Adók és gondok

2010. november 16., 09:38

Én a középosztályhoz tartozónak érzem magam, és mint egy multicég alkalmazottjának – szégyen, nem szégyen – elég jó fizetésem van. Ugyanakkor ennek következményeként jelentős adót és járulékot is fizetek a kezdetektől fogva.

Emellett abba a csoportba tartozom, amelyik a gazdasági válság előtt úgy gondolta: megengedheti magának, hogy belemenjen egy CHF-alapú lakáshitelbe, mivel a 4 százalékos kamata és a 140 HUF/CHF árfolyama még mindig kedvezőbb volt, mint a forintalapú hitelek 9 százaléka, és még belefér a tönkrement tévé LCD-re cserélése is.

Félreértések elkerülése végett: ha a gazdasági válság nem üt be, vagy nem ilyen erős, akkor jogos lett volna a feltételezésem, hogy megengedhetem ezt magamnak.

A gazdasági válság következményeit mindenki tudja, ez rám nézve az, hogy bár még pontosan tudom törleszteni a hiteleimet, úgy érzem: nyakig úszom az adósságokban.

Mivel három gyermekem van, ha a tervezett 16 százalékos szja és a gyermekek után járó adóalap-csökkentés a most ismert formában lép életbe 2011-ben, akkor én igazán a nyertesek közé fogok tartozni.

A kormány úgy gondolja, hogy ezek az adószabályok jelentősen fogják növelni a fogyasztást, és ez generálja majd a növekedést.

Amikor a tervekről hallottam, gyors számolgatás után az első gondolatom az volt, hogy az ebből származó pluszbevétel segítségével előtörlesztem a hiteleimet, így egy-két év alatt egyenesbe tudom hozni a családom gazdasági helyzetét. Természetesen csak akkor, ha a különadók miatti leépítés (ami biztosan lesz, ne legyen senkinek illúziója) engem nem fog érinteni.

Így sajnálattal kell közölnöm a kormánnyal, hogy az én és sorstársaim fogyasztását nem fogja növelni ez a pluszbevétel. És ha sok ember lesz hasonló helyzetben, akkor bizony 2012 környékén elég súlyos gondok elé fogunk nézni.

Győri János
E-mail