A hírcentrum hitele

Úgy látja, kizárólag Lomnici kitakarásos ügye és az operaházi tüntetésről készült riport miatt érte presztízsveszteség a közszolgálatot, de a hitelessége nem kapott halálos sebet. Mégis megvált hírigazgatójától. Az MTI vezérigazgatóját LAMPÉ ÁGNES kérdezte.

2012. február 8., 12:10

- Lemond?

– Eszemben sincs.

- Nagy Navarróék nem tágítanak, most is itt tüntetnek a székház előtt.

– Hál’ istennek, hogy lehet tüntetni Magyarországon, de akkor sem mondok le. Miért tenném? Azért, mert becsúsztak hibák?

- Jó pár becsúszott.

– Mondja: mennyi?

- Sorolom. Cohn-Bendit-hamisítási ügy.

– Sem a Médiatanács, sem pedig a bíróság nem meszelt el bennünket.

- Az NMHH épp a minap egy beadvány kapcsán határozott úgy: nem indít hatósági eljárást, mert a kérelmező kifutott a határidőből. Szalai Annamária szerint pedig a hatóság csak akkor állapíthatja meg emberi méltóság megsértését, ha nemcsak egyéni, hanem közösségi érdekek is sérültek.

– Tehát nem ítéltek el bennünket. Vagyis a riport számomra nem sorolható a hibák közé.

- Az NMHH sokak szerint politikailag elfogult.

– Ez politikai vélemény, én pedig közszolga vagyok. Mi a következő úgymond hiba?

- A Mozgáskorlátozottak Egyesülete tudatos hazugsággal vádolta a Híradót, miután az a kormány támogatási rendszeréhez fűzött kritikus véleményükről nem, csak a döntés „propagálásához” kapcsolódó részletekről számolt be.

– Valóban volt félreértés, de megegyeztünk.

- Tehát ez sem hiba?

– Ez sem.

- A Krisna-tudatú hívek Blaha Lujza téri ételosztásáról szóló riportban nem a krisnások, hanem az Ökumenikus Segélyszervezet számlaszámát adták meg.

– Össze akartak ugrasztani bennünket, de a közösség, nagyon tisztességesen, közleményben köszönte meg az MTV híradójának az együttműködést és a hírverést.

- Az MTVA Közüzemi Tanácsa szerint „a Híradó a manipuláció eszközéhez folyamodott”, mert azt a látszatot keltette, hogy a szakszervezetek elhatárolódnak a Lomnici-ügy miatt éhségsztrájkoló kollégáiktól.

– Itt sem született elítélő határozat.

- Az Élő Gábor elbocsátásáról és Papp Dániel felmentéséről szóló hírben egyikük nevét sem mondták be.

Az MTVA vezérigazgatójával közös közleményt adtunk ki, amelyben mindkét név szerepelt.

- Az operaházi tüntetés élő bejelentkezésében nem mutatták a több tízezres tömeget. A riporter egy rendőrök által lezárt, csendes utcáról jelentkezett be.

– Ez valóban súlyos szakmai hiba volt, de a hamisítás és a politikai indíték vádját visszautasítom. Képtelenség, hogy egy intézmény, amelynek öt-hat platformja van – Krónika, híradók, fotó –, az egyikben tudatosan hamisítson, majd az összes többiben önmaga cáfolja ezt.

- Azt a hivatalos magyarázatot is nehéz elképzelni, hogy a közvetítőautó elkésett a helyszínről.

– Valóban nehéz volt odajutni, mert a rendezés nem volt tökéletes. Mi pedig elkövettük azt a hibát, hogy csak egy olyan masinát küldtünk, amely alkalmas élőzésre. Fenn dolgoztak a Várban, nem értek le vele időben. Az operatőr addig is vette a tüntetőket, és amint a gép befutott, azonnal bejátszották a stúdiónak a vágóképeket. A riporter viszont rossz helyen állt, ráadásul a megbeszélttel ellentétben nem egy perc húsz másodpercet beszélt, hanem csak negyven másodpercet, majd visszaadta a szót a stúdiónak, ahol senkinek nem volt annyi lélekjelenléte, hogy kérdezzen egyet. Pedig ez esetben rátehették volna a szövegre a képeket.

- A riporter legalább azt megjegyezhette volna, hogy több tízezren vannak, csak nem jutnak a közelükbe.

– Vagy az operatőr megfordulhatott volna. Történt négy-öt szakmai hiba, ami egyenként belefér, de összességében nem. A következő híradóban már benne voltak a tüntetőkről szóló felvételek, és húsz fotót adtunk ki az eseményről. Egyetlen bejelentkezést rontottunk el, de tudatos politikai merényletről szó sincs.

- Lomnici Zoltánt tudatosan takarták ki.

– Az MTI tavaly százkét olyan hírt adott ki, amelyben szerepelt Lomnici Zoltán neve, miközben ő azt állítja, kitiltották a közmédiából. A Híradónál valóban többen nem szerették, erőszakosnak tartották, de ezen a munkaterületen nincs helyük az érzelmeknek. Az említett esetben az volt az ukáz, hogy ne szerepeljen az összeállításban.

- Csak mert nem szerették?

– Szakmailag indokolt volt, hogy mások szerepeljenek. De mondom, nagy hiba volt kitakarni. Rengeteg félreértés és figyelmetlenség vezetett ide.

- Konkrétan?

– Nem volt segédszerkesztő, pedig már zajlott az adás a Duna Híradóban. A kitakarást – ami egyébként rövid ideig volt látható – a felelős szerkesztő nem vette észre, ugyanis rossz volt a felirat, azzal foglalkozott. Az MTV Híradó pedig ellenőrzés nélkül vette át anyagot, mondván, az már volt adásban, bizonyára rendben van. Itt sem volt politikai töltet, már csak azért sem, mert Lomnici Zoltán abban az időszakban nem bírt politikai vegyértékkel. Amúgy ő azt állítja, birtokában van egy levél, amelyben egy televíziós vezető írásban rendelte el, nem lehet a képernyőn. Én nem tudok ilyen levélről, kértem tőle, mutassa meg. Megígérte, hogy megkapom, aztán mégsem hozta. Pedig úgy tisztább lenne a kép.

- Először a vágó, a szerkesztő és a riporter volt hibás, aztán Hegedűs István hírigazgató-helyettes, másnap pedig már Élő Gábor.

– Valóban egyre nőtt a felelősök száma. Furcsa a helyzet. A híradókért, hírekért, Krónikáért az MTI felel, csakhogy a szakmai hibát elkövetők közül Hegedűs és Élő volt a mi alkalmazottunk, a többiek az Alaphoz tartoztak, így a vizsgálat két külön szálon futott, és ezért tovább tartott. Szeretném emlékeztetni: 2007-ben éppen ön írta meg a 168 Órában, hogy a Lánchíd Rádió portálján megjelent egy fotó, rajta Szetey államtitkár rózsaszín háromszöggel, mögötte Auschwitz kapuja. Az aztán tényleg megbocsáthatatlan hiba volt. Ott viszont egy kézben, Liszkay Gáboréban futott össze minden. Így az ügyet huszonnégy óra alatt rendbe tettük.

Az interjú teljes szövegét a 168 Óra hetilap legfrissebb számában olvashatják.