A kerítésrajongó Bakondi tábornok rendszerfüggetlen menetelése

A fotó a Buñuel-film záróképének parafrázisa lehetne. A (magyar) burzsoázia diszkrét bája. Gumicsizmában vonul a vezérkar a gáton, narancssárga homokzsákok ösvényén. 2013 forró nyara ez, az árvízi védekezés finise. Már győzelemre állunk. Elöl maga a vezető halad, büszkén fölszegett fejjel, ő diktálja a tempót. Mögötte, két lépessel lemaradva kimerült NER-huszárok követik. A homlokát törölgető miniszteren (Hende Csabán) talán már látszik, ki az, aki hamarosan megbukik. Ingzsebéből mobil dudorodik. Tőle balra kék terepruhában Bakondi altábornagy, a szakmai vezető, a katasztrófavédelmi főigazgató. A szikár alak jól bírja az iramot. Vigyáz, hogy bele ne csússzon a pocsolyába. Végül is árvízügyekben ő a témagazda, a védekezés kormánybiztosa.

Bakondi György pályája kezdetétől megosztja a közvéleményt. Egyesek szerint kiváló végrehajtó, szívós akaratérvényesítő, nagy lobbista. Céljait hosszú távra tervezi, amit akar, sohasem téveszti szem elől, kíméletlenül végrehajtja. Mások szerint hatalmi mámorban égő, kíméletlen törtető. Legfőképpen nagy túlélő. Nyugdíjazzák, reaktiválják, újra nyugdíjazzák, de magasabb szintre küzdi vissza magát. A katasztrófavédelmet kétszer szervezte át, rangok és sorsok felett rendelkezik, sajtómunkásokat rúg ki, a kapálózó tűzoltókat „integrálja” és saját képére formálja. Rendszerek omlanak, kormányok buknak, pártok kopnak, Bakondi eddig mindent túlélt. A szakmai ősidol számára Pintér Sándor, akinek persze csak a halvány lenyomata lehet.

Bakondit egyébként 1999-ben maga Pintér találta ki. Ő neveztette ki, hogy egyesítse a tűzoltást és a polgári védelmet. 2010-ben is ő öltöztette újra egyenruhába, hogy megint a katasztrófavédelem élére állítsa. Bakondi hamarosan a vörösiszap-katasztrófa közepén találta magát, őt bízták meg a „bűnös” Mal Zrt. állami felügyeletével, később a rehabilitációval és az újjáépítéssel.

Bakondi nem a semmiből jött. Amikor ’75-ben röszkei parancsnokhelyettesként szolgálatba lép, a „hanyatló reform-Kádár-kort” éljük, de a rendszerváltásig még tizenöt év van hátra. 2016-ban, amikor másodszor nyugdíjazták (először 1999-ben tette le a határőr-egyenruhát), a NER éli virágkorát. Bakondi pártállása olykor változott. Hibás politikai navigáció viszont életében csak egyszer történt: 1989-ben nem hitt a rendszer bukásában. Végül is abban nőtt fel. Forrásaink állítását, miszerint a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán politikai tisztként kezdett, ma már nehéz értelmezni, de könnyű elképzelni.

Fotó: Népszabadság/Kurucz Árpád

Az egyik elemző Bakondi Györgyöt „kőkemény lojálisnak” mondja. Kőkemény a beosztottakkal, lojális minden kormánnyal. Bakondit, a sors játékaként, végül a jobboldal happolta el, de ha úgy alakult volna, lehetne baloldali is.

Zavarba ejtő élmény a fiatal Bakondit ismerő pályatársakkal beszélgetni. Egyikük becsületesen jelzi:

– Nem vagyok elfogulatlan szemlélő. Hogy a katonaiskolán Gyuri nem volt népszerű figura, nem titok. Azóta sem kedveltem meg, és ez még a baráti megközelítés.

Hivatali pályáján Bakondi sokaknak okozott kisebb-nagyobb fejtörést, egyik beosztottja szerint többeket tönkretett. Volt, aki örülhetett, hogy megúszta egy infarktussal. A modora soha nem volt sima, gyakran megalázta az embereit. Azt az ellenlábasai is elismerik, hogy Bakondi „agilis szervező és jó koponya”, aki sokat tehetett volna, ha tehetségét inkább a szakmára fordítja, ám számára az egyetlen létező cél az eredményesség volt. Beosztottjaiból a „lelket is kitaposta”. Persze akadnak Bakondi-katonák is. Amerre szolgált, pontosabban, ahol parancsolt, mindig igyekezett kiépíteni az őt támogató kört is. Még a hívei is nárcisztikus figuraként jellemzik, aki elől végül mégis mindig a főnökei tépik le a babért.

Ki emlékszik már arra, milyen szerepet vitt a vörös iszap által dúlt falvak rehabilitációjában? Az első Orbán-kormány idején a felső-tiszai árvíz utáni helyreállításban. A végrehajtók tragédiája ez. Ha elrontanak valamit, szorulnak, ha sikeresek, a politikusok viszik el a show-t. Orbán nem véletlenül bízik Bakondiban. Nem véletlenül tette meg a kerítésügy kommunikátorának. Az objektumot a honvédség műszaki állománya építette, mégis „a nagy migránsrohamot”, „a kerítésen áthajított gyereket”, Ahmed H. „terrortámadását”, a migránsvonatok leállítását az állami tévében rendre Bakondi kommentálta.

Pedig az egykori határőrtiszt nem mindig volt a Fidesz híve. A Bakondi-sztori valójában megtérések és átállások története. A rendszerváltás a határőrállománynak felkavaró élmény volt. Egy volt műszaki tiszt meséli: 1989-ben, amikor közeledett az MSZMP átalakuló kongresszusa, a „téziseket” a határőr-alapszervezet is megvitatta. A fő kérdés az volt, mit tartsanak az egypártrendszer felszámolásáról. Bakondi és csoportja ebben nem ismert pardont.

– Nem tudom, maradt-e írásban nyoma, de akik jelen voltak, emlékeznek, hogy Bakondi és B. ezredes azt mondta, „felszólítunk minden határőr kommunistát, hogy minden eszközzel védje meg a népi demokráciát”. Ez ma viccesnek tűnik, de ’89-ben nem volt az – meséli egy egykori kollégája.

A katasztrófavédelemben soha nem fogadták be teljesen a határőr Bakondit. A tűzoltók a bárdolatlan katonát lenézték, vezetési stílusát idegennek tartották. Ez magyarázhatja Bakondi mai frusztráltságát. 1980 táján viszont még napfényes jövő előtt állt. Parancsnokhelyettes volt Röszkén, később Ferihegyre került, majd ’87 körül átvezényelték a Határőrség Országos Parancsnokságára, határforgalmi főosztályvezető, elvben az összes határátkelő parancsnoka lett. A harmincas évei közepén járó Bakondit a rendszerváltás a baloldalon találta. Felívelő karrierjét akár meg is szakíthatta volna a rendszerváltás, nem csoda, ha görcsbe rándult a gyomra az ambiciózus, fiatal tisztnek.

Ám ’90 után kiderül, nem eszik olyan forrón. Boross Péter belügyminiszter sietve kijelentette, hogy aki beáll a sorba, aki lojális, annak jövője van. 1990-ben országos parancsnokhelyettesként Bakondi máris komoly feladatot kapott, közreműködhetett a hivatásos határőrség létrehozásában, a délszláv válság határövezeti feladatainak megoldásában. Ezredessé, majd dandártábornokká léptették elő. Kortársai mosolyogva mesélik Bakondi botladozását, helyezkedési kísérleteit a rendszerváltás zavaros világában. Kezdetben hangsúlyozta „kisgazda gyökereit”, miközben érdekelte az igazi kereszténydemokrácia is. A Horn-kormány hatalomra jutásakor felújította baloldali vonzalmait. Egy helyi káder meg is jegyezte neki: „Te is minden voltál már, Gyurikám, csak akasztott ember nem.” Az illetőnek – szerinte emiatt – hamarosan távoznia kellett a pozíciójából. Bakondi értette a viccet, de nem mindig szerette.

A polgári közlekedésben merev, úrhatnám figurának ismerik. Egy netes lap idézi annak a tűzoltóvezetőnek a történetét, aki egy értekezleten Bakondit „igazgató úrnak” szólította. Ő azonban nem volt hajlandó reagálni a mondandójára, füle botját sem mozdította, míg a tűzoltó rá nem talált a főigazgató titulusra.

Bakondi és Pintér csaknem harminc éve ismerik egymást. 1991-ben közösen szervezték meg a pápalátogatás külső és belső biztosítását, több sajtótájékoztatón is együtt szerepeltek. Pintér ekkor szúrhatta ki az agilis Bakondit. 1999-ben döntötte el, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság élére állítja. Egyetlen akadály a határőr-egyenruha volt, Bakondinak le kellett szerelnie. Így kezdődött 2000-ben az újabb karrierje. Pintér tudta, mit tesz. A buldogtermészetű Bakondi szervezőkészsége, fellépése, kíméletlensége segítette a szervezeti integrációt.

Tegyük hozzá, Bakondi híre nem mindenütt riasztó. A felső-tiszai árvíz polgármesterei, kárvallottjai szerint szót ért a lakossággal, a dolgokat meggyőzően adja elő, ígéreteit betartja. Karakteréhez jobban illik a „harci helyzet”, az igazi terepmunka. Fő profilja a csapatépítés.

Fotó: Kovalovszky Dániel

A tűzoltóság és a polgári védelem egyesítése az OKF szervezeti keretei között azért volt kényes folyamat, mert az önkormányzati tűzoltóság patinás szervezet volt. A szakmának a 19. századig visszanyúló hagyományai vannak, nem véletlen, hogy a tűzoltókkal törtek ki a NER első konfliktusai. Az autonómiára hajló tűzoltó nem NER-kompatibilis. 2011-ben ők szervezték az első tüntetéseket is. A Lánglovagok (egy facebookos tűzoltócsoport neve) hamar összetűzésbe keveredett Bakondival, aki úgy reagált, hogy tűzoltó altábornaggyá neveztette ki magát.

– Mit keres itt ez a határőr, aki még slagot sem látott? – háborogtak a tűzoltók. – Mi köze a tűzoltóhagyományokhoz?

Az igazság persze az, hogy a polgári védelem és az önkormányzati tűzoltóság egymás mellé rendelése uniókompatibilis megoldás volt. A helyzet már akkor feszült volt, mikor 2001-ben a veszélyességi pótlékról szóló vitában Bakondi nem védte meg a belüggyel szemben a tűzoltó-szakszervezeteket. 2012-ben, Bakondi második ciklusában pedig a helyzet végképp elmérgesedett. A lovagokat fölbosszantotta, hogy Bakondi saját képére formálta a szervezetet: a tűzoltóautókat átmatricáztatta, a tűzoltózenekart átkeresztelte (a Katasztrófavédelem Központi Zenekara lett), még a Tűzoltómúzeum nevét is megváltoztatta (Katasztrófavédelmi Központi Múzeumra).

Bakondit őszintén megrendítette, hogy a 2002-es kormányváltás után az új belügyminiszter, Lamperth Mónika rövid úton menesztette. Az akciót vizsgálat is megelőzte. Firtatták többek között a Tisza-vidéki helyreállításban az úgynevezett martinsalakos házak mára már elfeledett ügyét. Lamperth kivizsgáltatta a történetet, szerinte akadtak is „necces dolgok”, de korrupciót nem lehetett Bakondi rábizonyítani. A vizsgálat azzal zárult, hogy „a testület (a katasztrófavédelem) költséggazdálkodásában számottevő hiányosságok akadtak”. Lamperth ma már úgy látja, az akció – különösen a kirúgás módja – nem volt elegáns.

Mint a főigazgató ismerői mondják, Bakondi szeretett volna a hivatalában maradni, és ezért sokat meg is tett. A 2002-es kormányváltást követően gyakran hangsúlyozta baloldali elkötelezettségét, szolgálatkészségét, „bokáját csattogtatva”. Hiába. Azóta egyszer összefutott vele Lamperth egy siófoki szupermarketben, de Bakondi nem fogadta a köszönését. Mára minden megváltozott, Lamperth kiesett a politikából, Bakondi meg a NER kulcsfigurája lett.

A volt határőrt mélyen megérintette, hogy életében először civilként kell megkeresnie a kenyerét. A pletykák szerint akkor is Pintér állt mellé. Bakondi jogi szakvizsgája megvolt, Darázs és Társai néven ügyvédi irodát alapított. Egy akkor még ismeretlen (később elhíresült) cég, az UD Zrt. felügyelőbizottsági tagjaként s egyúttal jogi képviselőjeként aratta első sikereit. Bőven volt feladata. Lapunknak adott egyik korábbi interjújában Bakondi hangsúlyozta, mennyire büszke rá, hogy a civil szférában is sikeres lehetett. Valami mégis visszahúzta. A katasztrófavédelemmel nem szakította meg a kapcsolatot, eljárt az intézményi bálokra, részt vett a társasági életben. Alámerült és kibekkelt hét évet. Alkalmanként szakértett a Fidesznek.

Egy percig sem volt kétséges – főként, amikor már közelgett a 2010-es fordulat –, hogy az altábornagy visszatér a katasztrófavédelemhez. A szakmai csúcsra 2013-ban ért fel. A mindeddig legnagyobb dunai árvíz, a 2013-as hősi védelem volt a 2014-es választási kampány előjátéka. Orbán Győrtől Mohácsig száguldozott a töltésen, reggelenként a válságstábbal kezdett. Bakondi miniszterelnöki megbízottként végig a nyomában caplatott. A kormánymédia jól teljesített. Ha valaki nem ért az árvízvédelemhez, az minden bizonnyal Bakondi, ám az árvízi hajós képében homokzsákot pakoló miniszterelnök alakja kampányszempontból imponáló volt.

2015-ben Bakondi nyugdíjba vonult, de már 2016-ban újra a topon volt. Orbán belbiztonsági főtanácsadója lett, sorra járta a hírstúdiókat, hirdette az igét, népszerűsítette a nemzetvédelem ügyét. Máig nem tudni, hogy a 2015-ös „migránsfuttatásban”, az apokaliptikus forró nyárban, a vonatok blokkolásában, a hisztérikus torlódásban, az egész ördögi számításban mi volt Bakondi szerepe. A kerítésállításban és a védelem kialakításában viszont konkrét feladatot kapott. A kerítést azóta is gondozza-finomítja a gépezet, járőröznek a határvadász századok, épül a harmadik vonal, és üzemel a beszélő kerítés.

Maga a drót, a csupasz táj, a pengeháló látványa nem túl vonzó, Bakondi mégis úgy tekint az objektumra, mint saját gyermekére. Rajong érte. Naponta kétszer levonja a tanulságot: ez garantálja a biztonságot. Igaz, teszi hozzá, a határzár önmagában nem elég, társadalmi támogatás is kell hozzá. Politikusok ezt le is fordítják: leadott szavazat formájában.

Csapataink járőrözésben állnak.