likőrt is még éretlen, „lágy" dióval készítik, amelynek még nem keményedett meg a csontos héja, és amelyben a bél még lágy, zselatinszerű. A megfelelő állapot június végétől július végéig tart. Az ital különlegességét pedig az íze mellett kiváló illata adja, melyet szintén a zöld diónak köszönhetünk.

Dióbor


Szükség lesz hozzá 7 liter vörösborra, 1 liter tömény alkoholra, 22 db zöld dióra, 1,3 kg cukorra. Egy ballonba töltsük bele a vörösbort, az alkoholt, a cukrot és a négyfelé vágott zöld diókat. Hagyjuk érni 1-2 hónapig, szűrjük le, majd érleljük tovább még 2 hónapig. Ezután már nincs is más dolgunk, mint palackokba tölteni és élvezni csodás ízét.

Diólikőr

Ehhez szükségünk lesz 70 db zöld dióra, 3 liter pálinkára, 6 g fahéjra, 6 g szerecsendióra, 3 db szegfűszegre, 1 kg cukorra és fél liter vízre. A diókat vágjuk ketté és kaparjuk ki belőlük a belsejét. A zöld részt zúzzuk péppé, majd adjuk hozzá a fűszereket és tegyük az egészet egy jól zárható üvegbe. Öntsük rá a pálinkát, majd tartsuk hűvös helyen 6 hétig. Szűrjük le, majd készítsünk szirupot a vízből és a cukorból, amit öntsünk a leszűrt italhoz. Ezután pihentessük 8 hétig, szűrjük le és palackozzuk.

(Fotó: pixabay)