Az osztrák testvérszakszervezet szolidaritást vállalt a magyar légiirányitokkal

A magyar kormány nem hagyhat figyelmen kívül egy bírósági döntést.

2021. július 29., 08:08

Szerző:

A magyar kormány csődjének nevezte az osztrák VIDA légügyi szakszervezet irányító szakosztályának vezetője azt, hogy Budapest egy kormányrendelettel gyakorlatilag eltörölte egy munkaügyi bírósági ítéletet. Daniel Liebhart a közleményben emlékeztetett arra, hogy a magyar bírósági ítélet kimondta: a magyar légiirányítók tervezett sztrájkja a jobb munkakörülmények érdekében jogszerű lett volna.

„A bírósági döntéseket nem szabad megkérdőjelezni még Magyarországon sem” – figyelmeztet a Vida szakszervezet vezetője, aki a HungaroControlnál dolgozó kollégáknak teljes támogatást ígér. 

Az osztrák szakszervezet kifogásolja azt is, hogy a kormány ezzel a rendelettel megtiltotta a jövőbeli sztrájkokat is. „ Ahogy a kormány eljárt, az a sötét múlt diktatúráira emlékeztet” – hangsúlyozta szakszervezet a szakosztály elnöke, és utalt arra, hogy a magyar kormány a folyamatban lévő tárgyalásokba avatkozott bele, amelyeket nemzeti jogi, valamint nemzetközi szerződések és szervek szabályoznak.

Véleménye szerint a magyar kormány visszaélt a parlament által a pandémiával összefüggésben kapott jogi felhatalmazással. „Ha ez a magatartás precedenst teremt, akkor csak idő kérdése, hogy más kormányok is kövessék ezt. Magyarország egy jogállam, és egy jogállamban a jogot tiszteletben kell tartani” – mondta Liebhart.

Az osztrák szakszervezeti vezető szerint amellett, hogy a kormány a munkavállalói jogokat lábbal tiporta, a beavatkozása tragikus következményekkel járhat a magyar légibiztonságra nézve. A magyar kollégák stresszelnek, aki mindennapos félelemben él amiatt, hogy holnap utcára kerülhet, nem tudja jól végezni a munkáját” – hangsúlyozza Daniel Liebhart, a VIDA Légügyi Szakszervezet irányító szakosztályának elnöke.

(Kiemelt kép: HungaroControl)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.