A mi házunk ég: Radnóti Sándor a hecckampányról

- Nem kérdezem a szóban forgó kutatói pályázatokról: azzal óhatatlanul védekezésre késztetném, amit pedig méltatlannak tartanék – önre és tudóstársaira nézve. Szerintem ugyanis nincs miért magyarázkodniuk. Mindenesetre Heller Ágnes a rágalmak kapcsán azt mondta: azért lett „csaló, tolvaj és hazug” a jobboldal szemében, mert nem szereti Orbán Viktort. Valóban ilyen egyszerűen megfejthető a fideszes „gyűlöletképlet”? Pusztán frusztrációból fakad az indulat, a koncepciós támadás a liberális értelmiség ellen?

– Amikor erről beszélgetünk, már nyolcadik napja folyik a Magyar Nemzet minden egyes számában a hecckampány a „liberális filozófusok” ellen, amelyből kiveszi a részét a Magyar Hírlap és a Magyar Fórum is.

- „Csak” hecckampány?

– Az. Egykor tanítani fogják. Vedd a tudományos kutatás mindenütt a világon ismert egyik finanszírozási formáját, a pályázatot. Említs meg egy nagynak tűnő összeget, elmulasztva hozzátenni, hány emberre, hány évre kell elosztani, s hányadrésze lehet személyes juttatás. Szórj el néhány, a tájékozatlanok számára jól hangzó hazugságot: a pályázatok nem feleltek meg a kiírásnak, az elnyert összegek nagyságrenddel nagyobbak, mint más humán tudományi pályázatoké. Tedd gúny tárgyává a kutatások tárgyát. Mindezt kapcsold össze néhány kritikus, a politikai véleményét véka alá nem rejtő közéleti értelmiségi nevével. A kilövési engedélyt Heller Ágnesre és rám adták ki. De mivel a mi két – egymástól független – kutatócsoportunk által elnyert összeg önmagában nem eléggé imponáló, négy másikat is belevontak. Kiváló kollégámról, Steiger Kornélról például arcuk verejtékével annyit tudtak összeszedni, hogy egyszer Soros-díjban részesült. Közbevetőleg: ha ez bűn, dr. Orbán Viktor nagyobb bűnös, aki két éven keresztül kapott Soros-ösztöndíjat, s oxfordi évét is ez az alapítvány finanszírozta. De folytatva: emlegesd a hat különféle pályázatból összeadódó összeget minél többször. Sejtesd, hogy ezeknek az egymással sem tárgyukban, sem tudományos irányukban semmilyen kapcsolatot nem tartó kutatásoknak a hátterében egy közös bűnszövetkezet áll. És sulykold ezt naponta.

- Csakhogy a balliberális társadalomtudományi elit elleni támadás nem most kezdődött. Ön petíciót is fogalmazott múlt év őszén – ezernél többen aláírták, köztük akadémikusok –, amikor az MTA Filozófiai Kutatóintézetének új igazgatója, Boros János „önkényes módon, retorzióként az ellenvéleményekre alkalmatlannak minősítette” az intézet kutatóinak csaknem kétharmadát.

– Az a petíció szakmapolitikai ügyekben fogalmazódott. Sem Boros János igazgató, sem támogatói, sem az „alkalmatlanok”, sem a kirúgottak nagypolitikai nézetei nem ismeretesek. Kivéve Tamás Gáspár Miklósét, akit ugyan alkalmatlannak nem mertek nyilvánítani, de nyugdíjazás fenyegette, amitől a petíció hatására elálltak, legalábbis egyelőre. TGM viszont közismerten nem liberális filozófus. Mostani politikai cikkeiben bár kellő élességgel utasítja el az Orbán-kormány jogállamot lebontó intézkedéseit, a gazdasági „szabadságharccal” inkább rokonszenvezik. Annak a – számomra elfogadhatatlan – véleményének is hangot ad: nincs visszaút a polgári demokrácia liberális modelljéhez. Más kérdés: a mostani „ügyhöz” Boros Jánosnak és támogatóinak érdekükben áll csatlakozni. Néhány hazugságmorzsát ők is felszolgáltak.

- Akkor másként kérdezem: mi válthatta ki most a liberális tudósok elleni politikai és morális totális támadást? Esetleg így akar a hatalom visszavágni az Orbán-kormány szabadságkorlátozó intézkedéseit, főként a médiatörvényt bíráló nemzetközi össztűz miatt? Hiszen fideszesek szerint a külföldi kritikákat egy honi „szellemi kör” irányítja.

– Nyilván a számos ok között az is szerepel, hogy megnevezze a sajtótörvény kiváltotta világbotrány hazai sugalmazóit. Vagy legalábbis a sugalmazó „típusát”. De az okok sokrétűek lehetnek.

- Melyek még?

– Kézenfekvőnek tűnik a személyes bosszú az ezek szerint jól sikerült és célba talált mondatomra: nem akarok egy levegőt szívni az autokrata miniszterelnökkel – történetesen a Széchenyi- és Kossuth-díj Bizottságban, amelynek ő az elnöke. Nem zárható ki az sem: a pályázati botrányok kreálása a pályázati összegek lenyúlását készíti elő, s ez esetleg az Akadémia elleni globális támadás kezdetét is jelentheti bolgár mintára. De ezek csak találgatások, amelyek – ahogy az elmúlt hónapok tanították – mindaddig, amíg meg nem valósulnak, vad és elképzelhetetlen abszurditásnak tűnnek.

- Nem mellesleg: a történet sokakban felidézte az 1973-as úgynevezett „filozófuspert”, amely – többek között – Bence György, Heller Ágnes, Kis János, Márkus György, Vajda Mihály ellen irányult. „Téves nézeteik” miatt elbocsátották őket a Filozófiai Intézetből. Akkor az MSZMP Politikai Bizottsága még azt is megállapította: ezek a filozófusok nézeteiket „politikai kampányakcióként” terjesztik. Önökkel szemben most hasonló „vádat” fogalmazott meg Szerető Szabolcs a Magyar Nemzetben: „Nem elégednek meg a szobatudósi szereppel, a tudományos nyilvánossággal, gondolataikat, nézeteiket rendre szélesebb körrel is megosztják.”

– Általában nem osztom azt a nézetet, hogy a jelenlegi, demokratikus körülmények között megválasztott rezsim politikai ténykedését történelmi analógiákkal – Horthy-korszak, Rákosi-korszak, korai Kádár-korszak – találóan le lehetne írni. A hasonlóságok inkább csak az autokratikus improvizációk kényszerű velejárói. A jelenlegi hecckampány nem ideológiai harc, hiszen formulája egyszerű: azok, akik morális magaslatról ellenzéki kritikát gyakorolnak a jelenlegi kormánypolitika fölött, az előző, korrupt rendszer kedvezményezettjei voltak, és lopikáltak, amikor tehették. Ez inkább arra emlékeztet, amiről Heller Ágnes mesélt a minap: néhai férjét, Fehér Ferencet valutabűntettel vitték be a Gyorskocsi utcába, s izgatással engedték ki három nap múltán. Egy kellemes kihallgatási napot ebben az ügyben én is eltöltöttem a nevezett műintézetben. Az újságíró idézett mondatát nem kommentálom. Nem tiszteletlenségből a szakma iránt, hanem azért, mert nem újságírói tevékenységgel állok szemben. A feltárt tények – amelyek most sejtelmesen a „birtokukba kerültek” – 2004 óta, a pályázat elbírálásától nyilvánosak, mindenki számára hozzáférhetőek. Az újságírókat felszólították a hecckampányra, s legföljebb abban ügyeskedhettek, hol találhatnak fogást.

- Vannak, akik viszont úgy látják: az önök elleni támadással az orbáni politika nyílt kultúrharcot hirdetett.

– Ezt nem tudom. De az álszerénység nem tart vissza attól, hogy megemlítsem: ha olyan színvonalú, munkásságú és tekintélyű tudósokra adnak engedélyt karaktergyilkolászásra, mint akikről szó van, akkor komoly döntés született. A második Orbán-kormány amúgy is föltűnően közömbös és tiszteletlen a magaskultúrával szemben. S mindebben szerepet játszhat a „fülkeforradalmi” elitváltás illúziója is.

- És hova fog ez vezetni?

– Azt sem tudom. De hadd legyek személyes. Egy hecckampány közepében állni nem kellemes dolog. Kétségtelen: sztoikus erényeket kell mozgósítani. Meg humort. S vannak humoros elemek: Csurka nyilas orgánumának címlapján Heller Ágnes, Vajda Mihály és szerénységem fényképe Zuschlag Jánoséval együtt szerepel. Mondván: Zuschlag nem filozófus. Még mindig van humora a vén gazembernek. Vagy remek tréfa a Magyar Nemzet múlt szombati számának belső címe: „Milliókért fordítottak magyarról magyarra.” Mármint a filozófusok. Azaz: az egyik pályázat – egyebek mellett – azt vállalta, hogy újrafordítják Platón számos művét. De hát az már megvolt magyarul! Istenem, a műveletlen búbaromság nem ismer határokat. Mondom, a támadásokat igyekszem közönyösen tudomásul venni Ady szellemében: ütő legény, aki az ütést állja. Ami nyomaszt, az nem a bértollnokok munkavégzése.

- Hanem?

– A közvélemény egy részének a nem kevés ilyen-olyan kommentelő soraiból áradó végtelen irigysége és rosszindulata. A hecckampány áldozatává válik a filozófia mint nemzetgazdasági hasznot nem hajtó luxustevékenység, amelyért – lám – milliókat lehet szakítani. A szent meggyőződés, hogy mindenki tolvaj, kombinálódik a frusztrált értelmiséggyűlölettel, a semmittevők elleni indulattal. Rátaláltak valamire, ami már előtte is megvolt, és ez bánattal tölt el.

- Nem gondolja: a liberális tudósok elleni támadás a konzervatív értelmiségnek is üzenet a hatalomtól? Értsék úgy: nincs ellenvélemény, nem lehet kritizálni Orbán Viktort és az állami főhatalmat monopolisztikusan birtokló politikai csoportját. Megjegyzem: hallgat is a konzervatív értelmiség. Tisztelet a kevés kivételnek, akik még érzékenyek a demokratikus jogállam, a demokratikus kultúra iránt.

– Ezt tartom az egyik legfontosabb problémának. Örülök, ha a hozzám hasonlóan gondolkodó emberek százaitól – ismerősöktől és ismeretlenektől egyaránt – bátorító és szolidáris üzeneteket kapok. De igazi jelentősége annak volna, ha a hozzám nem hasonlóan gondolkodó intellektuelek ismernék föl, hogy nem arról van szó: egyem meg, amit főztem. Néhányunk miatt a „liberális filozófus” kifejezéssel stigmatizálták különféle tudományos pályázatok nagyszámú résztvevőjét, akiknek egy részét nem ismerem, más részének politikai beállítottságáról semmilyen információm nincs. S azok között is, akiket jól ismerek, vannak mélyen hívő keresztények, apolitikus szakemberek, nemzeti liberálisok, Fidesz-szavazók s mindenféle más fajzatok. Velük éppúgy, mint a kiváló konzervatív értelmiségiekkel, öszszeköt egy liberális minimum. A konzervatív értelmiség Sólyom László újra nem választásának történetéből, Kopits György kirúgásából és számos más esetből megérthette, mit ér a szava. Nekik mondom Horatiusszal: „Nam tua res agitur, paries cum proximus ardet.” Ami magyarul nagyjából annyit tesz: a te ügyedről van szó, ha a szomszédod háza ég.