A legsúlyosabb büntetést kapta a drogosan halálos balesetet okozó fiú

Hét év hat hónap börtönre ítélte a bíróság azt a korábban már büntetett fiatalt, aki javítóintézetből szökve, bedrogozva kocsit lopott, majd balesetet okozva megölt egy idős házaspárt.

2021. június 7., 11:20

Szerző:

Egy fiú még tavaly novemberben ellopott egy autót Karancslapújtőn, amit drogosan jogosítvány nélkül vezetett a 21-es számú főúton – írja az Ügyészség. Egy balra ívelő útkanyarulatba a megengedettet meghaladó, valamint az út vonalvezetéséhez és az útburkolat csúszós állapotához képest is eltúlzott sebességgel vette be, átsodródott a bal oldali forgalmi sávba, ahol frontálisan ütközött egy autóval. A balesetben a másik gépkocsi utasai, egy idős házaspár életüket vesztették.

A Nógrád Megyei Főügyészség 2021 februárjában emelt vádat a többszörösen büntetett előéletű, javítóintézeti nevelésből szökött, ezért letartóztatásban lévő fiatalkorú ellen.

A fiatalkorúakra vonatkozó büntetéskiszabási szabályok szerint a hét év hat hónapi szabadságvesztés volt az ügyben kiszabható maximum, az ügyészség a vádiratban ezt is indítványozta, ezért a döntést az ügyész tudomásul vette. Az ítélet ellen a vádlott, a törvényes képviselő és a védő sem jelentett be fellebbezést, ezért az az előkészítő ülésen jogerőre is emelkedett.