A kolontári tó még mindig mar
Fél évvel a természeti katasztrófa után reális esély van rá, hogy hamarosan újraéled a kolontári halastó élővilága. A vizet lecserélik, a vörösiszapot kikotorják és őshonos fákat ültetnek a település határában, hogy védőerdő nőjön. Erről is beszélt Szabó Csaba, a vidékfejlesztési tárca minisztériumi megbízottja.
A kolontári halastó alig három hektáron terül el, körülbelül egy kilométerre van a vörösiszap kiömlésének helyétől. Az óriási erővel belecsapódó zagy kiszorította belőle a benne lévő vizet, élővilága kipusztult, februárban 12-es PH értékű folyadék volt a tóban.
Szabó Csaba az
MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorábanelmondta, a tónál új zsiliprendszert, medencéket, csatornákat kellett kiépíteni, és mielőtt a Torna-patakba engedték volna a vizet, egy intenzív savazásnak kellett azt kitenni. Erre a célra sósavat és ecetsavat használtak, amíg 8-as PH alá sikerült szorítani a Torna-patakon keresztülfolyó víz kémhatását. A kolontári tavat most kitakarítják, ami után az alsó táplálású tó újra feltöltődik.A takarítás során érik meglepetések a munkát végzőket, nemrég egy autó bukkant elő a vízből, a helyiek szerint többet is ide sodort annak idején a vörösiszap-ár.
A minisztérium megbízottja szerint egyébként néhány hét alatt végeznek a munkával, a tó pedig gyorsan rendbe jön majd, és ha a tulajdonosa visszaveszi, és gondozni kezdi, akkor talán néhány hónap alatt a halak is újra elszaporodnak a kolontári tóban.