A mai napig is hálás vagyok az orvosnak

Először is megemlítem, hogy a 168 Órát régóta rendszeresen olvasom: csak vásárolom, nem fizetek elő, mert a posta megbízhatatlan – szerintem a cikkeit valódi újságírók írják, ami a mai világban kevés lapra jellemző.

Különös érdeklődéssel olvasom az allergiára vonatkozó írásokat, mivel húszéves koromban, 1947-ben elkapott a szénanátha, fiatal lányként nagyon kellemetlen volt a szűnni nem akaró orrfolyás, tüsszögés, könnyezés, amely tünetek – különösen társaságban – végtelenül zavaróak voltak.

Szerencsémre jött egy új, fiatal körzeti orvos, aki megkérdezte, végigcsinálnék-e egy viszonylag új kúrát, a sajátvér-injekciózást egy hónapon át mindennap. Természetesen – szúrások ide vagy oda – belementem. Az eredmény, amiért a mai napig is hálás vagyok az orvosnak, az, hogy a „szénanátha” – akkor még az allergia megjelölést nem használták – annyira elmúlt, hogy mind a mai napig ritkán kell fújni az orrom, évente talán kétszer-háromszor vagyok orrfolyásos náthás, az is négy-öt nap alatt elmúlik, láz és egyéb mellékhatások nélkül.

Egyre vártam az allergiára vonatkozó cikkekben, hogy csak megemlítik egyszer ezt a – legalábbis nekem – nagyon hatásos sajátvér-injekciót, de mostanáig, az Ön cikkéig hiába, amelyben – igaz, hogy éppen csak próbálkozásként megemlítve – megjelent a sajátvér-injekciós kezelés azzal, hogy az így kezeltek nagy része elégedett az eredménnyel.

Elgondolkodtam, hogy a mai üzleti világban talán egy olyan kezelés, amely két szúrásból áll, nem olyan kifizetődő, mint a cikk más helyein említett 10-15 ezer forintos „konzultációs beszélgetés” és az újabb ezresek a próbatesztekre. Nem beszélve a dobozonként 2-3 ezer forintba kerülő tablettákról, amelyek vagy használnak, vagy nem.

Mind a mai napig semmire nem vagyok allergiás, lehet az macska- vagy kutyaszőr, pollenféle, bármilyen gyümölcs vagy zöldség, húsfélék, por a takarításkor stb., köszönhetően a húszéves koromban kapott sajátvér-injekciókat beadó fiatal orvosnak. A kúrát teljes mértékben az SZTK fedezte, akkoriban még szó sem esett hálapénzről sem, az orvos az üveg italt, amelyet vittem neki, alig akarta elfogadni, természetesen hálás köszönetemen kívül.

(Név és cím a szerkesztőségben)