A Telex megnézte, milyen fideszes kötődésű civilekre önti a pénzt az állam

Miután a kormány bejelentette, hogy nem kéri a Norvég Alapból a Magyarországnak járó 77 milliárd forintot.

2021. július 29., 07:39

Szerző:

A 77 milliárdról inkább lemondott a magyar kormány, mert nem szólhatott volna bele a pénzek elosztásába. Eközben kihirdették a legújabb állami civil pályázat győzteseit, a Telex pedig átböngészte a támogatottak listáját és számos Fidesz-közeli kedvezményezettet talált. A tipikus főcivil Magyarországon például egy kormánypárti alpolgármester.

Az állami Bethlen Gábor Alap közzétette a „Városi Civil Alap” nevű pályázat eredményeit. A 4 milliárdos keretösszegű pályázaton különösebb megkötések nélkül bármilyen civil szervezet indulhatott. A pályázat nem konkrét projektek támogatásáról szólt, hanem „civil közösségi tevékenységekről” általában, vagyis ebből a keretből gyakorlatilag az alapműködés is finanszírozható. A győztesek közzétett listája azért is érdekes, mert ez az új forrás a 2022-es választási év előtt érkezik a szervezetekhez, de a kiírás elvileg arra is alkalmas, hogy az állam megmutassa, számára is fontosak a civilek. Hogy hányan adtak be pályázatot, nem derült ki, de összességében 700-nál is több szervezet nyert, egyenként legfeljebb 15 millió forintot. Az már első blikkre is egyértelmű, hogy

a listáról hiányoznak a kritikai, közéleti és jogvédő tevékenységet folytató civilek,

azok, akiket előszeretettel szoktak „politizálással” vádolni. A politikától való távolság elvárása ugyanakkor nem annyira tűnik következetesnek, a győztesek között ugyanis jó pár, a Fideszhez ideológiailag és személyileg is közel álló szervezet található.

A lap ezek között említi a debreceni „Adjátok vissza a hegyeimet!” Alapítványt, amelynek hivatalos célja egy 2008-ban felállított Wass Albert-szobor gondozása, elnöke Becsky Tibor volt fideszes közgyűlési képviselő. Egy másik debreceni szervezet, az EU-Roma Országos Egyesület (elnöke Aba-Horváth István, a debreceni cigány önkormányzat vezetője) székhelyén a falon fideszes politikusok portréi vannak kifüggesztve, ők most 8 millió forintot kaptak. De ugyancsak a maximális összeget kapta a Kovács K. Zoltán Alapítvány. Ők üzemeltetik a keresztény jobboldali vasárnap.hu portált, illetve kereszténykönnyűzene-oktatással foglalkoznak. Kurátoruk az a Kovács-Pifka Péter, aki a kormányzati Hungary Helps ügynökséget vezeti. Az üldözött keresztények megsegítésére létrehozott program a Miniszterelnökség alatt működik, és az alapítvány, melyben az állami program vezetője érdekelt, rendszeresen jelentős állami támogatásokban részesül, 2019–20-ban összesen több mint 250 millió forintot kaptak az Emmitől, a Bethlen Gábor Alaptól és magától a Miniszterelnökségtől. 

A Telex összegzése szerint a Városi Civil Alapban kiosztott kormányzati támogatások mögött kirajzolódik a kormány tágabb civil politikája. Erről egy idén, a Társadalomtudományi Kutatóközpont kötetében (pdf) megjelent tanulmány a finanszírozási, szervezeti adatok alapján azt valószínűsíti, hogy míg a „konfliktusorientált tevékenységi területeken” működő szervezeteket gyengítik, a depolitizált, de formájukban civil szervezetek súlyát növelik.

Ennek legnagyobb vesztesei a közéleti, például a jogvédő szervezetek, legfőbb nyertesei pedig a sportszervezetek, ahol a bevételek drasztikusan növekedtek.

A folyamat valószínűleg keveseket meglepő része, hogy az elmúlt tíz évben a civil részvétel is egyre inkább pártossá, „pártpolitikai szempontból polarizáltabbá” vált. Mint a tanulmány szerzői, Kerényi Szabina és Gerő Márton fogalmaznak: „Egyes szervezetcsoportok jelentős állami dotálása, míg más csoportok hiteltelenítése és elvágása az állami bevételektől különböző módokon a szervezetek és az állampolgárok közötti kapcsolatok meggyengüléséhez vezethet.” Ez nemcsak a civil szférának lehet probléma, hanem a társadalom egészének is: „A szervezetek számának és társadalmi beágyazottságának csökkenésével egyre kevesebb esély van arra, hogy ezek a szervezetek beteljesítsék azt az emancipatórikus küldetésüket, hogy a demokrácia iskolájává váljanak.”