A tesztelés gyakorlata katasztrofális – Pusztai Erzsébet: Az egészségügyi dolgozók szuperterjesztőkké válhatnak

Ön érti, hogy miért kell Magyarországon 39 ezer ágyat felszabadítani koronavírusos betegeknek, amikor beszélgetésünk napján a fertőzöttek száma kétezer körül jár?

– Nem értem. Bármennyire is próbálok a védekezéssel logikusan összefüggő magyarázatot találni, ez sehogyan sem sikerül. Ez egyáltalán nem következik a magyarországi adatokból. Franciaországban, egy 65 milliós lakosságú országban a járvány csúcsán naponta 30 ezren betegedtek meg. Az intenzív ellátást igénylő, vagy lélegeztetésre szoruló betegek száma ott a csúcsok csúcsán volt egyszerre 7148. Ha ezt 10 millióra számoljuk, akkor is alig több, mint ezer.

Ráadásul az ágy léte önmagában nem elég: az számít, hogy mennyi az intenzív ellátásra alkalmas hely az országban.

Fotó: Marton Meresz

– Nem tudom, hogy most mennyi van ilyenből, korábban 1500 és 2000 közé saccolták. Ám az összes fertőzött sehol sem szorul intenzív ellátásra, a nemzetközi becslések szerint erre 20 százaléknak van szüksége. A többség otthon is meggyógyul. Ahhoz tehát, hogy 30 ezer kórházi kezelésre szoruló beteg legyen, egyszerre legalábbis 150 ezer fertőzöttnek kellene lenni. Semmilyen számítás alapján nem látom tehát megalapozottnak a következtetést, hogy Magyarországon ilyen mértékig felfusson az igény kórházi ágyakra, bármilyen rossz is lesz a helyzet. De ez az éremnek csak az egyik oldala. A másik viszont az, hogy mi lesz, miután kiürítették az ágyakat, és mint látjuk, rászoruló embereket is hazaküldtek. Most az ágyak üresen állnak és várják, hogy jöjjenek a koronás betegek? Miközben családok azzal küszködnek, hogy a kórházak helyett lássák el a szeretteiket?

Az Emmi úgy nyilatkozott, hogy tilos olyanokat hazaküldeni, akiknek az állapota emiatt romolhat.

– Igen, ilyen nyilatkozat is volt. Közben viszont a kapacitás 60 százalékát fel kell szabadítani. Hogy is van ez? Valóban azt gondolja a miniszter, hogy Magyarországon tízből hat kórházi ágyon fölöslegesen feküdtek a betegek? Hogy nem volt szükségük arra a kezelésre, amelyet eddig kaptak? Ezekre a kérdésekre nem kapunk választ. Ha azt mondják: tudják, hogy várhatóan hogyan alakul a járvány, és azért kellett ezeket a döntéseket meghozni, mert vannak megalapozott számításaik, akkor azokat mutassák be, osszák meg velünk! Természetes, hogy fel kell készülni a járvány terjedésére. De tudjuk, hogy ez már korábban megkezdődött, amikor a Kútvölgyi Kórház első két szintjét rohamtempóban átalakították, és másutt is elkezdtek kialakítani olyan kapacitásokat, ahol fertőzötteket lehet fogadni. Ehhez azonban nem kell és nem is szabad betegeket kitenni.

Még a Hungexpón is átalakították az egyik pavilont. Láttunk képeket róla.

– Na, a Hungexpót felejtsük el! Az nem felkészülés volt, hanem kabarétréfa. Ott olyan tábori ágyakat helyeztek el, amelyeken katonák, egészséges fiatal emberek tudnak aludni, vagy olyanok, akiket árvíz miatt le kell fektetni valahol. Persze tény: fel lehetne építeni olyan tábori kórházakat is, ahol járványtani szempontból megfelelő körülményeket lehet teremteni. Ahol egyes részlegeket le lehet zárni, ahol megfelelőek az ágyak, megfelelő a műszerezettség, mint például Kiskunhalason. Akkor nem az történne, mint most, hogy egyes embereket ellátatlanul hagynak.

A Magyar Orvosi Kamara arra figyelmeztet, hogy a járvány okozta ellátási zavaroknak a jelenlegi viszonyok között több halálos áldozatuk lehet, mint a koronavírusnak. Nem túlzás ez?

– Sajnos nem. Kezdjük ott, hogy most a háziorvosi ellátás is csak takarékon működik. Az alapellátásban rengeteg a 65 éven túli orvos, akiket kiparancsoltak a rendelőkből, ahelyett, hogy megfelelő védőfelszereléssel látták volna el őket. Azt mondják, hogy vegyenek részt a távdiagnózisok felállításában, de tudjuk, hogy a bajok többségét nem lehet telefonon meggyógyítani: a betegeket általában meg is kell vizsgálni. Ráadásul nem csak a háziorvosokról van szó: a járóbeteg-ellátás és a diagnosztika is szinte teljesen leállt.

Miközben a közösségi média tanúsága szerint hazaküldtek rákos betegeket, frissen operáltakat, amputáltakat. De ki tudja őket ellátni, amikor az otthon ápolás rendszere Magyarországon nem működik?

– Működik ugyan, de nem elég a kapacitása. Például otthoni körülmények között megfelelő kötszerekhez alig lehet hozzájutni. Igaz, az emberek nem is tudják, hogyan kellene kötözni. Nincsenek felkészülve rákos betegek szondatáplálására. Ehhez minimum szervezett segítség kellene, ami viszont nincs. A kapacitások csökkentése azonban felvet még egy alapkérdést. Meg lehet csinálni, hogy egy-egy intézményből mindenféle ellátást átküldjenek más kórházba, és akkor az adott intézmény járványkórház lesz. Az viszont ellentmond a józan észnek, hogy hatvan százalékot mindenütt ki kell üríteni. Súlyos állapotú, rehabilitálandó betegek közelébe ne tegyenek koronavírusos betegeket. Ilyen nincs!

Beszélgetésünk napján a hivatalos adatok szerint Ausztriában kilencszer annyi fertőzött volt, mint Magyarországon, a Cseh Köztársaságban majdnem négyszer annyi. Hihetők ezek az óriási különbségek? Különösen akkor, ha az alacsony fertőzöttséghez képest kiugróan magasnak látszik itthon a halálozások aránya is.

– Ez nagyon gyanús adat. Teljesen egyértelmű, hogy Magyarországon a tesztelési protokoll és annak végrehajtása is katasztrofális. A járvány első napjaiban, amikor még elsősorban behurcolt esetekkel kellett számolni, természetes volt, hogy úgy keresték a fertőzötteket, hogy megnézték: ki honnan érkezett haza, kinek milyen kontaktusai voltak. Ha két dolog egybeesett, tehát a páciens tüneteket mutatott és kontaktusai voltak, akkor tesztelték. Ám ez csak a járvány elején működik. Amikor viszont egy légúti fertőzéses járvány már terjed az országban, az lenne az alap, hogy minden olyan embert, aki hurutos, pláne ha tüdőgyulladása van, tesztelni kell. Lehet, hogy a koronavírus van a háttérben! A következő, hogy már a járvány kezdetétől fogva óvni kell az egészségügyi dolgozókat a fertőzéstől, aminek az egyik módja a védőfelszerelés. A másik pedig az, hogy a nem járványkórházi felvételek előtt vigyázni kell arra, hogy ne kerüljön be olyan személy, aki koronavírus pozitív. Magyarországon nem ez történik, hanem az, hogy a betegek alig tudnak teszthez jutni. Egy háziorvos mesélte, öt nap alatt nem tudta elérni, hogy tipikus tünetekkel otthon szenvedő betegének elvégezzék a tesztet.

Ön szerint a magasnak látszó hazai halálozási arány csak látszólagos? Csak abból következik, hogy valójában nem tudjuk, mennyi a beteg?

– Az egyik ok természetesen az, hogy ha kevés embert tesztelünk, még azok közül is, akik otthonukban drámai állapotban vészelik át a bajt, akkor nem tudjuk, hány fertőzöttre jut az ismert halálozások száma. De sajnos van egy másik aggályom is. Ha nem tesztelünk időben, tehát nem derül ki a fertőzés, amikor az illető talán már köhög és lázas, de még viszonylag enyhébb állapotban van, akkor előfordulhat, hogy csak akkor kerül be a kórházba, amikor az állapota már drámai fordulatot vesz. Amikor már nehezebb megmenteni az életét. Lehetségesnek tartom, hogy a magas hazai halálozási adatokban benne van ez a tényező is. Németországban alighanem azért alacsony a halálozások aránya nemzetközi szinten is, mert ott a tipikus tüneteket mutató koronavírusos betegeket hamar kórházba viszik. Ott a fertőzöttek megkapják azokat a kezeléseket, amelyek elősegítik, hogy betegségük ne súlyosbodjon.

Fotó: Marton Meresz

Sok országban tömegesen végeznek úgynevezett szerológiai vizsgálatokat, amelyekből kiderül, hogy ki esett már át a betegségen.

– Két különböző tesztelés lehetséges, a kettőnek más-más a funkciója. Ha valakinek a garatjából kimutatják a vírust, akkor az illető fertőz, és el kell különíteni, ha enyhébb tünetei vannak, otthoni karanténban, ha komolyabb, akkor kórházi ellátásra szorul. Ha viszont később a szerológiai vizsgálat megmutatja, hogy a páciens vérében kialakult egy bizonyos ellenanyagszint – akár voltak tünetei, akár nem –, akkor ő a mai tudásunk szerint nem fertőz, és már nem fertőződik meg. A védettsége pedig valószínűleg legalább egy-két évre szól. Ő tehát nyugodtan visszamehet a munkahelyére, legyen az kórház, kereskedelmi szolgáltató vagy termelőüzem.

Lehet, hogy hiányzik valami, amit nem tudunk itthon gyártani, és importból sem tudunk beszerezni?

– Azt még el tudom képzelni, hogy a járvány leg-elején kevés volt a teszt. De ha még mindig ez a helyzet, akkor önmagában is botrányos, hogy nem szereztek be elegendő vizsgálati anyagot. Erre már nincs elfogadható magyarázat. A környező országokban nincs ekkora hiány tesztekből. Miért? Ráadásul a protokoll sem megfelelő. A háttérben talán az lehet, hogy sikerült teljesen szétverni a korábban jól működő közegészségügyi apparátust. Átalakították az egységes járványügyi hálózatot, a megyei ÁNTSZ-eket betették a kormányhivatalok alá. Kettős vezetés alá kerültek: a kormányhivatal a munkáltató, miközben az országos tiszti főorvos a szakmai irányító. Az ilyen kettős alárendeltségből mindig káosz szokott lenni. Alighanem ezt látjuk. Valószínűleg szakemberből sincs elég.

Különösen abszurdnak az tűnik, hogy az egészségügyi dolgozókat sem szűrik. Ezt nemcsak etikátlannak, hanem veszélyesnek is tartom. Ha az egészségügyiek karanténban vannak, ki fog kezelni minket?

– A tesztelés nem váltja ki a karantént, ha nem viselnek védőfelszerelést. Azért kell tesztelni őket, mert a nagyobb baj akkor van, ha az egészségügyiek adják át a vírust – gyakran tünetmentesen – azoknak, akik segítségért fordulnak hozzájuk. Szuperterjesztővé válhatnak, ahogyan ilyesmi megtörtént például Olaszországban. Ezért kell az egészségügyi dolgozókat rendszeresen vizsgálni, szűrni, megfelelő számban ellátni nagyon hatékony védőfelszereléssel.

Van a mostani válságnak egy furcsa mellékjelensége: a kormány roppant hatalomkoncentrációt valósít meg, majd amikor ezt kényelmetlennek találja, elkezdi tologatni a felelősséget, ahogyan tette ezt az idősotthonok ügyében, vagy a húsvéti kijárási tilalom esetében. Volt politikusként mit gondol, ez hozhat szavazatokat?

– Szerintem egy ilyen komoly válság esetén nem bölcs dolog, ha egy politikai erő kizárólagos hatalomra törekszik. Ilyenkor különösen fontossá válik az együttműködés nemcsak a kormány és az önkormányzatok, hanem a kormány és az ellenzék, valamint a civilek között is. Rendkívüli rizikót vállal az a politikai erő, amely pont ilyenkor teljhatalmat szerez, mert nemcsak az esetleges siker, hanem a lehetséges kudarc is egyedül az övé lesz. A mostani nem az a helyzet, amit kommunikációs trükkökkel meg lehetne oldani. Például a magyarázat nélküli, szinte statáriális ágyfelszabadítás ügye közvetlenül érinti az emberek életét. Ennek a súlyos következményei pedig visszahullanak majd azokra, akik ezekben az ügyekben döntöttek. Most egészségügyi válság van, később pedig nagyon komoly gazdasági krízis elé nézünk. Mindezt nem lehet majd szövegeléssel, propagandával megoldani.