06:50 - 09:00

MOST: KeljfelJancsi

Fiala János műsora

A szerződés érvényes! - ezt állítja az egyik eladó Rogán Barbara és szülei 1,6 milliárdos földvásárlási ügyében

Rogán Antal új feleségének és családjának ügyvédje pedig helyreigazítást küldött szét a sajtóban, mert szerinte a vásárlásról nem lehet múlt időben írni.

2021. február 13., 11:18

Szerző:

Rogán Antal új felesége, szülei és üzlettársai még nem jelezték az Egyesült Államokban élő, magyar származású eladóknak, hogy elállnak a több mint ezer hektáros, borsodi földterülelt megvásárlásáról szóló szerződéstől - tudta meg az Átlátszó Blog. Barna Izabella, az egyik eladó szerint a szerződés érvényes, és várják a pénzt.

A hvg.hu az üggyel kapcsolatban emlékeztet, hogy a termőföldvásárlás 2014 májusa óta kifejezetten bonyolult, és a sokszereplős adás-vétel akár több hónapig tartó folyamat is lehet. A szerződést először az illetékes önkormányzat jegyzőjéhez kell benyújtani, majd a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján 60 napra ki kell függeszteni, ami ez esetben december 3-án történt meg. A határidő letelte, vagyis február 3. után a jegyzőnek 8 napon belül a megyei kormányhivatalhoz kell továbbítania a dokumentumot, amely előzetesen megvizsgálja, majd 15 napon belül a helyi földbizottságnak küldi tovább, ahonnan, ha minden rendben van, akkor a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara területi szervéhez kerül, és a szerződésnek végül 30 napos határidőn belül kell visszakerülnie végső döntésre a kormányhivatalhoz. A lap úgy tudja, hogy az érintett települések jegyzője február 10-én, a törvényes határidőn belül, változás nélkül továbbította az adásvételi szerződést a kormányhivatalnak.

A pénteki Magyar Nemzetben ezzel szemben Rogán Antal azt mondta: „A feleségem állami banktól hitelt nem kapott és semmilyen föld nem került a tulajdonába. Ráadásul a jövőben sem szeretne földtulajdonos lenni (...) Sem a feleségem, sem a családja nem kívánnak közszereplők lenni, nem is szeretnének kiállni a nyilvánosság elé, de a megjelent hamis cikkek kapcsán a család megtette a szükséges jogi lépéseket.” 

A Magyar Nemzet cikkében a banktitok alól feloldott Budapest Bank is megszólalt. A pénzintézet közölte: nem kötöttek földvásárlási célú hitelszerződést Obrusánszki Barbarával és szüleivel, ennek megfelelően nem folyósítottak hitelt sem.

Ezután a hvg.hu most azt írta, hogy a Rogán Barbara dédestapolcsányi szülei által megbízott ügyvéd helyreigazítási kérelmet küldött, amelyben az adásvétellel és birtoklással kapcsolatos múlt időt kifogásolja, például valótlan szerinte, hogy „földbirtokra tettek szert”, illetve „földterületeket szereztek”, vagy hogy az ügyletet a Budapest Bank hiteléből fedezték. A lap azzal érvel a helyreigazítás ellen, hogy ha egy vásárlásról konkrét adásvételi szerződés születik – ahogy azt a kötelező közzététel miatt nyilvánosságra került dokumentum szerint az 1022 hektárnyi földről Obrusánszki Barbara, szülei és üzlettársai meg- és aláírták –, akkor egyértelmű, vagyis leírható, hogy nem pusztán egy szándékról, vagy tervről, hanem vásárlásról van szó. Ha pedig az ügylet végigmegy, akkor a tulajdonszerzés időpontja is a szerződés aláírásának időpontja lesz, nem pedig a procedúra lezárásának a dátuma, amikor megkapja a kormányhivatali pecsétet - áll a cikkben.

444.hu írta meg először, hogy Rogán Antal új felesége pár héttel az esküvőjük előtt, 2020. november 20-án földvásárlási szerződést írt alá szüleivel és üzlettársaikkal. Az önkormányzatnál kifüggesztett szerződések szerint az 1022 hektár és 7944 négyzetméter összterületű földek összesen 1,66 milliárd forintért cserélnek gazdát. A vevők azonban csak 83,2 millió forintot, a vételár 5 százalékát tudják önerőből biztosítani, a fennmaradó 1,58 milliárd forintot az állami tulajdonú Budapest Banktól felvett termőföldvásárlási kölcsönből tervezik kifizetni - derült ki a nyilvános, 23 oldalas szerződésből.

Miután Rogán Antal azt nyilatkozta, hogy felesége a jövőben sem szeretne földtulajdonos lenni, úgy tűnik tehát, hogy Rogán Barbara eláll a szerződéstől. Azt nem tudni, hogy Rogán Barbara szülei és két üzlettársuk, akik szintén vevőként szerepelnek a szerződésben, ugyanígy tesznek-e.

(Kiemelt kép illusztráció. Forrás: Pixabay)