A horvát határnál egyszszercsak elfogy az M6-os autópálya

A semmiben végződik a majdnem teljesen kész autópálya utolsó szakasza.

2023. július 13., 13:41

Szerző:

 A kilométerenként négy és fél milliárdba kerülő autópályáról töltött fel képeket a Főmterv, amelyen az M6-os szinte teljesen befejezett utolsó szakasza után nincs semmi, csak szántóföld. A horvátországi folytatás egyelőre nincs meg, a tervek szerint tavaly írta volna ki rá a horvát kormány a kivitelezési tendert, aztán ennek időpontja idénre csúszott, és egyelőre nem tudni, mikor lesz – figyelt rá fel a Telex.

A tervek szerint nemzetközi közlekedési korridor készül a Balti-tengertől az Adriáig (Ploče városáig), aminek eleme a magyar M6-os és a horvát folytatása is, amely majd a bosnyák Zenicán és Szarajevón is keresztül megy. 

A forgalom egyébként meglehetősen gyér az M6-oson, 2013-as adatok szerint például kisebb, mint a 86-os főúton, ekkor mégis az autópálya befejezése mellett döntöttek, hiszen a 2010-ben átadott szakaszból még hiányzott a határig 20 kilométer.

A horvát szakasz hozzáépítése után sem valószínű, hogy sokkal nagyobb lesz a forgalom, ugyanis a bosnyák részekre még sokáig várni kell.

(Kiemelt képünk: Főmterv Zrt. Facebook oldala.)

 

Magnézium tablettát szinte mindenki szed, vagy önmagában, vagy valamilyen multivitamin részeként. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogyan visszük be a szervezetbe a magnéziumot, mert hiába szedi a legdrágább tablettát, nem fog felszívódni, ha ezt a néhány szabályt nem tartja be.

Újabb rekordot döntött meg Orbán Viktor. A miniszterelnök immáron (2024. október 21-én) 5259 napot töltött el összesen a miniszterelnöki székben.