A Néppárt szavazta be Orbán vejét a Sargentini-jelentésbe
Miközben a Fidesz és médiája hevesen támadja Judith Sargentini holland EP-képviselőt és sorosozza az általa jegyzett parlamenti jelentést, azt elhallgatják, hogy az eredeti szöveget épp a konzervatív néppárt és a jobboldali Öt Csillag mozgalom képviselői formálták még keményebbé – emlékeztet Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő.
A LIBE bizottság által hétfőn nagy többséggel elfogadott dokumentumhoz 263 módosító javaslat érkezett, ezek jelentős részét a Fidesz európai parlamenti képviselői adták be. Az ő javaslataikat azonban a szakbizottság jobb- és baloldali többsége közösen leszavazta, szemben azokkal a módosítókkal, amelyek lényegesen szigorítanak az Orbán-kormány bűneivel szemben egyébként is meglehetősen kemény dokumentum szövegén – írja Ujhelyi.
Különösen figyelemreméltó, hogy a Fidesz pártcsaládját alkotó néppárti és a szélsőjobboldali frakcióban ülő, frissen olasz kormányzópárttá avanzsált – és emiatt a Fidesz által ünnepelt – Öt Csillagos Mozgalom súlyos hangvételű módosító javaslatait is megszavazták, méghozzá jobboldali támogatással. A jelentésbe így bekerülő bekezdések egyike egyenesen Tiborcz Istvánt említi, korrupcióval vádolva az általa korábban vezetett, uniós forrásokat szabálytalanul felhasználó társaságot. A hivatkozott szövegrészlet kimondja, hogy az OLAF súlyos szabálytalanságokat és összeférhetetlenségeket talált egy, az érintett időszakban a magyar miniszterelnök veje által irányított cég ügyeit ellenőrző vizsgálata során.