A remény és a félelem Európája

Szelestey Lajos sajtószemléje

Szinte minden fontos sajtóorgánum bő terjedelemben írt a múlt heti magyarországi eseményekről. Ezekből az újságcikkekből válogattunk.

Profil
A lap azt boncolgatja, vajon mi teszi olyan vonzóvá az orbáni menekültpolitikát, hogy egyre többen másolják. Hat hét után sincs nyoma a válság végének, és maradt a nagy kérdés: hogyan tovább? A két szélsőséget Angela Merkel, illetve Orbán Viktor képviseli, előbbi a „Megcsináljuk!” típusú derűlátásával, utóbbi a maga botrányos tekintélyelvűségével. Az olvasónak, ha némi empátiát akar tanúsítani a menekültek iránt, nem kell azonosulnia a berlini állásponttal, azt viszont nem kerülheti meg, hogy ne utasítsa el a magyar bánásmódot. Mert amit Orbán csinál az országon átutazó emberekkel vagy azokkal, akik netán magyar földön folyamodnak menedékért, nos, az nem lehet a megoldás. Orbán retorikája megvetést vált ki, politikája teljesen jobboldali. Büszkén hajtogatja, hogy ő az utolsó európai erőd várkapitánya. Ő Merkel antitézise, a „jog és rend” hirdetője, a kerítések embere. Két-három hónapja még úgy tűnt, kiközösítik őt is meg a politikáját is. Ám a határzár, amit létesített, közben másutt is kinő a földből. Elkeseredett harca a merkeli „isten hozott” kultúrával szemben a jelek szerint egyre szebb kilátásoknak örvend.

The Daily Telegraph
A brit konzervatív lap ijesztőnek találja, hogy a szélsőjobbos Marine Le Pen immár nem pária a politikában, sőt újabb támogatók seregére talált. Korábban kitaszítottnak számított, hiszen kikelt a tömeges bevándorlás ellen és olyan nézeteket hangoztatott, amelyek legjobb esetben is szélsőségesek, legrosszabb esetben pedig egyenesen rasszisták voltak. Mostanra azonban mondandója már tökéletesen összhangban van az intolerancia kinyilatkoztatásaival. De a demagógok nem csak a margón bugyborékolnak ilyesfajta ostobaságokat. Orbán Viktor nyilvánosan szította a félelmet, amikor kijelentette, hogy tetszőleges számban vegyülhettek terroristák a migránsok közé. Természetesen még liberálisabb vezetők is elismerik, hogy reagálni kell a határellenőrzés hiányosságaira és hogy alaposan meg kell nézni, nem kell-e változtatni valamilyen módon a szabad mozgáson a közbiztonság védelme érdekében. Miközben ennyit beszélnek az Iszlám Állam elleni harcról, ezzel párhuzamosan csata zajlik a világot beborító intolerancia ellen is. Ezt a háborút is nehéz lesz megnyerni.

Neue Zürcher Zeitung
A magyar irodalom egyik legjobb német szakértője úgy látja, hogy a magyar demokrácia válsága leginkább a nyelvet érinti. Wilhelm Droste szerint az emberek megint nem mernek beszélni, mert félnek, hogy elveszítik az állásukat. Mintha Sztálin támadt volna fel, s lehallgatná, megfélemlítené őket. A Magyar Rádió Pagodája például egykor hangos viták színhelye volt, most suttogó a csönd, igaz, a baloldali és liberális szerkesztőket már rég elbocsátották. De ugyanilyen félénk a hangulat az egyetemeken, az iskolákban, sőt az óvodákban és a kórházakban is. Hogy a nyelv a monológok eszköze lett, az persze nem meglepő egy olyan országban, amelyben Orbán Viktor a katasztrófákat nemzeti sikerként adja el, főleg ha azok külföldön történnek. Demagóg képességei kiemelkedők, ezért nem látható uralma vége. Úgy vezeti a sziklák felé a magyar államot, mint egy kirándulókat szállító gőzhajó jókedvű kapitánya, aki a lelkes és naiv turisták tapsa közepette felhőtlen szórakozást, csodás kilátásokat és garantált örömöt ígér. De nem csak a miniszterelnök monologizál, manapság minden magyar így tesz, sokan aktívan, a többség azonban passzívan. Az ellenzék is csak önmagával beszélget. Az eltelt 25 évben a hatalmon lévő mindenkori elitnek lett volna módja, hogy párbeszédet folytasson a társadalommal, ám csupán a saját meggazdagodására használta fel helyzetét és a közügyeket a maga vadászterületévé alakította át. A legtöbb botrány eközben felderítetlen maradt. Droste azonban azt tapasztalja, hogy az igazi költészet nyelve nem hazudik. Ezért nincs abban semmi különös, hogy nemrégiben az Édes hazám című verseskötet egyfajta politikai békeajánlatként nem csupán a kulturális életet rázta meg, hanem lehetővé tette, hogy egy pillanatra a lakosság széles rétegei is fellélegezzenek. Merthogy a hatalom nemcsak a gazdaságban folytat kisajátítási hadjáratot, hanem a nyelv területén is. Diktátor módjára egész szókincset száll meg, amire a legjobb példa a „nemzet” szó. Nálunk most már minden „nemzeti”, a dohánybolt, de még a sportújság is, ami amúgy a fasiszta időket idézi. De ugyanez érvényes arra is, hogy „magyar”, ami korábban az egység kifejezése volt, ma állásfoglalásra kényszerít. A „nemzet” pedig diktátori hatalmi vágyak fedőszavává korcsosult. Kisebb szótárat lehetne összeállítani azokból a szavakból, amelyek elvesztették ártatlanságukat, vagy épp afelé tartanak. Egyre többen éreznek idehaza honvágyat, mert nincsenek otthon a saját hazájukban, és ez azután külföldre űzi őket. Az Édes hazám-kötetben a magyar politika minden szárnya helyet kapott, csak az volt a feltétel, hogy legyen költői súlya. Ismeretes, hogy ez nem jellemző a fasisztákra és a terroristákra, ezért a könyv rég holtnak hitt teret nyitott, keresve a megértést. Ám az ország addig nem boldogul, amíg a magyarok rá nem jönnek – mindenki, személyesen –, hogy kettős a lelkük. Azaz nem csupán ártatlan áldozatok a történelemben, hanem mészárosok és vágómarhák voltak. Egyidejűleg.

Der Standard
A remény és a félelem Európája című kommentárjában Paul Lendvai a mostani mély ideológiai és szerkezeti válság ellenére a 21. század sikertörténetének nevezi az uniót. A rendszerváltás után úgy tűnt, valóra válik sokak álma a falak, szögesdrótok, őrtornyok és aknamezők nélküli kontinensről, ahol a sokszínűség uralkodik, szabadon áramolhatnak az emberek, az áruk és a gondolatok. Napjainkban azonban megerősödtek az ellenerők. Nem csoda, hogy egyre inkább terjed a bizonytalanság, a tehetetlenség érzete. Ilyen körülmények között főleg a jobboldali populisták aratnak Európa és a rendszer bírálatával. De jól állnak a baloldali populisták is. És nem minden mérsékelt középpárt képes ellenállni a hatalompolitikai szempontból hasznos, ám az alapértékeket tekintve fölöttébb kockázatos kísértésnek, hogy összeálljanak a szélsőséges populistákkal. Ha valaki olvassa a magyar, a cseh, a lengyel és a szlovák miniszterelnök nyilatkozatait és az ezekhez kapcsolódó sajtóvisszhangokat a menekültpolitikáról és a migránsok keltette veszélyről, akkor nehéz azt gondolnia, hogy ezek a kormányok ugyanazt képviselik, mint a német, a svéd vagy az osztrák vezetés. Vagyis: Európának szembe kell szállnia a terrorral, meg kell védenie polgárait és azok méltóságát, de közben meg kell maradnia nyílt társadalomnak. Ezzel együtt tanácstalanságot tapasztalni, erősödik a visszanemzetesítés veszélye. A földrész már kétszer tönkrement a nacionalizmus miatt, ezért meg kell védeni a populista és nacionalista bujtogatókkal szemben.