A Professzorok Batthyány Köre is rászólt Schmidt Mária lapjára a civilek listázása miatt

2018. április 15., 19:59

Szerző:

Azután, hogy az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége és az ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszéke is elítélte a Figyelőt az állítólag Soros György „zsoldosairól” készített listáért, Bródy János pedig levelet írt, hogy ő is szeretne szerepelni rajta, jelentkezett egy közleménnyel az Orbán-kormányhoz közeli konzervatív értelmiségiekből álló Professzorok Batthyány Köre is. A Náray-Szabó Gábor vezette egyesület azt állítja, elvből ellenzi a listakészítést, bármilyen személyeskedő ellenségkép kialakítását és terjesztését, ez ugyanis csak arra jó, hogy az esetet úgy kürtöljék szét szerte a világon, hogy az agresszív nacionalista oldal győzelme nyomán Magyarországon  máris úrrá lett a rettegés.

„Úgy látszik, még nem mindenki bízik a szeretet és összefogás erejében. A Figyelő című lap egy szerzője ugyanis arra az alantas vállalkozásra adta a fejét, hogy összeírja a Sorosnak elkötelezett magyar polgárokat. Mondhatná valaki: ez jó kis hecc, hiszen úgysem lesz semmi következménye. Mert valóban nem lesz. A szerzőnek és a szerkesztőnek tudnia kellene azonban, hogy hazánkban mindig vannak, akik az ilyen listába szedéstől - általában jó okkal, még ha ezúttal ok nélkül is - megijednek”

– hangzik a közlemény. Eközben azok száma, akik Bródy Jánoshoz hasonlóan szeretnének soros-zsoldosként szerepelni a Figyelő listáján, a change.org portálon indított petíció tanúsága szerint már 6800 felett jár három és fél nap után. Orbán Viktor miniszterelnök  hivatalosan csak körülbelül 2000 zsoldosról tud, az erről szóló, szánalomra méltóan bornírt húsvéti bejelentésében legalábbis ennyiről beszélt.

Sajnos nem teljes a lista
Fotó: Ágoston Zoltán

Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője hivatalosan kikérte az állítólagos Soros-zsoldosok névsorát.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.