A keménykedés nem riasztja el a menekülteket

Hiába vonják meg tőlük a juttatásokat vagy hoznak szigorú intézkedéseket ellenük, a bevándorlók továbbra is jönnek, legfeljebb máshol kötnek ki, mint ahol szerettek volna – írta az Independent című brit lap.

2016. február 11., 06:49

Erre a következtetésre jutott a londoni Külföldi Fejlesztési Intézet. Mint megállapítja, a politikusok jócskán túlbecsülik a várható hatást, amikor például kerítést húznak Magyarországon, mert az nem riasztja el az érkezőket, csupán másfelé tereli őket.

A felmérés készítői hangsúlyozzák, hogy ezt így nem lehet csinálni. Itt regionális válságról van szó, a migráció továbbra is folytatódik, és nem lehet remélni, hogy magától leáll.

(Szelestey Lajos/Klubrádió)

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.