A miskolci lett Európa legszebb adventi villamosa

Nem először nyerte el ezt a címet. 

2022. január 9., 19:31

Szerző:

Ötödik alkalommal nyerte el az Európa legszebb adventi villamosa címet a miskolci fényvillamos. A Miskolc Városi Közlekedés Zrt. beszámolója szerint az MHD86 nevű cseh portálon meghirdetett nemzetközi szavazáson 11 ország 23 járműve versenyzett. A Mézeskalács Adventi Villamost nemcsak kívül, belül is kidekorálták: kandalló, tálalószekrény és girlandok közt lehetett utazni január hatodikáig a 202-es szerelvényen:

Nézzék, milyen hangulatos belül a villamos. 

(Kiemelt kép forrása: MVK Zrt. Facebook-oldala)

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.