A nemzeti alávetés rendszere

- Félidőben tájékozódni kéne, de nem árt az óvatosság. Az eredmény ugyanis becsapós. Volt ’92-ben egy kispárt (Fidesz néven), amely 54 (!) százalékkal vezetett, hogy aztán hét százalékkal zárjon. Ezen az alapon akár optimisták is lehetnénk, ha a valóság nem lenne komorabb. Mert pillanatnyilag rögzíthetjük: Orbánnak nincs számottevő ellenfele.

– Valóban nem volt még példa arra, hogy egy kormánypárt félidőben ilyen stabilan vezessen. A lemorzsolódás megállt. Ám a soron következő elképesztő megszorítások (telefonadó, sárgacsekkadó) a nyáron újraindítják majd az eróziót, noha Orbán Egerben azzal biztatta frakcióját, hogy a Fidesz-program „fejnehéz”, a súlyos döntések a ciklus elejére esnek, s a második félidőben lehet majd osztogatni. Ebből már nem lesz semmi.

- Ez a második felvonás – úgy hallottuk – „konszolidáció” néven vonul be a történelembe.

– Ha ezt nevezik konszolidációnak, milyen lehet a konfrontáció?

- 2009-ben szembesültem először elképesztő pesszimizmusával, amelyet Orbán-kötetében utóbb ki is írt magából. Mi az, ami a jóslatokból bevált?

– Lényegében minden. Sőt kiderült, hogy még optimista is voltam. A legsötétebb várakozásaimon is túltett az a kíméletlen hatalmi nyomulás, ami a szemünk előtt zajlik a politikában és a színfalak mögött a gazdaságban.

- A választ borítékoltam volna. Lepjen meg: mondjon valami biztatót is.

– Épp az a biztató, ahogy durván átgázolnak minden határon. Hogy nem ismernek mértéket. Ez az előző Orbán-kormányra vissza is ütött. Már 2002-ben a mohóság lett a vesztük. Most nehezebb lesz tőlük szabadulni, mert nem elég kormányra kerülni, az autokratikus rendszert kell felszámolni ahhoz, hogy az országot demokratikusan kormányozhassa egy új hatalom.

- Sokan mondják – köztük Orbán is –, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere alapvonalaiban „készen áll”, már csak a finomhangolást kell elvégezni. Milyenre sikerült a mű, ha szociális karakterét, ideológiai jellemzőit nézzük?

– Maga az elnevezés: a „nemzeti együttműködés rendszere” a legdurvább hazugság. A Nemzeti Alávetés Rendszerének kellene nevezni – ha a nemzeti jelzőnek ebben a kontextusban egyáltalán értelme lenne. Ami a szociális karaktert illeti: egy populista demagógiával operáló elitista rezsimről beszélhetünk.

- 2009-ben készült „Kasszandra-interjúnkban” azt állította, hogy a Nyugat és a nemzetközi környezet sem moderálhatja Orbánt. Ha bizonyos feltételeknek megfelel, már csak kényelmességből is szemet hunynak.

– Ebben kellemesen csalódtam. A szabad világ sajtója éles és erős kritikával illeti, néha össztűz alá veszi Orbán uralmát. Az EU intézményei is működnek a maguk korlátai között. De a hazai politikai feltételek hiánya miatt ez is kevés. Amíg a kétharmada szilárd, amíg pártját keményen uralja, Orbán elmozdíthatatlan. Itt nem működne az olasz parlamenti forgatókönyv, amellyel Berlusconit eltávolították.

- Mégis hatásos érv, hogy Orbán az országgal azonos, ha külföldön leszólják, korlátozzák, kerülik, „a magyart bántják.”

– Mert visszaél a százados, kurucos hagyománnyal, amely a magyart fogékonnyá tette a Nyugattal szembeni oppozícióra, elhintve azt a közvélekedést, hogy Magyarország és az unió érdekei élesen szemben állnak. Holott Európa és Magyarország érdekei egybeesnek, de ezek az érdekek ellentétesek az országot uraló rezsim érdekeivel.

- Jegyezzük meg a méltányosság jegyében: Magyarország presztízsének általános romlása nem az Orbán-éra kezdetéhez köthető. 2004 óta csúszunk lefelé a lejtőn.

– De a maihoz foghatóan katasztrofális megítélése csak az ’56-os forradalom leverése után volt az országnak. Akkor sem az országot vagy a magyarságot ítélték el, hanem a rezsimet. Önmagáért beszél, hogy mindkét kormány „forradalminak” nevezte magát – az egyik munkás-parasztnak, a másik fülkeforradalminak.

- Nyakunkon a kormányátalakítás. Változik ettől valami? Változik a helyzet mondjuk a kultúrában attól, hogy Réthelyi doktor helyett Balog Zoltán rendelkezik majd „a nemzeti erőforrások” felett?

– Eddig példátlan állandóság jellemezte a kormányt, az ellenzék nem is tudta nyomás alá helyezni a minisztereket. A ciklus első fele telt el, nem meglepő, ha személycserék jönnek. Ez a kezdődő megszorító csomaggal függhet össze. Most kemény pártkatonákra van szükség.

- Kopogtat a párt? Az elégedetlen, magát kisemmizettnek érző veteránok köre?

– Orbánnak sikerült háttérbe szorítani, félretolni azokat a régi fideszeseket, akik politikai súllyal, befolyással rendelkeztek. Kegyencekkel, a közvetlen személyi köréhez tartozó figurákkal vette körül magát, akik kizárólag neki köszönhetik pozíciójukat. A közéleti lakájok egyike-másika most látványosan csődöt mondott. Áder államfővé választása már értelmezhető egyfajta belső ellentámadásként.

- Áder lenne a konszolidáció embere?

– Szó sincs róla. Ádernek a közös politikai vállalkozáshoz fűződő lojalitása megkérdőjelezhetetlen. Schmitthez képest persze ő is nívót képvisel, de Orbán ellen csak a legvégső esetben, egy összeomlás küszöbén lépne föl.

- Váltsunk témát. Milyen karakterű, irányultságú párt ez a Demokratikus Koalíció? A liberális mezőben halad? Megkerülhetetlen „balra húzó” körülmény, hogy a párt alapító elnökét Gyurcsány Ferencnek hívják.

– A párt talán a liberális és a szocialista politikai együttműködés legjobb hagyományait szeretné folytatni. Ma a DK a legeurópaibb magyar párt.

- „Talán.” Az ön szóhasználata. Egyelőre annyit tudunk, hogy ez valami nagyon jó, nagyon fejlett, nagyon felvilágosult társaság lesz. De milyen? Ön például baloldalinak tartja magát?

– Számomra rég nem a bal- és a jobboldal között húzódnak a törésvonalak. A magyar politikát úgy 2003 óta a demokratikus és az antidemokratikus erők küzdelmeként értelmezem. A jobboldalon ma nincs demokratikus párt.

- Mégse látom a tömeghátteret, a pénzt, az értelmiségi szervezőerőt, amely egy kispártot egységes, működőképes hálózattá tehetne.

– Pedig a DK egyik erőssége viszonylagos szervezeti ereje. Nekünk tényleg van ötezer tagunk, országos lefedettségünk. Ezt nem minden parlamenti párt mondhatja el magáról.

- Minden létező ellenzéki erő naponta háromszor hangsúlyozza, hogy igen, együtt kell majd működni, törekszünk rá. De hogy ki működik együtt kivel és hogyan, arról egy hangot se hallunk.

– Ma nem tudok elképzelni olyan pártot, amely egymagában alternatíva lehetne a Fidesz túlerejével szemben. Mai tudásunk alapján az MSZP, az LMP és a DK összefogása nélkül az ellenzék vereségre van ítélve. Itt nem lesz többé második forduló, erősorrend, visszalépés. A választások előtt, szavazókörzetenként kell kiegyezni a demokratikus jelölt személyében. A közvélemény-kutatásokra leszünk utalva. Addig kell megvívnia az ellenzéknek a maga háziversenyét.

- De meddig kell még versengeniük? Félidőben vagyunk, és még nyomát sem látni egy kósza egyeztetésnek, konzultációnak, tárgyalásnak.

– Két év van hátra a jelöltállításig. Mindenki a saját pozícióját erősíti. Az a fontos, hogy a politikai vetélkedés során ne ejtsünk egymáson gyógyíthatatlan sebeket.

- Az elnök, Gyurcsány reggeltől estig műsoron van. A plágiumügy fejleményeit bőségesen tálalja a sajtó. Két alapvéleménnyel találkozhatunk. Az egyik szerint: álljon elő a bizonyítékaival, vagy tűnjön el. A másik szerint a karaktergyilkosság remek példáját látjuk. A dolgozatot pedig a jobboldal „politikai önkéntesei” tüntették el.

– A dolog elég abszurd. Amíg Orbánék durván verik szét a jogállam maradványait, milliárdokat csatornázva be pénzügyi érdekköreikbe, az a legnagyobb kérdés, hogy harminc éve a három éve lemondott miniszterelnök hogyan írta a szakdolgozatát. Ám legyen. A Schmitt-ügy után ez törvényszerűen következett be. De, hogy ne a vádat, hanem az ártatlanságot kelljen bizonyítani, ahogy egyesek várják, követelik, harsogják, az abszurdum. Schmitt ügyében az első percben látták jobb- és baloldalon egyaránt, hogy mi történt. Itt semmi sem világos, gyanús dolgok történnek, érdekes mellékszereplők (anyósok, sógorok) bukkannak fel. A valóságot már rég nem látjuk. De itt csak a látszat fontos.

- Jó, mi van, ha a dráma végpontján előkerül az inkriminált dolgozat?

– Az egyik (állítólag) előkerült. Eddig hol volt? Ki őrizte? És hol a másik? Ami így, puccsszerűen kerül elő, hiteles lehet-e? Attól tartok, itt csak a bíróság ítélete lesz mérvadó, mint Szilvásy és Dávid Ibolya ügyében. De akad-e még független bíróság Magyarországon?

- A Schmitt-ügyben épkézláb megoldás született. Lebukott, lemondott, távozott. Itt csak a gyanú árnyéka lebeg.

– De van egy nagy különbség. Schmitt úr köztársasági elnök volt, a nemzet egységét kellett megtestesítenie. Ez kikezdhetetlen morális pozíciót feltételez. Egy párt elnökének lenni másféle közéleti státus. Ő egy politikai tábor képviselője: lehet szidni, utálni, gyűlölni, megbélyegezni. Még akkor is, ha Gyurcsánynak ebből irtózatos mennyiség jutott. Őrá még haló poraiban is vadászni fognak ellenségei. Mindenekelőtt az a politikai vezető, aki ’89-ben kiszúrta: számára ő az egyetlen komoly ellenfél.

- Feltételezése 2009-ben az volt, hogy az új rendszer ciklusokon át kitart. Orbán beérné tizennyolc-húsz évvel. Ma egyre többen kérdezik: kitart-e ez a játék 2014-ig?

– Ez nagy kérdés. Ma már nem képtelen gondolat, hogy a ciklus vége előtt elbukhatnak. A társadalmi robbanást nehéz prognosztizálni. De bármiképp legyen: ha 2014-ben nem szabadulunk tőlük, s kapnak még négy évet, a politika után a gazdasági erőforrások birtoklásában is hegemón szerepbe kerülnek. És ha ez megtörténik, nem lehet többé szépszerével megszabadulni tőlük.