A terrorelhárítást bűn politikai kérdéssé silányítani

A szakértők abban egyetértenek, hogy a lehetőségekhez képest biztonságban vagyunk. De mik ezek a lehetőségek, mit jelent ma a biztonság? Alig három hónapja egy lengyel lap felvetésének még a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója, Bakondi György is utánajárt, majd CIA információkra hivatkozva kijelentette, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség nem tud Magyarországot érintő konkrét veszélyről.

Meg is nyugodhatnánk, ha nem éppen napokkal ezelőtt történt volna, ami történt Nizzában, és ott sem tudott senki előzetes fenyegetésről, ámbár az is lehet, hogy a francia rendőrség, elhárítás és egyéb szolgálatok kicsit kiengedtek, hátradőltek, vagy csak megpihentek azután, hogy a fokozott fenyegetettségnek kitett labdarúgó Európa-bajnokság alatt nem történt terrorcselekmény.

Dr. Borbély Zoltán
Magyarországon a nagy sportesemények, világversenyek – úszó Európa-bajnokság, ökölvívó világbajnokság, atlétikai Európa-bajnokság – eddig is maximális biztonságban voltak. A nagyvilágban sem sok sporteseményt tudnék felsorolni, ami terrortámadást szenvedett volna. Azért persze történt néhány szörnyűség, de ezek száma drámai voltuk mellett elenyésző: 1972 szeptemberében a müncheni olimpiát súlyos terrortámadás érte, 11 izraeli sportolót ejtett túszul és többeket lemészárolt a Fekete szeptember elnevezésű terrorszervezet. Innen ered az a híres mondás, hogy „the show must go on!”, vagyis, hogy a sónak folytatódnia kell, mert akkor – nagyon helyesen – nem állították le az olimpiai játékokat, hiszen ellenkező esetben a terroristák elérték volna a céljukat. A másik emlékezetes, de szerencsére közel sem olyan drámai eset az atlantai nyári olimpiai játékokon, 1996-ban történt, ott pokolgépet robbantottak az Olimpiai parkban, amit az egész világot bejáró felvétel is megörökített.

A labdarúgással kapcsolatban Magyarországon olyan szakemberek dolgoznak, akiket nemzetközi szinten is gyakran felkérnek – nem feltétlenül a terrortámadásokkal kapcsolatban – a szurkolói biztosításokra. A mostani labdarúgó Európa-bajnokságon is a magyar biztonsági szakemberek együttműködtek a francia hatóságokkal, és bizonyos kockázati elemekre is ők hívták fel a figyelmet.

Az EB előtt voltak olyan jelzések a franciák felé, hogy bizonyos fertőzésekkel kívánnak terrorcselekményt végrehajtani. A köztársasági elnök az EB után már azon gondolkozott, hogy felfüggeszti a rendkívüli állapotot, és akkor jött Nizza, amire nem lehetett felkészülni, mert a terror szinte mindig váratlan.
Magyarországon a terrorcselekményt, sőt még annak előkészületét is büntetni rendeli a Btk., de ha megnézzük a bűnügyi statisztikákat, akkor ez szerencsére nagyon ritkán fordul elő.

Azért, ne higgyük azt, hogy hogy nálunk nem voltak terroresemények még a történelmi félmúltban is, Végh Antal írt drámát Könyörtelenül címmel a balassagyarmati, 1973-ban történt túszejtésről, amit egy testrévpár hajtott végre, és az idősebb lelövésével végződött. Már a rendszerváltás után, 1991-ben pedig a hazánkon átutazó – Izraelbe települő – orosz zsidókat szállító buszt robbantották fel, mint később kiderült, egy német terrorszervezet, a RAF tagjai. A terrorelhárítás abszolút biztonsági kérdés, amiből nem szabad politikai kérdést csinálni, mert egyetlen pillanat leforgása alatt megtörténhet a tragédia.

Tarjányi Péter
Létezik egyszerű megközelítési mód: „mennyit hoz, mennyit visz” egy akció az adott terrorszervezetnek. Pillanatnyilag az Iszlám állam erőforrásai hihetetlen módon csökkennek. A franciaországi Nizzában elkövetett terrortámadás, vagy a londoni, brüsszeli támadások kommunikációs szempontból többet hoznak, mint az, ha Szombathelyen, vagy Budapesten hajtanának végre akciót. Így nézve tehát biztonságban vagyunk, már csak azért is, mert nem igazán vettünk részt a terror-elhárítás katonai műveleteiben Irakban, vagy Afganisztánban.

Mást válaszolnék, ha a kérdést Lengyelországgal kapcsolatban tenné fel . Akkor azt mondanám, hogy a lengyelek veszélyeztetettségi szintje sokkal magasabb, hiszen Krakkóban lesz a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó. Arról nem is beszélve, hogy Lengyelország katolikus ország, és komoly haderővel vett részt a fent említett műveletekben. Lengyelország tehát a bosszú és a megtorlás szempontjaiból is célpont lehet, sokkal erősebb üzenet ott sikeres támadást végrehajtani.

Az, hogy Magyarország adott négymillió darab lőszert – amit úgy képzeljen el, hogy háborús helyzetben négy-öt napra elegendő muníció – a Kurdoknak, akik harcolnak az Iszlám állam ellen, nem tesz minket terrortámadás szempontból érdekessé a szemükben.

A másik megközelítés – ebben szkeptikus voltam –, hogy lesz-e szárazföldi haderő, amelyik sikeresen lép fel az Iszlám állam ellen. Hála a Jó égnek, tévedtem, mert sikerült összeszervezni a szárazföldi koalíciót. Most olvastam egy belső elemzést az Europoltól és a CNN-en is nyilatkozott ez ügyben az amerikai hadsereg egyik tábornoka, miszerint mára ott tart az Iszlám állam, hogy a katonái pontosan tudják, hogy ha megkapják az alapkiképzést, akkor nagy valószínűséggel két-három héten belül meghalnak, vagy megsebesülnek. Hihetetlen módon amortizálódnak, az utóbbi két hónapban hetven százalékkal csökkent az Iszlám állam terrorszervezetének olajbevétele.

Mindezek alapján mondom, hogy elkótyavetyélni, mindenfajta helyszínre akciót szervezni jelenleg nem fér bele a keretükbe. Ezért váltottak irányt a tavalyi évhez képest is. Újabban a magányos merénylők irányába indulnak.

A franciák az elmúlt kilenc hónapban tizennégy olyan méretű terrortámadást hiúsítottak meg, mint amilyen a Bataclanban volt, tehát nyolc-tízfős terroristasejtek hajtották volna végre azokat. Megközelítőleg háromszáz, bizonyítottan iszlamista dzsihadistát kaptak el, tartóztattak le, illetve likvidáltak. Ilyen szempontból vannak eredmények. Ugyanazokat az iskolákat járták ki ezek a terroristák is, mint például én, ezért tudom, a kockázat létezik, de a támadások nem hasraütés-szerűen történnek, minden pontosan ki van számolva.

A harmadik: a gazdasági befolyás, elsősorban a turizmus ellehetetlenítése. Magyarország ebben sem teljesít olyan jól, az, hogy Nizzában, a francia Riviérán komolyan visszavessék a turizmust és erre hatással bírjanak, ez ott van a stratégiájuk között.

Több olyan összetevője van annak, aminek kapcsán mondom azt, amit gondolok, de lehet, hogy egy hét múlva nem áll a megállapításom, hiszen az ellen, hogy egy kattant magyar fiatal hirtelen úgy érzi, hogy hűségesküt kell tennie az Iszlám államnak, és megkésel néhány embert az utcán, nincs biztosíték.

Az EB alatt csak Franciaországban naponta megközelítőleg százezer ember dolgozott a biztonság érdekében, a Franciák nem tudtak olyat kérni, amire Európa terrorelhárítói, rendőrségei, titkosszolgálatai ne ugrottak volna azonnal. Most egyébként ugyanez van a Lengyelek kapcsán július 25. és 31. között a Katolikus Ifjúsági Világ Találkozó miatt.

Visszatérve Nizzára, érthető, hogy nem csak az emberek, de az erőforrások is kimerülnek, végesek. Van a pszichés, fizikai fáradtság, és van a pénzügyi oldal, ami szintén véges. Nizzában öt kilométeres partszakaszt kellett volna beton akadályokkal lezárni. Effektív nincs ennyi betonakadálya Franciaországnak. Ezeket az eszközöket bérelni szokták, és ez gigamennyiségű pénz. Egyébként pont ez a terroristák egyik célja, hogy minél többet költsünk a biztonságra. A „mennyit hoz – mennyit visz” elv a terrorelhárítás oldalán is működik, próbálnak az erőforrásokkal úgy sakkozni, hogy jusson és maradjon is.

Végezetül annyit, vigyázni kell, nehogy túlnyerjük magunkat! Megtörténhet, hogy az Európai Unió és a NATO hirtelen elnáspángolja az Iszlám államot, és az épen maradt fegyveres kapacitások szétszélednek a világban. Ez esetben nem egy helyen, hanem mindenhol keresni kell őket. Ez reális veszély.

A terrorcselekményeknek két típusa van, az egyik az, amikor kiemelt politikai vezetők, és más ikonikus – az amerikai elnök, az izraeli miniszterelnök, a pápa – a cél, a másik, amikor kifejezetten a kisemberek, a tömeg a kiszemelt. Ezzel erősítik az érzetet, hogy mindenkiből lehet, akár holnap áldozat. Erre a nyugat-európai államoknak az volt a válaszuk, hogy „akkor se félj!”. Azt viszont nagyon nehéz kimondani, hogy nem félünk.