A hosszútávfutó, vagyis Balsai, az alkotmánybíró

– A Pista igazi parlamenti rottweiler, remek politikai testfelépítéssel, jobb vele vigyázni, mert bármilyen barátságos, ha félreérthető mozdulatot teszel, amely arra utal, hogy az ő maszek csontjára utazol, szétmarcangol.

Kis mosoly. Ez már a múlt. A volt kolléga túl jól ismeri Balsait, húsz évet küzdöttek végig együtt, de főleg egymás ellen.

Balsai régi ismerői mondják: nem könnyű eligazodni egy annyira bonyolult, áttekinthetetlenül szövevényes frakciódzsungelben, mint amilyen ma a Fideszé. Balsainak sikerült. Taktikai érzéke húsz év után sem hagyta cserben. A rendszerváltás körüli izgatott tolongásban, súlyok és ellensúlyok érzékeny ismerőjeként, névtelen ügyvédecskeként halászta el az igazságügyi tárcát, és négy évig meg is tartotta.

Furcsa, hogy a rendszerváltó törvényalkotási lázban ennyire arctalan, jellegtelen miniszter adminisztrálja végig a történelmi első ciklust. Ki emlékszik az akkori Balsaira?

Balsai nem is jogi munkásságáról, miniszteri teljesítményéről, inkább politikai megnyilatkozásairól ismert. Nagy erővel szorgalmazta az ’56-os sortüzek elkövetőinek perbe fogását. Vajúdtak a hegyek, de a dolog megrekedt két szklerotikus ávós alkalmi őrizetbe vételénél. Egyetértett az ügyészség parlament alá rendelésével. A szervezet ma „elszabadult hajóágyú”, a pártok játékszere. Működési zavarai sikeresen aknázták alá a magyar igazságszolgáltatás maradék tekintélyét. Balsait a korai MDF-ben Salamon László ikercsillagaként tartották számon, de „a Laci túl korán dobbantott”. Balsainak jó tempóérzéke volt. Akkor lépett át a Fideszbe (2006), amikor nagyon várták tőle.

Ismerői egykori pártelnökével, Dávid Ibolyával vetik össze. Egy dologban hasonlítottak is. „Valami különleges műszer kattogott a fejükben: hatszáz kilométeres sugarú körben regisztráltak minden érdeksérelmet.” Dávid Ibolya nagy túlélő volt, de Balsai túlélte őt is. Hogyan?

Pártütők

2002 óta a Lezsák-vonal dühöngő hívei egyre elégedetlenebbül figyelték, hogyan nyeli le, emészti fel, fazonírozza át Dávid a dohos, ónacionalista kispártot. 2004-ben az első uniós választás balsikerére alapozták taktikájukat. Az MDF megugrotta a küszöböt, a puccs el is bukott. 2004 nyarán egy Pest megyei élményfürdő büféjében, két bécsis zsömle és egy sör között mégis kitört a fedélzeti lázadás: megalakult a pártütő Lakitelek Munkacsoport, majd tizenkét fővel szárba szökkent a Nemzeti Fórum, hogy azonnal be is olvadjon a Fideszbe.

A magyar parlament történetének egyedülállóan szép pillanata volt, amikor a frakció többségi szavazással leváltotta Herényit, a frakcióvezetőt, aki egy A4-es papíron leváltotta a leváltókat, amit a házbizottság (és az MSZP) derűs közönnyel fogadott.

Balsai ezt csöndesen asszisztálta végig. Némán evezett át a Fideszbe.

Meglepő volt az exminiszter kései politikai virágba borulása. Ritkaság, hogy egy kiégett, megkopott politikus tizenhat, később húsz év után szerezzen életében először egyéni mandátumot. Igaz, a budapesti 2-es körzet a jobboldal legstabilabb, zöldszigeti bázisa.

Ez a ciklus Balsainak már ráadás. Jutalomjáték, politikai végkielégítés – mondták 2009 őszén a Fideszben. Így láthatta maga Balsai is. Annál nagyobb volt a meglepetés, amikor Szijjártó Péter szóvivő októberben felsorolta az elnöki stáb új tagjait. A jogi kabinet élén Balsait láttuk. Reszortja a szükséges elszámoltatások módozatainak jogi kidolgozása, a stratégiai lépések megalapozása volt. „Afféle ellen-Kellernek gondoltuk, dörzsöltebb kiadásban. Nagyon nagy arca volt.”

– Szerkesztő úr, ez nem nehéz feladat – mondta, amikor a kampány hajrájában a munka nehézségeiről érdeklődtünk. – Főleg önöknek köszönhetünk sokat. Én csak újságot olvasok. Dőlnek a csontvázhalmok a szekrényekből. Vagy nem?

De igen. Ami a csontokat illeti, a rágcsálást a kabinetigazgató a törekvő fiatalokra hagyta. Nem blamálta magát ilyesmivel. A munka dandárját a dinamikus Papcsák, majd az őt váltó Budai Gyula végzi.

Méltó búcsú

Balsai komoly jogi felkészültséget igénylő, esztétikus feladatokat vállalt. Ő terjesztette be s fogadtatta el a 2006-os zavargások ítéleteit anulláló „semmisségi törvényt”. Miniszterelnöki megbízottként vizsgálta (már negyedikként) az októberi utcai botrány körülményeit. Az alkotmányügyi bizottsági elnökség viszont mindenkit meglepett. Balsai befutott, mint mindig.

Egy alkotmánybíró kilenc évig maradhat hivatalban. A hetvenedik életév a záró korhatár. A törvény Balsai István legszemélyesebb alkotása. A bizottsági elnök saját magának készítette elő a terepet. Az új bírákat az eseti bizottság Balsai nélkül hallgatja meg. Kövér házelnök jól átlátta: bizarr lenne, ha a párbeszéd öninterjúvá alakulna.

– Ha valaki, a Pista alkalmasnak tartja magát – mondja a volt kolléga.

A bukott alkotmányt utoljára kellett módosítni, ezúttal Balsaiék miatt. Méltó búcsú. Balsai szerint ez azért fontos, hogy a felálló új AB-nek maradjon ideje a felkészülésre. Vagy azért, hogy a Széll Kálmán-terv rendelkezéseit az új, masszívan fideszes többségű testület bírálhassa el. Balsai abszurd feltételezésnek tartja, hogy az új Alkotmánybíróság politikai ágensek köre lesz. A bírák ’89 óta mindig pártalkuk révén kerültek oda. Először öt, a választások után tizenegy. Horn Gyula itt megállt. Balsai szerint a bírák leválthatatlanok, s a legjobb meggyőződésük szerint működnek majd. És valóban: az agyonszekírozott Stumpf egy politikailag érzékeny ügyben máris különvéleményt fogalmazott meg. Az exhibicionista Pokol Bélával törököt fogott a Fidesz. De Balsaira számíthatnak. Mindig függött valakitől.

– A Pista mindig megkereste és meg is találta, kinek akarja kiszolgáltatni magát – mondják egykori frakciótársai.

A volt miniszter, pályája csúcsán, nagy szakmai kihívás előtt áll: olyan törvényeket kell kiveséznie, amelyekről ő maga is szavazott, amelyeket ő terjesztett elő. Ez komoly lelki teher lesz. Aggódva várjuk a fejleményeket.

Aggályos-e?

Mások is aggódnak, ha nem is Balsaiért. Majtényi László, az új alkotmány legfőbb kritikusa határozottan ellenzi, hogy aktív képviselő alkotmánybírói szerepkörbe lépjen.

– Hogy kérdezte? Aggályos-e? Nem, nem aggályos. Ez összeférhetetlen. De semmin sem lepődöm meg. Bárkit nyomnak be oda.
– Miért? Balsai képzettsége, múltja adott. Húsz évig jogászkodott, miniszter is volt. Formailag belefér.
– Nem fér bele – mondja Majtényi. – A tilalom, hogy a képviselő mandátumának lejárta előtt (vagy azután egy ideig, vagy soha) ne legyen alkotmánybíró, csak jogalkotói slamposságból maradhatott ki a szövegből. De ezt érezni kell, annyira nyilvánvaló.

Érezni kell, de nem mindenki érzi.
– A Pista nem annyira érzi – mondják jóakarói.
Persze a politika hosszú távú pálya. Sok akadályt kell megugrani.

– Neki ez már nem hosszú táv – mondják volt képviselőtársai.

– A hosszabb távot már lefutotta. Hatvannégy éves, hat évig még maradhat. Ellesz. Ez a tökéletes pályaív.

A politikai verőember, a kényes erkölcsű elszámoltató életében először zárt testületbe kerül. A döntés közös felelősség, a bírálat is a testületet sújtja. Vagyis senkit.

A Donáti utcában csendesek a délutánok, jó a kávé, az előterjesztések szabályosak és sterilek. Nincs szenvedély, hatalomféltés, intrika. Néha cseng a telefon. Üzennek valamit.