A pedagógusok béremeléséről egyeztetett Rétvári Bence civil szervezetekkel

A pedagógusok béremeléséről egyeztetett a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára civil szervezetekkel kedden.

2022. december 13., 18:19

Szerző:

A megbeszélés után tartott budapesti sajtótájékoztatón Rétvári Bence elmondta: a kormány elkötelezett a pedagógusbér-emelés mellett, három év alatt 75 százalékkal növeli a tanárok juttatását. A magyar béremelés az Európai Unió legnagyobb ilyen jellegű konstrukciója lesz. Jövőre 21, utána 25, majd 29 százalék emelést terveznek, így 770 ezer forintra nő a pedagógusok átlagbére – tette hozzá.

Az államtitkár fontos lépésnek nevezte a béremeléshez az uniós források kifizetéséről hétfőn kötött megállapodást.

Rétvári Bence a szakszervezetek hétfői javaslatára, amely köznevelési kerekasztal felállítását szorgalmazta, úgy reagált, meglepte a kérés, hiszen évek óta működik a köznevelési stratégiai kerekasztal. Ebben a pedagógusszervezetek, szakszervezetek, diákszervezetek, a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Művészeti Akadémia, a munkáltatók és a fenntartók széles köre vesz részt. Ezzel párhuzamosan zajlik az egyeztetés a sztrájkbizottságokkal, konzultáltak a pedagógusokkal nyáron és ősszel is az iskolai körülményekről – mondta.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a kormány konzultáción kéri ki a szülők véleményét a tanulók leterheltségéről, a magatartási nehézségekkel küzdő gyerekek helyzetéről, valamint a tanórákon kívüli fejlesztésekről. A kérdőívet 120 ezer szülő küldte vissza – tette hozzá.

Béremelés teljesítmény alapján

Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete nevében közölte: azt javasolják, hogy a béremelést a teljesítményhez, ne elsősorban az életkorhoz igazítsák, ugyanis a kezdő pedagógusok nehezen tudnak bérükből családot alapítani. Király Nóra, a Fiatal Családok Klubja elnöke úgy fogalmazott, össztársadalmi összefogásra van szükség ahhoz, hogy sikerüljön előrébb lépni a pedagógusok megbecsülésében.

Skrabski Fruzsina, a Három királyfi, három királylány mozgalom vezetője elmondta, megalapították a Családbarát Köznevelési Intézmény díjat. Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért vezetője egyedülálló kezdeményezésnek nevezte a kormány oktatási kérdőívét, és mindenkit annak kitöltésére buzdított.

(Kiemelt képünk: Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az embercsempészek fogva tartásáról tartott sajtótájékoztatón a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán 2022. július 25-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács elnökével szemben bizalmi szavazást tartottak, miután az általa vezetett testület elfogadta a kormány új igazságügyi reformját. Amivel kapcsolatban egyébként a bírók egy jelentős része éles kritikát fogalmazott meg.