Áder János Rómába utazik, de nem vakációra

Az útra elkíséri felesége, Herczegh Anita is.

2021. szeptember 14., 06:11

Szerző:

Az Arraiolos-csoport római tanácskozására utazik Áder János köztársasági elnök, akit kétnapos hivatalos útjára elkísér felesége, Herczegh Anita is – tájékoztatta az MTI-t hétfőn a Köztársasági Elnöki Hivatal.

Az Arraiolos-csoportot 2003-ban hívta életre Jorge Sampaio portugál elnök azoknak az európai államfőknek a részvételével, akik parlamentáris köztársaságok elnökei. A csoport arról a portugáliai kisvárosról kapta nevét, ahol az első találkozót tartották. A közvetlen végrehajtó hatalmat nem gyakorló államfők rendszeres találkozóinak célja az európai együttműködéshez kötődő témák megvitatása. A koronavírus-járvány miatt tavaly nem rendezték meg a találkozót.

Az idei tanácskozás fő témája az Európai Unió jövőjének külső dimenziós meghatározása lesz a járványt követő időszakban. A találkozó keretében a jelenlévő államfők több kerekasztal-megbeszélést is tartanak. A tervek szerint Áder János Rómában csütörtökön külön megbeszélést folytat Sergio Mattarella olasz államfővel, és szintén tárgyal Frank-Walter Steinmeier német elnökkel.

(Kiemelt kép: Kiemelt kép: Áder János köztársasági elnök egy kifogott hallal a Magyar Horgászat Nagyköveteinek VIII. találkozóján és horgászversenyén, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) rendezvényén Székesfehérváron, a palotavárosi tavaknál 2021. június 24-én. Fotó: MTI / Vasvári Tamás)

Tegnap 15:53

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.