A reménytelenség rabjai – Aprófalvak fogságban

– Tudja, mit válaszolnak az aprófalvakban élő gyerekek, amikor megkérdezem tőlük, hogy mi leszel, ha nagy leszel? – kérdezi Ladányi János szociológus, egyetemi tanár. – Azt, hogy munkanélküli vagy közmunkás. Meglehetősen lejáratódott ez a kifejezés, mégis azt mondom, nemzeti összefogásra lenne szükség, arra, hogy a politikai pártok közösen határozzák el, melyek a legszükségesebb lépések. Különben megállíthatatlanok a rossz folyamatok.

Mint mondja, vannak falvak, amelyek virágoznak, mert valamely vezető politikushoz köthetők vagy a nagyvárosok agglomerációs körzetében helyezkednek el, ahová a magasabb státusú emberek költöztek ki a városból. Összességében azonban az látszik, hogy az aprófalvak népessége fogy, ahol pedig növekszik, ott szinte főleg cigány gyerekek születnek. Nemcsak egy-egy település, de egész térségek kezdenek gettósodni. A Cserehát és az Ormánság után a Beregi kistérségben is elindultak ezek a folyamatok – vázolja a szociológus. Az aprófalvakba legfeljebb azok költöznek, akiknek nincs más útjuk, mert például elveszítették a munkájukat s nem tudják fenntartani az életüket a városban.

– A Központi Statisztikai Hivatal jogállás szerint kategorizálja a településtípusokat. Eszerint megkülönböztetik a városokat (azokon belül a megyei jogú városokat, illetve a fővárost), valamint a községeket (azokon belül pedig a nagyközségeket) – mondta a 168 Órának Kezán András, a KSH vezető tanácsosa. Amikor kutatnak, akkor alapvetően a várost állítják szembe a többi településtípussal. Csakhogy a városok köre több szempontból sem egységes, nagy különbség van a közép- és nagyváro­­sok, valamint a kisvárosok között, hiszen utóbbi csoportban olyanok is szerepelnek, amelyekben nincs meg minden, városra jellemző funkcióval.

A településhálózatról alkotott kép árnyalására gyakran a települések népességnagyság alapján képzett csoportjait is vizsgálják. A KSH tavaly novemberi, Tér-Kép című kiadványában például az aprófalvas térségekkel, azon belül is a Cse­­reháttal és az Ormánsággal foglalkoztak a statisztikusok. Ebből kiderül, hogy az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció szerint aprófalvas térség az, ahol az ötszáz fősnél kisebb települések egy járásra jutó száma az országos átlag fölötti. E paraméterek szerint negyvenhét járás minősült aprófalvas szerkezetűnek, amiből negyven a Dunántúlon található.

Az ország egészét nézve a települések több mint harmada, 36 százaléka aprófalu, ahol azonban a népességnek mindössze három százaléka él. Az 1125 aprófalu mintegy ötöde Baranya megyében található. Az ötszáz fősnél kisebb lélekszámú településeken a KSH kiadványa szerint megközelítőleg 287 ezren élnek, számuk 2005 óta összességében 11 százalékkal csökkent, a népességfogyás mértéke közel háromszorosa volt a többi községhez képest. Az aprófalvak mindössze 14 százalékában növekvő a népesség, ezek a települések főleg a nyugati határ mentén fekszenek, s a turisztikai vonzerejük ­miatt tudnak fejlődni, illetve másik részük az északkeleti országrészben van, s főleg romák lakják. Az aprófalvak nemcsak az országos átlaghoz, de a nagyobb népességű falvakhoz képest is nehéz helyzetben vannak, amit sok mutató mellett az is pontosan jelez, hogy egy adófizetőre vetítve havi bruttó 130 ezer forint képezi az adóalapot.

Fotó: Kovalovszky Dániel

Ladányi János szerint lenne kiút, de nincs rövid távú megoldás, ami abból is következik, hogy egy hatvanas évek óta tartó folyamatot kellene átállítani. Hozzáteszi, ma már nem elég csak az iskolát, az óvodát és a boltot újranyitni vagy a közlekedést megreformálni, hanem komplexen kell kezelni a kérdést. Megoldás lehet az alapjövedelem bevezetése is, de szélesebben értelmezve, mint ahogyan eddig szó volt róla. Inkább oly módon, hogy ki kellene alakítani az alanyi jogon járó javak és szolgáltatások körét. Például ahol van alsó tagozatos korú gyerek, ott mindenképpen legyen iskola is a számukra.

Ha a szegénységben élő gyerekeknek négy-öt falunyi távolságra kell iskolába járniuk, akkor nagyon könnyen kimaradhatnak az iskolából. Szerinte nem megoldás az iskolabusz, hiszen gyakran az is csak a szegregációt erősíti. Az egyik busz a cigányiskolába megy, a másik pedig abba, ahol a nem romák tanulhatnak. Nem megoldás az sem, hogy a történelmi egyházak kezdenek iskolákat, óvodákat működtetni, ugyanis jellemző módon azokat az intézményeket vették át, amelyekbe nem sok roma gyerek járt. Az Iványi Gábor által vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek vannak ugyan szép eredményei az általuk működtetett iskolákban, ám ők ezeken a helyeken inkább jó szociális munkásként, mint egyházként funkcio­­nálnak – mondja Ladányi János.

– Ha csak a közmunkára költött pénz fele a tömegközlekedés fejlesztésére ment volna, sokkal jobb lenne a helyzet, mert az emberek el tudnának jutni dolgozni. De a szociális lakások építése is sokak gondját megoldaná – teszi hozzá a szo­­cio­­ló­­gus. Szerinte jelenleg a csodavárás és a fennmaradásért folytatott kétségbeesett próbálkozások sora jellemzi a helyzetet.

Számos településen próbálkoztak azzal, hogy kvázi ingyen, egy–öt forintért hirdettek meg telkeket azért, hogy fiatalokat vonzzanak magukhoz. Az egyik ilyen az alig hatszáz fős Zala megyei Óhíd. Ahogyan Molnár András polgármester a 168 Órának elmondta, tíz évig ingyen sem kellettek a telkek, aztán 2016-ban a kimért tízből nyolc elkelt, s úgy tervezik, ebben az évben további területeket vonnak be a programba. Szerinte a csok miatt nőtt meg az érdeklődés, a családok ugyanis akár tízmillió forint állami támogatást és tízmillió forint hitelt is kaphatnak új építésű otthonaikhoz. Azt kikötötték, hogy aki az ingyen telekre épít, az telepedjen is le a faluban. Nem akarták ugyanis, hogy csupán hétvégi házak, nyaralók épüljenek. Büszkén mondja a polgármester, hogy egy orvostanhallgató is van az új lakók között.

– Óvoda van, orvos van, bolt is van. Iskola nincs. Nagy szomorúság ez nekünk – mondja. Hozzáteszi, a munkanélküliség nagy, annak ellenére hogy a faluban működik egy olasz tulajdonban lévő fatelep és egy fémipari vállalkozás is. Sümeg tíz kilométerre van, Zalaegerszeg pedig negyvenre, de hiába, mert nincs tömegközlekedés, amivel reggel el tudnának menni dolgozni, és akár egy harmadik műszak után is haza tudnának menni. Ha nincs autó, nincs munka. De nincs szórakozás sem, ezért a fiatalok szép lassan külföldre költöznek, az idősek viszont nem mozdulnak. Molnár András mindenesetre reménykedik. Ha még lesz igény az ingyen telkekre, lassan megint meghaladhatja a település lélekszáma a hatszázat.

A szerencsés kivételek közé tartozik a Szolnoktól 18 kilométerre fekvő, lassan kilencszáz fős Kőröstetétlen. Vészesen fogyott a lakosság, ezért az ezredfordulón ott is meghirdették az egyforintos telkeket, a kimért huszonhatból 2008-ig tizenkettő talált gazdára, aztán alábbhagyott az érdeklődés. Olyannyira, hogy az önkormányzat csak azért, hogy megmaradjon, 2009-ben átadta az egyháznak az iskolát, nemrégiben pedig az óvodát is – mondta a 168 Órának Pásztor Imre polgármester. Évente nagyjából tízen halnak meg a faluban, viszont csak két-három gyerek születik. Jelenleg kétszáz nyugdíjas él a településen.

A fordulatot valószínűleg itt is a csok hozta meg, de nem úgy, mint Óhídon, Kőröstetétlenen ugyanis a használt ingatlanok fogynak. – Ha meghal egy idős ember, a házára heteken belül akad vevő – mondja a polgármester. Jellem­­zően kádári kockaházakról van szó, ezeket 4-6 millió forintért tudják megvenni a fiatalok.

A polgármester abban bízik, hogy végre elkezd emelkedni a falu lakóinak száma. A település száz százalékban aszfaltozott, csatornázott, az önkormányzat sokszor pályázik az európai uniós támogatásokra. Mostanában adnak át egy gyaloghidat a Gerje-patak felett, hogy a gyerekeknek ne kelljen a főúton kerülniük az iskolához. De uniós pénzből építették azt a kazánházat is, amely fűti az orvosi rendelőt, az óvodát, a művelődési házat és a polgármesteri hivatalt. Kőröstetétlen az ország egyik legbiztonságosabb települése, polgárőrök járőröznek, térkamerák figyelik az eseményeket. Szolnok, Cegléd és Kecskemét közelsége miatt van munkahely, a településen egy-két százalékos a munkanélküliség. Ráadásul a cégek kisbuszokkal hozzák-viszik a munkásokat, valamint a tömegközlekedés is alkalmazkodik az igényekhez.

– Egy 19 éves folyamatos munka eredménye érik be, látok egy kis fényt az alagút végén – mondta Pásztor Imre.

Ladányi János szerint az uniós támogatások hatékony felhasználása sokat segíthetett volna az aprófalvakon, ám a pénzek nem jutottak el hozzájuk. A kormányok elszalasztották a lehetőséget, nem sikerült csökkenteni a területi egyenlőtlenségeket, s Románia és Bulgária mellett továbbra is Magyarország az egyike azoknak az uniós államoknak, ahol a legszegényebb régiók találhatók.

Mentálisan a falvak lakói nagyjából úgy vannak, ahogyan általában az ország. A rendszerváltozás után feléledt bennük a remény, aztán magukra maradtak, s elkezdődött az a rossz perió­­dus, ami a mai helyzethez vezetett. Falun úgy vannak az emberek, hogy mindenhez hozzá lehet szokni, még a legmélyebb szegénységhez is – mondja Ladányi János. Csakhogy a beletörődés, a reménytelenség nem vezet sehová.