A jövő sem lát engem – „Kormányváltó kereslet lenne, kormányváltó kínálat nincsen”
– Kormányváltó kereslet lenne, kormányváltó kínálat nincsen – szögezi le elöljáróban egy volt politikai korifeus. Leszögezni sok mindent leszögez, névvel nem vállal semmit. A hangulat enyhén szólva ideges, maga a rendszer áll épp fejre, nem az egészségügy, nem a közigazgatás. A gazdaság került omlás közeli helyzetbe. A pénzügyi tartalékok, ahogy most kiderült, mégiscsak végesek. Szemfényvesztés volt a tengernyi presztízsberuházás, csillogó stadion. A lakossági és céges adósságszolgálat felfüggesztése, a banki gyakorlat jegelése mögötti szándék nehezen értelmezhető. Munkahelyvédő program született, de Magyarországon gyakorlatilag nincs munkanélküli-segély, ami van, voltaképpen formális. Harminc éve még létezett ilyen. (Na ja, a privatizáció. Azt is be kellett valamivel adni.) Naponta négyezren vesztik el a munkahelyüket. Ha így tartjuk a tempót, havi átlagban százhatvanezer, a járvány végén négyszázezer munkanélküli lesz. Tartalékaik egyáltalán nincsenek. Szerintünk kormány sincs, kormánydöntések vannak. A teljhatalommal felruházott miniszterelnök kórházakban bolyong a nyomában lihegő stábokkal.
A politikai elemzők szövegei szétesők. A járványt a politikai változás előszelének tartják. Nem is tudják, melyik fontosabb. Mert ha lecseng a járvány, a nyomor megmarad.
– Kormányváltó kereslet lenne, kormányváltó kínálat nincsen – ismételgeti makacsul emberünk. Závecz Tibor közvélemény-kutató magánvéleménye irányadó:
ilyen időkben, sokkhatás alatt, a szavazók leblokkolnak, a regnáló hatalom mellé zárkóznak, egy ideig kitartanak, de a türelem véges.
– Mégis a kormánypárt van döntési helyzetben – magyarázza Závecz.
Závecz TiborTehát marad az évek óta megszokott ötven-ötvenkét százalékos fölény. A pártarányok látszólag befagytak. Závecz szerint fontos lelki attitűd, hogy párt és népe összenőttek. Megszokták egymást. Új szavazót a Fidesz nem szerez (a fiatalok a felmérések szerint kerülik őket), de maradnak a régiek.
Az országrengető gazdasági válság mozdítja meg majd őket. Az lesz az igazi politikai válság: Orbán nem adja meg könnyen magát.
Kérdéseinkkel elsőre azt kutattuk, felkészült állapotban fogadja-e az ellenzék a várható változásokat. Egyszer ugyanis feladatuk lehet. Másodszor azt vizsgáltuk, milyen helyzetben van a kormány. Milyen szándékok, számítások, machinációk, üzleti tervek foglalkoztatják? Harmadszor azt néztük, miféle zene bontakozik ki a fülsértő korona kakofóniából. Mi lesz velünk? Mi lesz az országgal?
A közvélemény-kutató a gazdasági mentőcsomagban túl sok mentőelemet nem lát. Nem tudja, milyen szándék szülte. Magyarországon sok olyan, partvonalon hagyott kisvállalkozás van, amely vállalkozói attitűddel csak a tulajdonos munkabérét termeli ki. Tartalékot felhalmozni nem tud, nem is akar, a piac hullámain hányódva működik. Magyarországon negyvenötezer kkv-s (kis- és középvállalkozói) üzleti egység működik egy főtől ötvenig terjedő létszámmal. A járványt sem élhetik túl. A munkanélküliekkel az Orbán-csomag gyakorlatilag nem foglalkozik. Ők nincsenek. Mérvadó kormányzati tanácsadók persze vannak. Parragh László, az iparkamara elnöke úgy nyilatkozott, hogy aki eddig szakács volt (és a vendéglők bezárnak), képezze át magát, mondjuk, péknek. Kenyérre szükség lesz.
Túl sok ötlet, vízió, látomás az ellenzéket sem kísérti. „Adjanak ennyit, amennyit az egészségügyieknek.” Az ember azt várná az ellenzéktől – állítják politikai veteránok –, hogy már februárban, a szükséghelyzet kihirdetése előtt alakítanak valami bizottságot, stábot. (Nem kell pártelnököknek lenniük benne, Gyurcsánynak pláne nem.) Ez a testület, kerekasztal kommentálja a híreket, kormányzati lépéseket, reklamálja a hiányzó maszkot, találkozik fontos testületekkel. Szabó Tímea hiába jelentkezne be a nem létező Párbeszéd nevében, hogy tárgyalna. De ha lenne egy hattagú testület – bevéve a parlamenten kívüli Momentumot –, amely kiad egy közleményt, jelzi, hogy létezik, van ellenzéki alternatíva. Lenne kire szavazni, ha úgy hozná a sors. Emlékeink szerint volt már ilyen. Ellenzéki Kerekasztalnak hívták. Egyetlen lényeges belső szabálya volt: a többiek tudta nélkül nem állnak szóba az állampárttal. Ezt be is tartották, amíg az utak el nem ágaztak. Egy ilyen testület működtetése nem követelne erőfeszítést, ennél több innováció nem is kell a vírusválság árnyékában. Ezt sem tudták kiizzadni.
Maga a válság számos ponton adott volna sanszokat az ellenzéknek.
Az elsővel még éltek is. Török Gábor sajnálta le az ellenzéket a „meghatalmazási törvény” (Goebbels után szabadon) körüli állítólagos ügyetlenkedés miatt, mondván, alaposan csőbe húzták őket. Sikerült olyan látszatot kelteni, hogy hataloméhes, sóvár és szerencsétlen társaság, amely a nemzet végóráján „a vírusok pártjára áll”. Magyar Bálint volt miniszter szerint ez nem igaz. A szavazás eleve csapdahelyzet volt. Van úgy, hogy elvek mellett kell kiállni, s ezen csak veszteni lehet. Ez valóban ilyen volt: brutális igen-nem helyzet. Képtelenség volt kompromisszumos döntést hozni.
– Olyan ez – mondja Magyar Bálint –, mintha azt mondanánk Szigetvár védőire, hogy csőbe húzta őket a török, mivel csak arról dönthettek, kirohannak, vagy benn maradnak. Kirohantak és meghaltak. Tiszta ügy volt.
A másik problémahalmaz végtelen lehetőségeket nyújtott volna, ha élnek vele. Néhány hét távlatából már látszik (bizonyítják a szomszéd országok sikerei), hogy a kormány a világjárvány ügyében teljesen fogalmatlan és vaksi volt. Talán pánik és öncsalás feszélyezte őket. Nem merték riasztani a diadalmámorban úszó Orbánt: főnök, vége. Már a kapu előtt tombolt a járvány, ők még javában migránsoztak, cigányoztak. Matolcsyék új aranykorról, három és fél százalékos növekedésről áradoztak. Februárban Szlovákia már komoly előkészületeket tett. Magyarország március elején tette meg az első lépéseket. Az sem igaz, hogy titokban készülődtek, tartalékolták tervei- ket. Mára talán már utántöltenek, szorgosan másolják az osztrák tejtestvéreket. Befutottak a kínai maszkok (tömeges tesztelés ma sincs), de hogy az ellenzék mit hagyott ki eddig, lehetetlen felmérni.
A pénzszórás ugyanis folytatódott. Nem biztos, hogy járvány idején kell egy egyházi iskola vívótermének építésére 700 milliót adni. Nem biztos, hogy járvány idején kell a megszokott Mészáros-céggel vasutat építtetni. Az ostoba gazdasági döntéssorozat márciusban az ellenzék kimeríthetetlen vadászmezeje lehetett volna. Megindító, egyúttal visszás, hogy az érkező kínai maszkszállítmányból 600 ezret kapnak a határon túli magyarok, míg Karácsony Gergely önkormányzata (Budapest) 150 ezret pénzért vásárol meg.
A Karácsony-affér
Szerencsétlen konfliktus volt a miniszterelnök megvető kiszólása szokásos pénteki rádiószózatában. A főváros által fenntartott Pesti úti idősotthonban elhunyt több gondozott. Orbán nem túl átgondolt megjegyzése szerint egy idősotthont sem képesek rendesen irányítani. Karácsony válaszul kirakta a honlapjára, hányszor kérte az önkormányzat az egészségügyet, teszteljék, szűrjék végre az idős embereket. A történetnek van előképe. 2007-ben, a kórházi reform idején Hódmezővásárhelyen a mentőben hunyt el egy beteg. A kórházat akkor a Lázár János által vezetett vásárhelyi önkormányzat felügyelte. Nem sokkal később egy tüzes tüntetésen a második Gyurcsány-kormány egészségügyi miniszterét, Horváth Ágnest a helyi Fidesz „Gyilkos Ágnes”, „Mengele” transzparensekkel lepte meg.
A kormányzat (főleg a kormányférfiak) „gyarapodási tervei” vírusidőben is találékonyak. Az adósságszolgálat halasztása kedvező helyzetbe hozza a válság által fenyegetett (amúgy is túlfejlesztett) szállodai és turisztikai ágazatot. A Mészáros-birodalom sosem volt szemérmes, ha félállami bankok hiteleiből kellett mélymerítést végezni. (A zseniális gázszerelő gazdasági univerzuma hitelekből állt össze.) A kissé felfújt hitelállománynak az adósságfizetés felfüggesztése bizonyára jót fog majd tenni. Az ötven karanténhotel kiválasztása – járvány idején normális intézkedés lenne – szintén az ágazatot erősíti. A szállodaipar iránti lojalitást fémjelzi, hogy az oda szánt Szép-kártya-pénzeket még ínség idején sem lehet ételre, italra költeni. A gondosság ebben is szembetűnő. Alig titkolt büszkeséggel jelenthetjük ki: miniszterelnökünk hotelszakma iránti szenvedélye vészhelyzet idején sem lanyhul. Ami feltűnhetne az ellenzéknek is. De ők másban utaznak.
A kritika másik terepe „a soha nem látott léptékű” nemzeti mentőcsomag lehetne. Az elemzők sem értik (vagy eltérően magyarázzák), mit is jelent a három hónapra biztosított hetvenszázalékos állami bértámogatás. Leállásról vagy rövidített munkaidőről, esetleg bérköltségről van szó? A témának azóta irodalma van. Keserű kenyér tízezreknek, de az ember mégiscsak munkában van, fizetik utána a nyugdíjjárulékot, nem veszik le a tábláról. A másik orbáni szenzáció, a 13. havi nyugdíj „visszaépítése” ebben a nyelvi keretben a pofátlanság mintaképe. Tizenharmadik havi pénzről szó sincs. Simonovits András nyugdíjszakértő fejtette ki, hogy a jövőre ígért alamizsna egy átlagnyugdíjasnak havonta háromezer forint juttatást jelent majd.
A mentőcsomag szerkezetéről elmondható, hogy Orbán makacsul tartja magát kormányzásának elején bekonferált vezérelvéhez: pénzt csak munkáért hajlandó fizetni. (Maga a szöveg szerepel Gömbös Gyula 95 pontos nemzeti munkaprogramjában – 1933.) Most keresletet kellene növelni, ehhez pénzt kellene adni vagy szórni, szemlélet kérdése. A másik orbáni elv szerint nem veszünk fel kölcsönöket. Orbán ott áll, teljes felhatalmazás birtokában, a maga által kinevezett hajbókoló udvaroncai között, és tíz év rutinja után képtelen a kommunikációra alapozott politikai kormányzás medréből kilépni.
– Most még nem várható politikai átrendeződés – mondja Závecz Tibor. – De ami most történik, következmények nélkül megúszni nem lehet.
A mentőcsomag megítélése vélhetően nem a politikai ellenzék feladata lesz. Ehhez nem kell segítség. A választók kezükbe veszik végre sorsukat, és maguk rendelkeznek. De válságidőben nem láthatunk messze. Ahogy a szólás tartja: nem látom a jövőt. A jövő sem lát engem.
