A nap képzavara és egyéb finomságok

2013. január 18., 12:18

A nap képzavarát már korán reggel megkaptuk miniszterelnökünktől:


Mindezt annak kapcsán, hogy az Alkotmánybíróságot tette felelőssé azért, hogy a külföldön élő magyarok nem szavazhatnak, ahogy ő fogalmazott, némi freud-i elszólással:


Úgy látszik belemerevedett abba az álláspontba, hogy azért kellett volna korlátozni 10 millió ember alapjogait, hogy pár százezer másik szavazhasson, miközben a valóságban természetesen semmi ilyen összefüggés nincs, nyugodtan lehetne rendezni a külföldi magyarság jogait külön is (mint ahogy hiába volt ez korábban is hivatkozási alap, az elkaszált törvényben se volt egyformán kezelve a hazai és a határon túli magyarság).

Egyébként ha már: valóban most hangzott el először az a kijelentés, hogy akkor mégse kapnak szavazati jogot a határon túli magyar állampolgárok, vagy csak az én figyelmemet kerülte el korábban? Mindegy, a lényeg, hogy alkottak egy olyan értelmezési tartományt, amelyben a határon túli magyarság, és hős patrónusuk, a kormány az eltiport áldozat, mert hogy a gonosz, nemzetietlen ellenzékiek, akik tiltakoztak a törvény ellen, meg a gonosz, nemzetietlen alkotmányjogászok, akik hatályon kívül helyezték, meg a gonosz, nemzetietlen köztársasági elnök, aki felkérte erre őket, vagyis ööö, de hisz ő a mi kutyánk kölyke, hogy is van ez? Na mindegy, minimum ez utóbbi tényt nem nagyon hangoztatják majd.

Persze nem ez volt az egyetlen – hát fogalmazzunk finoman – csúsztatás, ami ebben a rádióinterjúban elhangzott.

Kötöttségek nélkül:

A nap képzavara és egyéb finomságok