Áfacsökkentés: ne számítsunk csodára
Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnök-igazgatója az MTI-nek elmondta, azzal, hogy a mostani 27 százalékról 5 százalékra mérséklődik az áfa, nőhet a belföldi baromfihús- és tojásfogyasztás, csökkenhet a szürke- és a feketegazdaság aránya.
Amennyiben változatlan keresleti és kínálati feltételek lesznek jövőre is és a baromfihús-fogyasztás szerkezetében nem történik változás, úgy jövőre egy négytagú család havi 1350 forintot takaríthat meg – jegyezte meg. A mostani darabonként negyven forint helyett harminchárom forint lesz a legolcsóbb tojás darabja.
Ez év január 1-jétől a sertés tőkehúsok adótartalma csökkent, de az árak nem csökkentek az adókönnyítés mértékével.
Az év végére pedig ugyanannyit kellett fizetni a boltban a sertéshúsért, mint az áfacsökkentés előtt.
A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács világpiaci folyamatokkal magyarázta az árak emelkedését. Az orosz embargó miatt kieső keresletet a kínai piac kompenzálta, ezért felszökött a hús ára.