A rendőrség azt is titkolja, kihallgattak-e valakit az Orbán Viktor vejéig érő Elios-ügyben

2018. november 7., 14:09

Szerző:

Gél Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden jelentette be, hogy bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást a 2015-ig a 2015-ig Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a résztulajdonában álló Elios Innovatív Zrt.-vel szemben, a 444 pedig arra volt kíváncsi, hogy az ügyben hány embert hallgattak ki, hiszen az ügyben az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a cég által elnyert 35 közvilágítási pályázat mindegyikével kapcsolatban tárt fel visszaéléseket, az Orbán-kormánynak is elküldött jelentésében pedig az Európai Bizottságnak azt javasolja, hogy 43,7 millió euró (több mint 13 milliárd forint) EU-s támogatást vonjon meg Magyarországtól. A 444-et az is érdekelte, hogy esetleg magát Tiborcz Istvánt is kihallgatták-e, csakhogy a rendőrség nem volt érdemi választ adni a kérdésekre:

„Megkeresésével kapcsolatban ajánljuk figyelmébe az ORFK szóvivőjének MTI-nyilatkozatát, amelyet meghaladóan a rendőrség bővebb tájékoztatást nem ad”

– válaszolták a 444 e-mailjére, mindössze nyolc perccel azután, hogy a portál újságírója elküldte nekik a kérdéseket.

Pintér Sándor belügyminiszter korábban még úgy nyilatkozott, a Készenléti Rendőrségen belül külön nyomozócsoport foglalkozik az Elios-üggyel, júliusban azonban Polt Péter legfőbb ügyész elismerte, hogy a hatóságok még senkit nem hallgattak ki

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.